Jelenlegi hely

Babamérleg: vásárlás vagy bérlés? Melyik mellett döntsek?

Szeretnéd pontosan tudni, mennyit evett a babád egy szoptatás alatt? Alkalmanként vagy rendszeresen jó lenne látni, hogyan fejlődik a gyerkőcöd? Igazából csak pár hónapra kell, és emiatt nem akarsz megvásárolni egy új készüléket? Vagy több gyereket terveztek és inkább megvennéd? Melyik mellett döntsek: vásároljak vagy inkább béreljek? Segítünk!

Kezdjük az elején: szükség van egyáltalán babamérlegre?

Gyakran hallom ezt a kérdést az anyukák részéről, és meg is oszlanak a vélemények a szükségességéről. Akik szerint nem kell, általában azzal érvelnek, hogy csak felesleges stresszt jelent az anyukának, vagy régen sem használták és mégis felnőttek a gyerekek. Én azon az állásponton vagyok, hogy ha az anyuka úgy érzi, hogy ő ettől lesz nyugodtabb, akkor használja. Jó megoldás, ha ad pár napot a gyerkőccel az összeszokásra, és majd akkor kiderül, hogy kell-e vagy sem. Igen, dönthetsz úgy is, hogy egyáltalán nem méred, majd csak a kötelező vizsgálatkor a védőnőnél.

Na de nézzünk konkrét helyzeteket!

  • Ha a baba tápszeres, vagy az anyatejet cumisüvegből kapja, akkor szinte felesleges a mérleg, hiszen nélküle is tudja az anyuka, hogy mennyit evett a gyereke. Miért írtam, hogy „szinte felesleges”? Előfordul ugyanis, hogy annyit bukik a baba, hogy lehetetlen megállapítani a ténylegesen elfogyasztott mennyiséget.
  • Ha szoptatott baba etetés után sokat sír, megnyugtató lehet az anyukának, hogy tudja az okokat, vagy legalább ki tudja zárni, hogy nem a mennyiséggel van a gond. Igen, mert lehet, hogy amiről mi azt hisszük, hogy elegendő, az a mérleg szerint még közel sem az.
  • Ha a gyerekorvos, védőnő szerint nem megfelelő a babánk súlygyarapodása, akkor kérheti, hogy a következő látogatásig jegyezd fel az etetés előtti és utáni értékeket.

Mennyi ideig és hányszor mérjem a babámat?

Tapasztalatom szerint általában a baba születése utáni első 3-6 hónapban szokták a családok a babamérleget használni. Ennyi idő alatt az anyukák ugyanis megismerik gyereküket, és mérleg használata nélkül is meg tudják ítélni, hogy eleget evett-e vagy sem. Másrészt, ahogy fejlődnek, nőnek a babák, egyre többet mocorognak, így a mérés is egyre nehézkesebbé válik.

Naponta? Hetente? Netán minden etetés után? Megoszlanak a vélemények itt is. Ha minden rendben, hetente egyszer elég megmérned babád súlygyarapodását, hiszen ilyen rövid időn belül nem gyarapodnak egyenletesen és a napi mérés akár félrevezető is lehet. Ugyanakkor tapasztalatból tudom, hogy ha nehézségek adódnak a szoptatásnál, akkor bizony sokszor csak a mérleg kijelzője ad megnyugvást az anyukáknak. Egy biztos: hazaadást követően 1, 3, 6 hónapos, illetve 1 éves korban a védőnőnél biztosan feljegyzik gyerkőcöd súlyát az egészségügyi kiskönyvébe.

Miért előnyösebb a digitális babamérleg a hagyományosnál?

Egyrészt sokkal egyszerűbb a kezelése (bekapcsoljuk, gyerkőcöt rátesszük, és máris kijelzi az eredményt), másrészt sokkal pontosabb is, ami főleg az elején különösen fontos, amikor még keveset eszik a baba. A legtöbb digitális babamérleg 10 grammos pontossággal mér, grammos pontosságú mérleggel - a kórházat leszámítva – még nem találkoztam.

Mit tudhatnak még a digitális mérlegek?

  • Automatikus kikapcsolás, így kímélve az elemet.
  • Hold (tartási) funkció vagy anti-vibrációs rendszer, aminek köszönhetően a gyermek mozgása közben is pontos eredményt ad.
  • Mérleg az utolsó mérést is tárolhatja, sőt két mérés közötti különbséget is kiírja (utóbbi szoptatásnál hasznos, mivel látható, hogy a baba mennyit evett).
  • Jelzi az elem lemerülését, a túlterhelést.
  • Általános, konyhai mérlegként vagy akár 20 kilogrammig is használható.

Vásárlás vagy bérlés?

Ha rövid időn belül több gyereket terveztek, vagy a családban várható több baba születése, akkor jó ötlet beruházni egy mérlegbe. Ha viszont bármilyen okból kifolyólag csak rövidebb ideig szeretnéd használni a mérleget, akkor a bérlést javaslom, mivel felesleges pénzkiadástól kímélheted meg magatokat. Arról nem is beszélve, hogy a nem használt mérleg helyet foglal az otthonotokban. Ahogy telnek az évek, egyre több babaholmit halmozhatsz fel, ha nem gondoskodsz az értékesítésükről, továbbadásukról: először csak egy doboz, majd egy polc, végül egy egész garázs telik meg velük…

Ha vásárolsz és még garanciás, mindenképpen kérdezz rá, hogy mi történik, ha meghibásodik a készülék. Ha ugyanis visszaküldik a gyártónak és nem adnak cserekészüléket a javítási időre, akkor bizony mérleg nélkül maradtok. Ha bérelsz, a kölcsönzők biztosítanak cserekészüléket, de akkor is érdemes rákérdezni, mert lehet, hogy hétvégén, ünnepek alatt nincsenek nyitva.

Akárhogy is döntesz, nagyon sok örömet kívánok babád fejlődéséhez, az anyasághoz (apasághoz)!

Szerző: Dr. Regősné Oláh Zsanett

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére