Ismered a Móra Gyermekirodalmi naptárát? Nem olyan régen volt időm benne mélyebben elmerülni, és nagy örömmel láttam, hogy velem egy napon született a Bambi, a Montalbano felügyelő és a Spiderwick Krónikák szerzői. A Te szülinapodon ki született...
Videókészítő pályázat középiskolásoknak, mellyel a MÁV szeretné felhívni a középiskolás-iskolás korosztály figyelmét, hogy a vasúti átjárók és sínek közelében fokozott figyelemmel kell közlekedni.
Negyedik alkalommal indult el a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által szervezett országos verseny. A verseny résztvevői nemcsak sokat tanulhatnak az egészséges táplálkozásról, de rengeteg értékes nyeremény is várja őket.
Nemzetközileg elismertté tette a debreceni születésű zenepedagógust korát meghaladó módszertana, mely előtt most nemzetközi konferenciával emlékeznek meg.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
Nemzetközi pályázat 6-8.osztályos iskolásoknak a lengyel Wolinski Nemzeti Park és a Hortobágyi Nemzeti Park környezetében élő fiatal generációjának természettel kapcsolatos tudásának bővítésére, valamint azok bevonására.
Felnőttkorban, ha egy fog instabillá válik, az már nem azt jelenti, mint gyermekkorunkban. Az ilyen állapot mögött jellemzően komolyabb okok húzódhatnak, amik beavatkozást igényelhetnek. Szerencsére egy mozgékony fog nem feltétlenül jelent...
Lassan közeledik az idő, amikor a szegedi égboltot színes hőlégballonok töltik meg. Április és október között számos hétvégén repülhetünk Szegeden, miközben élvezhetjük a lélegzetelállító panorámát. A program indulópontja a Szegedi repülőtér,...
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. kreatív alkotópályázatot hirdet a Vadonleső Programhoz kapcsolódóan, az Év emlőse, a molnárgörény témakörben, középiskolás tanulók és a felnőtt korosztály részére.
A fesztivál, ahol több száz középiskolás lány fedezi fel a STEM (tudomány, technológia, mérnöki, matematika) világát, inspiráló előadásokkal, workshopokkal és kihívásokkal! 2026-ban kétszer is Lányok Napja!
Idén is bejárhatjátok az erőműveket, a távfűtőműveket, a szennyvíztisztító-telepeket, a hulladékfeldolgozó üzemeket. Nézz be te is a kulisszák mögé és ismerd meg az energia útját!
Mikor van itt az ideje, hogy egy gyerek megkapja az első saját okostelefonját? A kérdés egyre több családban felmerül, és sok szülő akkor is nehezen mond nemet, ha egyébként még várna. Jantek Gyöngyvér, „Várj a telefonnal!” elnevezésű...
Október 10-én, a Kéktúrázás napján az Országos Kékkör teljes útvonalát szabadon választott helyszíneken, egy időben járják be a résztvevők. A 2603 km hosszú, egybefüggő túraútvonal több szakaszán, az ország számos meseszép tájain lehet egyszerre...
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint Magyarország Safer Internet Centere, 16. alkalommal rendezte meg Média- és Internetkonferenciáját szeptember 10-én és 11-én a Magyar Telekom Székházban. A konferencia fókuszában idén a gyermekbarát...
Vasárnap elszaladtam reggel a boltba, bár nem szoktam ennyire utolsó pillanatra hagyni a vasárnapi ebéd alapanyagainak beszerzését. Bejárattól kb. 10-15 méterre apuka tolta a bevásárló kocsit, benne ült a 4-5 év körüli kisfia, aki épp felállni...
A Kultúrházak Éjjel-Nappal keretében a művelődési házak, kultúrházak és agórák kerülnek a figyelem középpontjába. A országos rendezvénysorozat egyre népszerűbb, tavaly több mint 600 intézmény 1500 programja várta a látogatókat.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 16 márka 107, hazai boltokban és webshopokban megvásárolható mosógépét vizsgálta laboratóriumban. A tesztből az is kiderült: hasonló árért egészen eltérő...
A zöld növények szerepe, amit az otthonok és irodák belső terében játszanak, az elmúlt években jelentősen felértékelődött. Nemcsak vizuális élményt nyújtanak, hanem ezek a természetes dekorációk képesek javítani életminőségünket. Sok ember a...
Otthonunk megvilágítása nem csak díszítőelem, hanem a mindennapi élethez szükséges megfelelő látási viszonyok megteremtője is. Minden egyes helyiség különleges megvilágítást igényel, ezért fontos átgondolni, milyen típusú és intenzitású fényekre...
Ha fafelületek ragasztásáról van szó, sok szempontot szükséges mérlegelni. Az egyik legfontosabb a faragasztók különböző D-besorolása, amely valódi, szabványosított információt nyújt a felhasználóknak. Ez az osztályozás nem csupán egy szám a...
Szeptember 25-én és 26-án, a Kutatók Éjszakáján 200 helyszínen bepillanthatunk a különböző tudományterületek titkaiba. Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon, szabadulószobán és további játékos programokon keresztül...