- Éhes vagyok!
 - Neeem, nem akarok enni!
 - Ez az étel túl hideg!
 - Neeem, túl meleg!
 - Ez túl kevés!
 - Neeem, ez túl sok!
 - Nyomja a pocakom a levegő!
 - Neeem, nem akarok büfizni!
 - Álmos vagyok!
 - Neeem, nem akarok aludni!
 - Játszani szeretnék!
 - Neeem, nincs kedvem a csörgőhöz!
 - Rúgkapálni akarok!
 - Neeem, nem akarok hasalni, ez fárasztó!
 - Apát akarom, mikor ér már haza!
 - Neeem, Anya vegyen fel!
 - Kakálnom kell!
 - Neeem, nem akarok kakálni, az olyan nehéz!
 
Ez így ment nap mint nap, minél többet fedezett fel a világról vagy saját magáról, annál nehezebb volt eldönteni, hogy szereti-e azt, vagy sem.

No igen, de Anya azért megpróbálta teljesíteni minden kívánságát, és igencsak elfáradt. Olyan fáradt volt, hogy nappal is becsukott szemmel járkált, összekeverte a dolgokat: a labdát a fazékba tette, a kocsi kulccsal a WC ajtót akarta kinyitni, a piszkos zoknit a hűtőbe tette, a számítógépet hintette meg sóval. Teltek múltak a napok, és Anya csak pislogott nagyokat, mindent elejtett, és elfelejtett, elhagyta a lakáskulcsot, meg a telefonját, szerencsére nem egyszerre, így Apa be tudta engedni. Anya csak ténfergett, a Kisfia pedig síró hangon diktálta, hogy mit szeretne. Egyszer Apa összeütközött Anyával a folyósón, amikor az csukott szemmel indult meg a gyerekszobába, hogy felvegye a telefont, mert a csörgésre azt hitte, hogy a Kisfiú sír. Amikor végül beleszólt a telefonba, hogy Cscssss!, akkor a hívó igencsak elcsodálkozott, Apa pedig nevetett. Elnevezte Anyát alvajáró zombinak.
Egyszer Anya sétálni vitte a Kisfiát a babakocsiban. A Kisfiú egész úton mondogatta, hogy mit szeretne:
- Gyorsabban menjünk!
 - Neeem, lassabban!
 - A fákat akarom nézni!
 - Neeem, utálom a zöldet!
 - Túl meleg van!
 - Neeem, befúj a szél!
 - Szomjas vagyok!
 - Neeem, nem szeretem a vizet!
 - Megvakulok, úgy süt a nap!
 - Neeem, ne takard el az utat!
 - Olyan unalmas itt!
 - Neeem, nem akarok elaludni!
 
Amíg így sorolta, sorolta, Anya csak tolta a babakocsit. Igen ám, de a Kisfiú olyan gyorsan és hangosan hajtogatta, hogy mit szeretne, és ráadásul az ő szavait csak Anya értette, hogy a járókelők csak annyit hallottak, hogy EEEEEEeeeeeeeeeee! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááá! Elkezdtek nézelődni, hogy mi lehet az.
- Biztos a mentő jön, az szirénázik.
 
Mindenki jól szétnézett a kereszteződésben, de a mentő sehol. Viszont meglátták a babakocsit.
- Hiszen az szirénázik!
 - De miért szirénázik egy babakocsi? Minek annak megkülönböztető jelzés? Ti hallottatok már ilyet? – kérdezgették egymást az emberek.
 
Egyszer csak valaki felkiáltott:
- Hiszen ezt a babakocsit egy zombi vezeti!
 - Biztos azért kell rá sziréna! Az emberek bólogatni kezdtek.
 
Itt a vége, fuss el véle! Így keverték össze Anyát egy zombival, a 4 hónapos Mátét pedig egy szirénával.
A mesét pedig az ihlette, amikor Máté sok sírásától Anya egy telefonbeszélgetésben figyelmeztette Apát, elé mennek a munkába, de egy zombit keressen, és a szirénát.

Ágnes, Csabaimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
 
                    








