Jelenlegi hely

Elkészült a szülői kérdőív a koragyermekkori program keretében

A szülői kérdőívet a gyermek 1 hónapos és 6 éves kora között összesen 12 alkalommal kell a szülőknek kitölteniük.

 Elkészült a szülői kérdőív az uniós támogatással megvalósult koragyermekkori program keretében, valamint a gyermek-alapellátás szakembereinek szóló két módszertani útmutató és a tesztelés alatt álló informatikai rendszer, amelyek az új szűrőrendszer alapját képezik - közölte a projektgazda Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) csütörtökön, a program zárórendezvényének napján az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a koragyermekkori program eredményei időben és megbízhatóan jelzik majd a veszélyeztetett kisgyermekek körét, azt várhatóan a jövő év első félévében vezethetik be.

A közleményben idézték Fogarasi Andrást, a projekt szakmai vezetőjét, aki felhívta a figyelmet arra: hosszú távon az a legfontosabb, hogy minél korábbi életkorban történjen meg az ellátásra szoruló gyermekek kiszűrése. "Azért lényeges ez, mert az első három évben - azon belül is a csecsemőkorban - megkezdett fejlesztés sokkal hatékonyabb, mint bármilyen későbbi időszakban" - mondta a szakember.

A projekt legfontosabb eleme a szülői kérdőív, amely bevonja a szülőt is a szűrés folyamatába, az ő megfigyelései, tapasztalatai nagyon fontosak a fejlődés menetének, illetve megakadásának meghatározásához. A szülői kérdőívet a gyermek 1 hónapos és 6 éves kora között összesen 12 alkalommal kell a szülőknek kitölteniük. Ehhez kapcsolódik még három kiegészítő életkor azoknak a gyermekeknek az esetében, akiknél a szülői kérdőív, illetve a vizsgálatok eredménye után valamilyen fejlődési zavar gyanúja merül fel.

Lányok

Függetlenül attól, hogy a szülői kérdőívet elektronikusan vagy papíron töltik ki, az információkat rögzítik az Egységes Védőnői Informatikai Rendszerben (eVIR), amely a gyermek ellátásával kapcsolatban minden egyéb adatot is tartalmaz majd.

Az eVIR számos szolgáltatást nyújt a szülők számára is, amihez a védőnőtől tudják megkérni az ügyfélkapus hozzáféréssel biztosított láthatósági, illetve a szülői kérdőív esetében a szerkesztési jogosultságot. A szülőnek lehetősége nyílik így gyermeke egészségügyi adatainak folyamatos nyomon követésére. A többi között figyelemmel követheti, hogy gyermeke milyen életkorhoz kötött kötelező védőoltásokat kapott meg, a betegségeit, a védőnő által feltöltött leleteket, a védőnői látogatások, tanácsadások eseményeit, az életkorhoz kötött kötelező szűrővizsgálatok eredményeit. Bármikor megtekintheti a kórházi védőnő által kitöltött adatokat, az újszülöttkori adatokat, továbbá kitöltheti a szülői kérdőívet és láthatja annak kiértékelését is.

A tájékoztatás szerint mindehhez további fontos elemként kapcsolódik két - védőnőknek, házi gyermekorvosoknak és gyermekeket is ellátó háziorvosoknak készült - módszertani útmutató is.

Szentes Tamás, az ÁEEK főigazgató-helyettese szerint az említett fejlesztések és sok más, a projekt keretében kidolgozott elem abban segít, hogy a jövőben hatékonyan nyomon követhessék és segíthessék a gyermekek fejlődését, és idejében felfedezzék, ha olyan probléma merül fel, amely beavatkozást igényel.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére