Jelenlegi hely

Nem csak a férfiak, a nők is remekelnek a sportban

Voltak idők, amikor a nőket nem engedték sportolni, ez csak a férfiak kiváltsága volt. Gondoljunk csak az ókori Rómára, vagy a görög olimpiára. Ezeken a játékokon nők nem vehettek részt, és igazából még a lelátókon sem lehettek jelen. Később már szurkolhattak a kedvenceiknek, de játszani nem játszhattak. Ma már egyre több nő is megcsillogtatja a tehetségét és bizonyítja be, hogy a nemek között voltaképpen nincs különbség. Hiszen egy nő is lehet tehetséges, kitartó és érhet el sikereket egy adott sportban. A cikkben néhány remek sportról lesz szó, amely sportokban a nők ország – világ előtt sikeresen bebizonyították, hogy bizony helyük van a sporttörténelemben, hiszen kimagasló teljesítményüket egy-egy férfi
sportoló is megirigyelhetné.

A nők és a rögbi

Nem csak az Egyesült Királyságban, hanem nemzetközi szinten megemelkedett a női rögbijátékosok száma. 2013 óta mintegy 60 százalékkal nőtt a női rögbijátékosok száma szerte a világon, egy online sportfogadás információs oldal szerint. Természetesen, még mindig kisebbségben vannak a férfi rögbijátékosokkal szemben, de a női játékosok száma évről – évre csak növekszik, és az elért sikereik is azt mutatják, hogy a nőknek is helyük van a pályán.

Az extrém sportban a nők is remekelnek

Azt gondolhatjuk, hogy csak a férfiakban él a kalandvágy, csak a férfiak szeretik az extrém sportokat, pedig ez nem így van. Számtalan női sportoló imádja a kalandos, extrém sportot, amely sportágakban kiemelkedő teljesítményt is nyújtanak.

Női teniszbajnokok

Az amerikai Forbes Magazin százas listáján Serena Williams az 51. helyet foglalja el. Mindenki tudja, hogy kicsoda Serena Williams, mindenki tisztában van a teniszben elért sikereivel. Serena Williams minden idők egyik legkiválóbb sportolója, lekörözve ezzel néhány férfi sportolót is. Azonban ez a 100-as lista még mindig azt tárja elénk, hogy bizony a férfiak még mindig vezetnek, már ami a sportban való részvételüket és keresetüket illeti, azaz van még mit behozni a hölgyeknek és sok Serena Williamsre lenne még szükség, hogy a világon nagyobb elismerésnek örvendjenek a női sportolók.

A nők és a gyeplabda

A női gyeplabda egy remek példa arra, hogy milyen sikereket érhetnek el a nők is ebben a sportban, amennyiben pénzt fordítanak arra. A gyeplabdát a világon sokan kedvelik. Kiemelkedőnek számít a brit női csapat, Rióban, 2016-ban, aranyat nyertek, a Bet 365 információi szerint.

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére