Jelenlegi hely

A gyerekek házimunkája

Nemrég olvastam egy cikket, ami arról szólt, hogy egy éppen elkerült karambol után az édesanya arra gondolt, ha vele most történt volna valami, mennyi mindent nem tudnának nélküle megoldani.

Kétségtelen, hogy a szülő (és engedtessék itt és most meg nekem, hogy bevalljam, főleg az anyák) gondoskodása oly módon behálózza a családok mindennapjait, hogy nehéz elképzelni, hogyan oldódnának meg mindezek a feladatok, ha a szálak mozgatója kidőlne. Mi a legnagyobb akadálya annak, hogy ne csak a szülők vagy csak az anya feladata legyen minden, ami a ház körüli teendőket illeti?

Ők maguk. Egyrészt óvják a gyerekeiket, másrészt óvják a környezetüket. Én magam is néha elmorzsolok néhány gondolatot a fogaim között, mikor látom a gyerekek önálló fogmosásának eredményét, és néha kedvem lenne visszavenni az irányítást, centire elmondani, mit és hogyan.

Pedig a gyerekek is – ahogyan mi is – a hibáikon át tanulnak. És nem úgy lesznek egyre jobbak, ha minden eltérést, ami az általunk képviselt vonaltól mérhető, rögtön tudomásukra hozunk, dorgálással fűszerezve. Minél inkább engedjük részesévé válni őket egy-egy folyamatnak, annál többet kapunk végül belőle mindannyian. Igen, ehhez tudni kell nem beleszólni, nem helyesbíteni. Hogyan tanulnak meg kakaót keverni, mosogatógépet beindítani, hajtogatni, ha nem vehetnek benne részt?

Folytatás a Képmás magazin honlapán!

Szerzők: Skita Erika, Turáni Szabolcs

Hozzászólások

Az én kisfiam 5 Éves szeret segiteni sütésnél-fözésnél, mosogépet tudja hasznàlni, ruhàt hajtogatni, mosogatni, port töröl, szokott mosogatni is,és màr vasalni is segített. És mindig magàtól,sose kértem.

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére