Jelenlegi hely

Kitört a vakáció!

Minden évben eljön a pillanat, amikor hivatalosan is elkezdődik a nyári szünet. Túl vagyunk az év végi témazárókon, a hegedű záró koncerten, a kamarazenei fesztiválon, a néptánc bemutatón, az osztálykiránduláson, az iskolai gálán, kihevertük a bizonyítvány okozta sokkot, „majd jövőre kijavítod!” felkiáltással belevetjük magunkat a nyár örömeibe.

De mit csináljunk azokon a napokon, amikor éppen nincsen tábor, a nagymamák nem érnek rá, a közös családi nyaralás pedig csak tervben van? A gyermekeimre szakadt szabadságban hogyan találja meg medrét és folyásirányát a könnyed semmittevés? Úgyis otthon dolgozom, majd elfoglalják magunkat valamilyen hasznos dologgal, elég nagyok már, feltételezem. A helyzetet nehezíti, hogy a szomszédban építkeznek, így kellemesebb helyet is el tudok képzelni nyáron, mint a társasház 4. emeletét 35 fokban.

Miután átfutottam a maileket, elkezdem írni a cikket. Lássuk csak, a mai témánk a munka-magánélet összehangolása gyakorlati szempontból. „Anya, Öcsi megevett egy csomag rágót!” – szakította félbe gondolataimat egy hang a szobából. Hol van már az az idő, amikor elsőszülöttem egyéves korában a cipős dobozban talált átlátszó golyócskákat evett, és remegő kézzel hívtam a toxikológiát, hogy ez mennyire mérgező? Túléli? Most csak annyit válaszolok nyugodt hangon: „Igyál rá vizet!”

Vissza a témánkhoz. Tehát nagyon fontos a hatékony időgazdálkodás és a napirend, írjunk tervet, amit következetesen betartunk. „Anya, Öcsi vízipisztolyozik a teraszon!” Jaj, a szomszéd nénit ismerve nem fog örülni, hogy hideg zuhanyt kapnak a féltve őrzött rózsái. Miután új célt találunk a vízipisztolynak, leülök a gép elé. „Anya, Zsófika megette a csokimat!” De az az enyém, de nem, de ő kezdte, de… A jogviták rendezése és a romok eltakarítása után folytatom.

Ne hagyjuk magunkat eltéríteni a kitűzött céljainktól. (Nem hagyjuk!) „Anya, mikor megyünk kalandparkba? Megígérted, hogy a szünetben elmegyünk!” Persze, hogy elmegyünk, de a szünetből még 69,5 nap van hátra. (Itthon is elég kalandos az élet.)

Az „énidő” jelentősége: szakítsunk magunkra is időt, ami kikapcsol, ellazít és elmélyít. Tényleg az (lenne), mikor voltam utoljára jógán? Melyik regényt is kezdtem el olvasni januárban? „Anya, Öcsi fogkrémmel rajzol a falra!” Kirohanok, megkönnyebbülten látom, hogy a fürdőszobában, lemosom a csempét. Kreatív a gyerek, de ennyire?!

Belátom, hogy a hegedülés/zongorázás, a kötelező olvasmány, a rejtvényfejtés, a rajzolás és a társasjáték nem elég izgalmas és inspiráló nekik, inkább a filmek és a számítógépes játékok iránt vonzódnak. Ők már az Alfa-generáció! De mi lesz tévézés ártalmas hatásaival, amit a képzeletvilágukra  és az egészségükre gyakorol? Egy-két óra belefér, nyugtatom magam.

 „Anya, ehetek jégkrémet?” Igen, de majd ebéd után, amikor elindulunk a Margitszigetre (ha elkészül addig a cikk, teszem hozzá magamban). „De most akarom!” Úgy tűnik, a késleltetett szükségletkielégítés még nem működik tökéletesen ebben a korban. Leülök, összeszedem elterelt gondolataimat és haladok a munkával.

„Mi lesz az ebéd?” – kérdezik. Ránézek az órára, már 14 óra! Az idő múlását jelzik a konyhában talált üres kekszes zacskók és az üres Túró Rudis papírok. Főzni már nincs idő, de tegnapról maradt főzelék, azt megesszük.

Igazából nem ismerek olyan anyát, aki a gyerekei mellett jól tud dolgozni otthon, de hallottam róla, hogy létezik. Vajon hogyan csinálja? És mennyire hatékonyan?

 „Anya, mikor megyünk nyaralni?” Inkább az a kérdés, hogy mikor kezdődik végre az iskola.
Mint annyi mindennek az életben, a vakációnak is kétszer örülünk: amikor elkezdődik, és amikor véget ér.

Halász Kinga, Budapestimami

Hozzászólások

Dettó:)

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére