Jelenlegi hely

Mit tegyek, ha gyermekem tévét szeretne nézni?

Dr. Horváth Györgyi gyermekpszichológus, pszichoterapeuta, több mint harminc éves tapasztalattal rendelkezik. A szakember korábban nevelési tanácsadóként is dolgozott, jelenleg klinikai pszichológusként tevékenykedik. Az alábbi tippekben az ő tanácsait, javaslatait olvashatják arról, hogyan érdemes szabályozni a gyermekek televíziózási szokásait.

Korlátozzuk a tévénézésre fordított időt!

 „A gyermek harmonikus személyiségfejlődése érdekében érdemes a gyermekek számára olyan egyértelmű tévénézési szabályokat felállítani, melyek figyelembe veszik a kicsik életkorát, személyiségét és lelki egyensúlyát. Tény, hogy a rendszabályok felállítása sokszor ütközik nehézségekbe, hiszen a szülők sem egyformák, illetve saját tévézési igényeik, és szokásaik is változhatnak az idők során” – nyilatkozta dr. Horváth Györgyi.

Hazánkban nagyon magas a televíziózással eltöltött idő aránya, átlagosan napi 5 órát ülünk a készülék előtt. Mindenképpen érdemes figyelni arra, hogy a fiatalok ne ezzel töltsék el napjaik nagy részét, és csak előre megbeszélt időpontokban nézhessenek műsorokat, így azt is könnyebb elkerülni, hogy olyan tartalmakkal találkozzanak, amelyek nem nekik valók. A túl sok televíziózás káros hatással lehet például a gyermek szókincsére, gondolkodásának alakulására, illetve a mozgáshiányos életmód kialakulását is okozhatja.

Beszélgessünk!

Kezdeményezzünk beszélgetést a TV-ben látottakról, így nyomon követhetjük, hogy milyen műsorokat néznek gyermekeink, illetve fontos információkat kaphatunk arról is, hogyan vélekednek egyes műsorokról, milyen témák vetnek fel kérdéseket bennük. A párbeszéd segítségével újabb és újabb érdeklődési területeiket fedezhetjük fel.

Olyan műsorokat válasszunk gyermekeinknek, melyekből valóban tanulhatnak!

„Szerencsésnek tartom az edukatív programok nézését, mert ezeknél úgy élheti ki tévézési igényeit csemeténk, hogy egyúttal személyisége is érlelődik. Az ilyen műsorok nézése közben ugyanis a gyermek nemcsak passzív befogadó, hanem intellektusa, kreativitása, cselekvési vágya is inspirációt nyerhet. Olyan ismeretanyagok, kérdések érinthetik meg, amelyek belülre hatnak, kapcsolódnak személyiségük addigi élményeihez, érdeklődései körük tovább szélesedik és gazdagodik belső világuk is” – mondta el a szakember. Tanulni természetesen nem csak a dokumentumfilmekből lehet, kisebb korban egy tanulságos mese is építheti a gyermekek fejlődését.

A jól megválasztott műsorokkal a televíziózás előnyös is lehet a kicsik számára, új dolgokat fedezhetnek fel, valamint megerősítést nyerhetnek olyan dolgokban, amelyeket az iskolában tanultak korábban. „Figyelnünk kell arra, hogy mit, hogyan és mennyit néz a gyermek, hiszen vizualitásánál, ingergazdagságánál fogva a műsor nagy hatással lehet rá. Ráadásul a kicsik még mindenre kíváncsiak és nem tudják maguktól eldönteni, hogy mi az, ami nekik való, és mi az, ami nem, így mindenképpen nagy figyelemmel kell segíteni őket ezen az úton” – tette hozzá a pszichológus.

Ha gyermekünk szorongó, akkor kevesebbet engedjük tévézni!

„Gyerekeink sem egyformák, nemcsak életkoruknál, hanem személyiségüknél fogva sem. Ha például szorongóbb, befelé fordulóbb a csemeténk, akkor valószínűleg érzékenyebb az erős ingerekre, illetve kevesebb impulzussal harmonikusabb. Ilyen esetben nagyobb szüksége lehet az „én-időre”, amikor külső direkt hatástól függetlenül „létezik”, olyan időre, amikor fel tudja dolgozni az őt ért hatásokat.

Ha nyitott, nyüzsgő és ugyanakkor kiegyensúlyozott, akkor lehetséges, hogy jobban bírja a több tévézést. Ebben az esetben is elvehet azonban tőle értékes időt a tévénézés, amikor magát cselekvésben próbálja ki, saját élményszerzésben éli meg (pl. társasjátékok, biciklizés, önkifejező alkotás, olvasás, zenehallgatás, kirándulás, strandolás, stb). Tehát a tévézési szabályok kialakításához vegyük figyelembe gyermekünk életkorát, személyiségét és törekedjünk életében az egyensúlyra.”

A UPC Direct csatornakínálatában 10 különböző csatorna várja a kicsiket vagy a nagyobbakat. Természetesen az egyes programok, csatornák kiválasztásánál is mindenképpen érdemes arra ügyelni, hogy milyen tartalmakat néznek a fiatalok, a túl sok inger a kicsiknél rossz álmokat, rossz élményeket okozhat, az idősebbek viszont már nyugodtan nézetnek komolyabb tartalmakat, akár dokumentumfilmeket.

Jól felállított, következetes televíziózási szabályok új dolgok felfedezését is lehetővé teszik a gyermekek számára. Előfordulhat, hogy az iskolában tanultak, tapasztaltak megerősítést nyerhetnek egy-egy műsor segítségével.

Fontos azonban, hogy a szabályokról, lehetőségekről elbeszélgessünk a család fiatal tagjaival, és szükség esetén változtassunk a véleményünkön. Rugalmasan kell kezelnünk ezeket a szabályokat, hiszen a kicsik érdeklődési körei is változnak, fejlődnek és átalakulnak, csakúgy, mint az őket körülvevő világ.
Forrás: BrandTrend

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére