Jelenlegi hely

Ezek a Családbarát munkahelyek hazánkban

Ma már versenyképességi tényező a családbarát szellem a munkaerőpiacon, keresettek azok a cégek, ahol tekintettel vannak a dolgozók családi életére.

Így vélekedett Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Családbarát munkahely pályázat díjátadó ünnepségén, az Óbudai Egyetemen hétfőn. Hozzátette, ez azonban nem jelenti azt, hogy a családbarát munkahelyeken kevesebbet kellene dolgozni, rövidebbek a munkanapok, hosszabbak a hétvégék, ezeken a helyeken is nagyon jól kell teljesíteni, ám a dolgozók hatékonyabbak tudnak lenni, ha támogatást kapnak családi életükhöz.

Családbarát munkahely címet idén hatan kaptak: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Államkincstár, a Gyulai Törvényszék és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

Novák Katalin örömét fejezte ki, hogy a munkaerőpiacra visszatérő kisgyermekes anyák életét segítő programok mellett voltak apáknak szólók is, továbbá a pályázatokban megjelentek a párválasztás, a családalapítás előtt állók, valamint a szüleikről gondoskodók szempontjai is.

A Családbarát munkahely elismerés ne csak egy oklevél legyen az intézmények falán, hanem váljon vezérelvvé, mentalitássá, honosodjon meg kultúraként a hétköznapokban is! - hangoztatta az államtitkár.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a közigazgatás átszervezésénél érvényesíteni fogják a családbarát szempontrendszert.

Az elismerő címek mellett 42 további munkaadót is díjaztak családbarát programjaikért; az okleveleket Novák Katalin és Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár adta át.

Az egyenként legfeljebb 5 millió forintos támogatással is járó elismeréseket négy kategóriában ítélték oda: kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek részére.

A díjazottak között volt az Országos Mentőszolgálat, a Debreceni Ítélőtábla, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, a Központi Statisztikai Hivatal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, továbbá az állampusztai és a tiszalöki országos büntetés-végrehajtási intézet, valamint a Debreceni Egyetem és az ünnepségnek helyet adó Óbudai Egyetem.

A Családbarát munkahely pályázatot nyolcadik alkalommal hirdette meg az Emmi. A kiírás célja egyebek mellett olyan programok támogatása, melyek elősegítik a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. A pályázat egyszerre díjazza és ismeri el a munkahelyek már létező és tervezett családbarát intézkedéseit és fejlesztéseit.


Forrás: gyorplusz.hu
Fotó: Botár Gergely

Neked ajánljuk!

Megmentő ölelés

Megmentő ölelés

Az ölelés megnyugtat, oldja a stresszt, lelki állóképességet ad és növeli az összetartozás érzését. Ez a rendkívüli történet is azt bizonyítja, hogy az ölelés gyógyító erőket tud mozgósítani, sőt életet is menthet.
Hogyan NE motiváld a vizsgára készülő gyerekedet? 10 mondat, amit azonnal felejts el!

Hogyan NE motiváld a vizsgára készülő gyerekedet? 10 mondat, amit azonnal felejts el!

Érettségi, felvételi vagy nyelvvizsga? Szülőként természetes, hogy szeretnénk ilyenkor is a gyerek mellett állni, motiválni, segíteni őt. Mit mondjunk a nagy megmérettetés előtt álló kamaszunknak? Egyelőre azt tudom, hogy mit NE mondjunk! :) Íme 10 demotiváló mondat, amit azonnal törölj ki a szótáradból, ha jót akarsz neki. És magadnak.
Húsvéti sonka, tojás újabb élete

Húsvéti sonka, tojás újabb élete

Gyakran szembesülünk azzal, hogy a hagyományos húsvéti ételek megmaradnak, 3-4. napon már nem szívesen eszi a család. Új köntöst adva nekik azonban elfogy!
Emlékek a Kecskeméti Kórház Covid osztályáról és intenzívéről – ők az én, és a családom hősei!

Emlékek a Kecskeméti Kórház Covid osztályáról és intenzívéről – ők az én, és a családom hősei!

Nem féltem a koronavírustól, nem rettegtem a betegségtől, a szövődményeitől, valahogy úgy éreztem, hogy én azok közé fogok tartozni, akik át sem fognak esni rajta, hiszen nem törvényszerű, hogy minden ember elkapja. 
Ugrás az oldal tetejére