Jelenlegi hely

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.

Honnan ered ez a nap?

A Magyar Feltalálók Egyesülete (MAFE) kezdeményezte 2009-ben, hogy minden évben legyen egy nap, amikor a magyar feltalálókra emlékezünk.

Kép forrása: FOTO:FORTEPAN / Semmelweis Egyetem Levéltára

A dátum nem véletlen: 1941. június 13-án jegyeztette be Szent-Györgyi Albert a C-vitamin-tartalmú készítményének eljárását.

Ő volt az első magyar, aki orvosi Nobel-díjat kapott (1937-ben), de a találmányai közül ez volt az, amit hivatalosan ezen a napon szabadalmaztattak.

Híres magyar feltalálók és találmányaik

  • Jedlik Ányos – a dinamó és az elektromotor előfutára, valamint a szódavíz hazai atyja.
  • Bíró László – a golyóstoll feltalálója, akinek neve világszerte a „Biro pen” névvel vált ismertté.
  • Rubik Ernő – a híres bűvös kocka megalkotója, amely mára a világ egyik legismertebb logikai játéka.
  • Puskás Tivadar – a telefonhírmondó feltalálója, amely a rádió előfutárának számít.
  • Neumann János – a modern számítógép-architektúra egyik kidolgozója, akinek munkája nélkül ma egészen másképp nézne ki a digitális világ.

Érdekesség

A bűvös kockát 1974-ben találta fel Rubik Ernő, és eredetileg térbeli mechanikai modellként készült. Azóta több mint 350 millió darabot adtak el belőle világszerte, és ezzel a világ egyik legtöbbet eladott játéka lett.

Kép forrása: https://rbolt.hu/rubik-kocka-erdekessegek

Miért jó erről beszélni a gyerekekkel?

Azért, mert megmutatja: a kíváncsiság, a kreativitás és a kitartás milyen sok mindenre képes.Ráadásul ezek a magyar találmányok is bizonyítják, hogy hazánkból is származhatnak világraszóló ötletek.

Ha van kedvetek, ezen a napon ti is találjatok ki valami újat — akár egy saját játékot, kerti akadálypályát, vagy próbáljatok megoldani egy hétköznapi problémát saját ötlettel!

- Szegedimami -

Cikk forrásai:

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére