Alig találunk a földön olyan embert, aki tökéletesen elégedett lenne önmagával. Legtöbbünk szívében éppen ezért titkon ott él a vágy, hogy változtassunk a személyiségünkön és az életünkön. A kezdeti nagy fellángolások után az esetek túlnyomó többségében mégsem vagyunk képesek döntő változásokat elérni, lelkesedésünk már csírájában elhal.
Anyaként időről időre ránk talál a pillanat, amikor úgy érezzük, hogy nemes küldetésünk többnek tűnik annál, mint amit teljesíteni tudunk: fáradtnak, erőtlennek érezzük magunkat még átlagos napokon is, egy nyűgös, dacos, hisztis nap után pedig végképp lemerülünk. Sokszor talán nehéz megfogalmaznunk, hogy mi fárasztott el minket ennyire – és még nehezebben tudjuk megtalálni a rejtett tartalékainkhoz vezető utat.
A kávézóban két barátnő beszélget. Annyira belemelegedtek, hogy észre sem veszik, titkaik lassan közüggyé válnak. Szállnak-repdesnek a szitkok – bizony a férjekről esik szó. A beszélgetés végén láthatóan jobban érzik magukat: lám, nekem van igazam, a barátnőm is megmondta. De biztos, hogy a pillanatnyi megkönnyebbülésen túl kapott valamit egymástól ez a két hölgy? Aligha. Hiszen egy fontos szabályt megsértettek. Arra kértük Pál Ferenc római katolikus papot, mentálhigiénés szakembert, hogy segítsen értelmezni a párkapcsolatok négy alappillérét: a lojalitás, a szolidaritás, az érzelmi összetartozás és a hűség fogalmát.
A cím sokaknak ismerős lehet, és ez persze nem véletlen: Marshall Rosenberg, az Erőszakmentes/Együttműködő Kommunikáció (EMK) atyjának nagysikerű könyve, A szavak ablakok vagy falak volt az ihletőm.
Már hosszú hetek-hónapok óta gondolkodom ezen a témán, és lassan ez is egy elvárássá alakul bennem: írni az elvárásokról. Nehéz hozzákezdenem ehhez a témához, mert annyi fajtája van az elvárásoknak és olyan sokféle rendszerben: magunk felé másoktól és magunktól és mások felé.
Egy kapcsolatban a fogkrémes tubus nyomkodásától kezdve a hétvégi program megszervezésén át egy új otthon vásárlásáig rengeteg olyan konfliktushelyzet adódik, amely komoly vitákat generálhat. A fájdalmas és kimerítő veszekedések után gyakran úgy érezzük: valójában nem is illünk össze a párunkkal, vagy hogy a másik már nem is szeret bennünket. Pedig lehet, hogy nem is ez az igazi baj.
Gyöngyösön élek, 57 éves vagyok, már majdnem 3 éve munkanélküli.
Az Otthon Segítünk Alapítvánnyal egy hirdetés útján kerültem kapcsolatba, mivel úgy gondoltam, így legalább értelmesen, más emberek segítésével tölthetem el „felesleges” „szabadidőmet”.
Boldogan élnek, míg meg nem halnak… vagy mégsem így van? Mi a titka a harmonikus párkapcsolatnak? Hogyan őrizhetjük meg az intimitást? Beszélgetünk vagy csak megbeszélünk? Szó volt veszélyekről és megoldásokról, megcsalás-biztos házasságról, párterápiáról és arról, hogy miért kell "az a papír".
A magas válási mutatók mögött nem egyszer húzódnak meg olyan nem tudatos, tehát tudat alatti generációs vagy pedig a kollektív tudatból előburjánzó párkapcsolati vagy kapcsolati minták, amikről a párnak fogalma sincs, csak éli. Például egy nő mindent megcsinál otthon, a férjnek szinte semmi teendője.
Február elseje van, lucskos szürke az ég, ónos eső és szmogriadó keserítik az életünket, mégis már itt motoszkál a tavasz is: már csak ez a kis nyúlfarknyi hónap van hátra a télből! Ez a vidámsággal teli négy hét, hiszen a február a farsang, vagyis a bálok, mulatságok, lánykérések és esküvők hónapja, ezért hagyományosan a párkeresésről és a meglévő párokról szól.
Tapasztalataikról, örömeikről kérdeztük az önkénteseket.
Hozott-e változást az életedbe az önkéntes munka: van-e olyan tapasztalatod, élményed, személyes tulajdonságod, stb, amit az önkénteskedésnek köszönhetsz? („Nem is hittem volna magamról.”)
Mától hivatalosan is segítő vagyok. Az Otthon Segítünk Alapítvány képzett önkéntese lettem. Nagyszerű dolog, de sokan még nem tudnak az Alapítványról. Az Otthon Segítünk egy szolgálat.
Az imami újév köszöntő hírei közül kettő különösen megérintett. Külön-külön is szívet melengető volt a két hír számomra, de a kettő együtt az év első napján bizalommal és reménnyel töltött el, hogy ez az év valami nagyon fontos dologról szólhat.
Ahogyan azt mondani szokás, a hollywoodi filmek többsége a szerelmesek egymásra találásával, esküvővel, boldogsággal ér véget – aztán persze utána jönnek a hétköznapok, de ezeket általában már nem látjuk. Pedig ezek a hétköznapok elég húzósak tudnak lenni, erről sokan tudnának hosszan mesélni. Nem szeretnénk okoskodni, nyilván sokaknak vannak rémtörténetei, de talán érdemes átvenni öt dolgot, ami tönkretehet egy házasságot.
Talán az a jópofa kis teflon serpenyő, vagy az önismereti könyv, esetleg az új vízhatlan csizmánk? Kinek mi. Kinek mit hozott az angyal, kinek mire van éppen a legnagyobb szüksége. Nincs olyan válasz, ami mindenkire egyformán érvényes. Vagy mégis?
Ismerős? Vagy nálatok ez természetes, mert a Karácsony mindig is a harmonikus, szeretetteli együttlétről szól, soha nincs semmi stressz, feszültség és rohanás, hangos beszéd, sértődés esetleg sírás?
Magyarországon is egyre elterjedtebb a „mamahotel” jelensége, amikor egyetemisták, fiatal felnőttek akár húszas éveik közepéig, vagy még tovább otthon élnek. Ilyenkor átalakul a családi élet. Öt tanács, hogy miként csináljuk jól.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
