Jelenlegi hely

Játékra fel: Jön a Mikulás!

A decemberi ünnepdömping első állomása a Mikulás. Mielőtt a kis gyerkőcök izgatottan tisztítgatni kezdik a csizmájukat, hogy a Mikulás belehelyezhesse a finom édességekkel teli csomagocskákat, emelhetjük a családi hangulatot néhány csinos kis dekorációval. A Játékra fel ehhez gyűjtött össze Nektek ötleteket.

1. Elsőként csinálhattok egy szép cserépmikulást

Nem csak ebben az évben, de akár több éven keresztül is csinos dísze lehet a december hatodikai estéknek. Nincs is más dolgotok, mint venni néhány virágcserepet: kettő 7 cm-es átmérőjűt, kettő 5 cm átmérőjűt, kettő 4 cm átmérőjűt, végül egy 3 cm átmérőjűt. A 7 cm-es cserepek alkotják majd a Mikulás testét, az 5 cm-esek a fejét, a 4 cm-esek a kezét, a 3 cm-es pedig a sapkáját. Hogy is készül? Először fessétek le a cserepeket a megfelelő színekkel. Ha a festék megszáradt, ragasszátok szájuknál össze a két 7 cm-es, majd a két 5 cm-es cserepet. Közben a két 4 cm-es cserepet összekötéséhez használjatok erős ragasztót és egy zseníliadrótot/madzagot, amit azután a fej és a test közé ragasszatok. Végül már csak a legkisebb cserép, a Mikulás fejének az illesztése hiányzik a testre. Forrás

 

 

2. Hallottatok már a „Mikulás-dobozról”?

Nagyon könnyű elkészíteni, nézzétek csak! Csak egy üres, lehetőleg jó nagy konzerves dobozra van szükségetek, egy régi övre és piros festékre. Temperával vagy akril festékkel fessétek le az előzőleg megtisztított konzerves dobozt, majd száradás után kössétek meg az övet konzerves dobozon. Ennyi és már kész is a „Mikulás-doboz”, ami kiválóan alkalmas virágtartónak, asztali tolltartónak vagy akár egy kis Mikulás-csokit is tarthattok benne. Ha nincs olyan öv, amit szeretnétek használni, akkor nyugodtan fessetek rá a konzerves dobozra egyet, vagy akár fém italos dobozból is tudtok csatot készíteni. Hogyan készült? Forrás

 

3. Öltöztetős Télapó és Télanyó?

Régi/új idők nagy kedvence az öltöztetős babák. Semmi mást nem kell tennetek, csak kinyomtatni, majd kivágni a figurákat és ruhákat, és indulhat is az öltöztetés. Ha pedig síkban készítenétek egy-egy képet vagy eljátszanátok egy történetet, mesét, akkor találtok még játékokat, ételeket, használati tárgyakat (gyertyatartó, bögre, újság, stb.) is hozzá. Itt megtaláltok minden anyagot hozzá!

 

 

4. Süti a Mikulástól vagy inkább a Mikulásnak?

Elő a fehér tányérokkal, bögrékkel, várjátok a Mikulást egyedi étkészlettel és persze sütikkel. Mielőtt rajzolnátok a tányérra és bögrére, tervezzétek meg a mintát. A díszítésben, például a pöttyök megrajzolásában még a kisebb gyerekek is részt vehetnek. Legegyszerűbb pedig, ha porcelán filctollat használtok. Kreatív boltokban olyat is kaphattok, amik száradás után a mosogatógépben is moshatók anélkül, hogy sütőben hőrögzíteni kellene. Forrás

 

 

5. Videós segítség a Mikulás elkészítéséhez

Ha szerettek krepp papírral alkotni, íme egy gyerekekkel is megvalósítható ötlet. A krepp papíron kívül kell még némi vatta, zsebkendő, olló, ragasztó és filctoll az arc megrajzolásához. A hajtogatási technikát pedig könnyen elsajátíthatjátok videó segítségével, amihez kattintsatok ide. Kb. háromnegyed órát szánjatok az elkészítésére.

 

 

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére