Jelenlegi hely

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?

Kommunista névadó

A kommunizmusban nem keresztelő, hanem névadó volt. Ez történt ezzel az ünnepel is. A dolgozó nép, a munkások központi szerepet játszottak a kommunista rendszerek ideológiájában, így május elsejét is kiemelt ünnepként kezelték. Politikai megfontolásból az eredetileg a „munkások ünnepének” hívott napot a „munka ünnepévé” változtatták a keleti blokkot alkotó országokban.

Budapest VIII. ker., a Népszínház utca, május 1-i felvonulás,1946 (Forrás: Fortepan / Berkó Pál) 

Magyarországon 1946 óta nemzeti ünnep május elseje. A rendszerváltás után a munkavállalók szolidaritási napjának „a munka ünnepe” elnevezése maradt meg.

A világ országainak túlnyomó többségéhez hasonlóan Magyarországon jelenleg is hivatalos ünnep ez a nap.

Emlékszel még a régi idők majálisaira?

Kötelező volt a felvonulás, az ünnepi vagy egyenruhába  öltözött emberek propagandatáblákat, zászlókat cipeltek magukkal. Rákosi idején a politikai bizottság által jóváhagyott néhány szó, kifejezés volt, kerülhetett csak a táblákra. A felvonuláson gyáranként, hivatalonként, intézményenként kellett részt venni, és a táblák a politikai vezetőket, vagy az úgynevezett gazdasági fejlesztéseket dicsőitették.

Népligeti majális 1958-ban (FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György)

A kötelező program után az emberek a szabadban, a helyi majálisokon pihenték ki a fáradalmakat: itt már családokra, baráti társaságokra lehetett bomlani. Május elsején táncmulatságot, kívánságműsort, vurstlit kapott a jónép, no meg ingyen sört és virslit. A gyerekek tömték magukba a majális bazárárusai között a vattacukrot, nyalókát, vettük az Izaurás medált és a műanyag kardot, Moncsicsit.

Moncsicsik Balatonvilágoson 1983-ban (Fortepan / Magyar Rendőr)

Bőven találni korabeli archív felvételek az interneten. De még érzékletes képet festenek a 80-as évekbeli május elsejékről Gálvölgyi János vagy a Markos-Nádas duó klasszikus Felvonulók kérték paródiái. Ha valaki hosszabb filmeken keresztül szembesülne a korszak jellegzetes hangulatával, ajánljuk a Csocsó, avagy éljen május elseje vagy a Made in Hungária című filmeket. Május elsejével foglalkozó filmeket, archív felvételeket ITT is találtok.

Majális 1980 (Fortepan / Milkovits Gábor)

De hogyan jutottak ide az 1820-as évekbeli szakszervezeti törekvések?

A 19. sz. elejére a munkások napi 11-14 órát dolgoztak, e mellett nem maradt idejük a családjukra, élvezni az életet.

 A gyártulajdonos Robert Owen 1817-ben már megfogalmazta a munkások addig 10-16 órás munkaidejének nyolc órára csökkentését, a hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” (Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest) szlogennel.

Bizony, ez lett 174 évvel később 1991-ben a Beatrice ikonikus rockszámának szlogenje is.

Owen be is bizonyította, hogy 10-10,5 órás munkaidő mellett is nyereségesen képes működni egy üzem.

 „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” szlogen zászlaja 1856-ból (Forrás)

Mindezek ellenére ugyan elsőként, de csak 1847-ben látott napvilágot Angliában az a törvény, mely a 10 órás munkanap bevezetéséről intézkedett.

1856. április 21-én sztrájkba léptek az ausztráliai Melbourne városában a kőművesek és építőmunkások a 8 órás munkaidő bevezetésének követeléséért a kontinensen. Akciójuk sikerrel zárult, még csak a fizetésük sem lett kevesebb a rövidebb munkaidő ellenére. Így a világon első alkalommal sikerült egy szervezett munkáscsoportnak (későbbi nevén szakszervezetnek) bármiféle sikert is elérni retorziók nélkül.

Míg az Egyesült Államok egész területén már 1868-ban az állami alkalmazásban álló munkások munkaidejét 8 órára csökkentették le, addig Európában ez sokkal nehézkesebben ment.

A nyolcórás munkaidő követelésének alátámasztására 1886. május elsejére általános sztrájkot hirdettek. Ezen a napon mintegy 350 ezer munkás lépett sztrájkba, de Millwaukee-ban és Chicagóban a sztrájk folyamán több ember is meghalt.

1888-ban az Amerikai Munkásszövetség St. Louis-i kongresszusán elhatározták, hogy május elsején emléktüntetéseket rendeznek, s a tüntetéseket nemzetközi szintre emelik.

Szocialista gyűlés New Yorkban (Forrás)

Az egyház sem maradhat ki

Naná, hiszen dolgos emberek az ácsok (is)! Május 1-je hasonló tartalommal 1955 óta XII. Piusz pápa rendelete nyomán katolikus egyházi ünnep is. Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére.

Kép forrása

József, a Megváltó nevelőapja foglalkozását tekintve ács volt – egyszerű, kétkezi munkás. Ezért tekintenek rá úgy mint a munkások védőszentjére. Emellett az ácsok, a favágók, az asztalosok, a kézművesek, a keresztény házasságok és családok, az üldözöttek és a jó halál, valamint a katolikus egyház patrónusa.

Május elsejei ünnepek a diktatúrákban...

A legtöbb országban május elsején ünneplik a Munka ünnepét. Furcsa fintora a sorsnak, hogy ahol a legtöbbet harcoltak érte, addig az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában viszont szeptember első hétfőjén ünneplik.

Napjainkban a világ több mint 160 országában ünnepnap május elseje. A különböző rendszerek és diktatúrák különféleképpen viszonyultak a munka ünnepéhez.

Németországban Hitler 1933-ban hatalomra jutva fizetett nemzeti ünneppé nyilvánította május elsejét.

Spanyolországban, ahol május elseje 1931-től nemzeti ünnep volt, Franco diktatúrájának idején a munka ünnepéről való megemlékezés előbb a tiltott, később a megtűrt kategóriába esett, és csak a hetvenes évektől lehetett újra szabadon ünnepelni május elsején.

Olaszországban a Mussolini diktatúrájában eltörölték a munka ünnepét (amit azelőtt már a 19. század vége óta tartottak), és csak 1945-től lehetett ismét megemlékezni május elsejéről.

... és most

Egyiptomban, Tunéziában fizetett ünnep, Ghanaban hatalmas színes felvonulással ünneplik, az emberek munkahelyi egyenruhában vonulnak fel. Braziliában egész napos rendezvényekkel ünneplik. Chileben minden üzlet és munkahely zárva van, a hivatalos ünnepi események után az emberek szabadtéren, sütögetéssel ünnepelnek.

Kubában nagy felvonulásokat szerveznek, a felvonulók megmutatják a kubai kommunista kormányhoz való hűségüket.

Kínában igazán megadják a módját, 3 napos rendezvénysorozatot tartanak a Munka ünnepén.

Taiwanon ünnepnap, de nem mindenkinek: a gyerekeknek nem zár be az iskola.

Japánban nem hivatalos állami ünnepnap, mégis sokan kiveszik szabadnapnak, gyűléseket tartanak.

Európában a legtöbb országban munkaszüneti nap, gyűléseket, felvonulásokat tartanak.

ADL - Debrecenimami

Forrás 1; Forrás 2; listakép

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére