Jelenlegi hely

Napló egy három gyermekes család életéről a koronavírus idején 7.

Szeretnék, óh, de szeretnék újra kisgyermek lenni. A világ felől nem aggódni. Csak a családommal együtt lenni. A sok aggódást elengedni.

2020. március 25.

Élet a falak között.

Azt hiszem felesleges azzal kezdenem, hogy ma is korán fújtébresztőt a legkisebb. Ez már nem is megy eseményszámba.
Gyors kutyasétáltatás után indult is a nap. Reggeli torna után tanulni szerettem volna a gyerekekkel, de spontán annyira édesen eljátszottak hárman (!) hogy nem volt szívem megbontani ezt az egységet. Így – amíg ők kisangyalok módjára játszottak – gyorsan elkészítettem a mai ebédet, a krumplifőzeléket.

Az idilli játék nem tartott sokáig, így viszonylag hamar visszatérhettünk az eredeti tervhez, azaz elkezdhettük a mai tanulást. A kicsivel gyorsan haladtunk. Most kaptunk online gyakorlófeladatokat is. Nagyon élvezte, hogy a gépen kell bejelölnie a megoldásokat. Eddig ugyanis a tanítónéni a tankönyvekre, munkafüzetekre támaszkodott, így a mai lecke igazi újdonság volt. (Nekem is.)
Apa a legkisebbel még az udvarra is ki tudott menni, hogy mi egy kicsit nyugodtabb körülmények között tanulhassunk. Ha lehetne szerintem a picúr ki is költözne az udvarra, imád kint lenni. Pedig ma egyáltalán nem volt tavaszias az idő.
A kicsi alvásidejét elcsaltam magamnak és egy kicsit próbáltam töltekezni egy jó könyv segítségével.
Délután a középsővel kreatív iskolai házit készítettünk, mindketten nagyon élveztük. A nagylány beszabadult a konyhába és valóságos cukrászdává alakította. Muffin készült kétféle ízben is. Nagyon finom lett, így az uzsonna kérdése is megoldódott.

Ma teljes hír-diétán voltam. Azt kell mondjam, hogy nagyon jót tett a lelkemnek. Túl sok volt már a szörnyűség. Nem lehet minden napot ezzel tölteni. Ma igazán csak a családdal foglalkoztam – gondolatban is - és azt kell mondjam, hogy kifizetődött.

2020. március 26.

A felhők felett mindig kék az ég! De...

A férjem egy áldott jó ember. Nyugodt, higgadt, józan gondolkodású. Előre tervez. Pontosan kiszámol, beoszt. Évente egyszer emeli fel a hangját. Kiegyensúlyozott.
Újabban azonban éjszakánként hallom, ahogy idegesen forgolódik, nézem, ahogy meg-megrándul az arca. Reggel faggatom:
- Minden rendben? Olyan nyugtalanul aludtál.
- Persze, ne aggódj, csak rosszat álmodtam.
- Persze.....
Én teszem a dolgom. Kelek, reggelit, vacsorát készítek, ebédet főzök, tanítok, tanulok, kreatív vagyok, játszópajtás vagyok. Társasozok, sütit sütök, kertészkedek. Közben mosolygok és igyekszem mindenben partner lenni. Mosolygok, de a gyomromban mázsás kő. A mellkasomra meg mintha ráült volna valaki. Nem enged. Szorongok. Félek az ismeretlentől.

A legnagyobb néhány napja még csupa mosoly, csupa terv és jókedv. Néhány napja komor lett. Faggatom.
- Á, semmi!
Délelőtt tornázik, tanul, ha lehet udvaron van. Délután süt, kreatív, de egyre nehezebb. Ölelem. Szorítom. Visszamenne az iskolába. A barátok, a tanárok.... még az az undok is... hiányzik.
Bárcsak...bárcsak reggelre visszaállna a világ rendje!!! Nyugtatni. Magamat is nyugtatom.
A középső, mint egy megvadult kiscsikó. Egyelőre élvezi az új helyzetet. A mindennapok során talán rá jutott a legkevesebb idő - középső gyerek. Most vele tanulok, játszom, lepkét varrok, kedvencet sütök, csak hogy egyen.
Boldog. De este csendben átöleli a nyakam:
- Anyu, nekem is hiányoznak a barátaim!
A legkisebbnek talán fel sem tűnik a dolog. Ő boldog, igazán boldog. Mindig van, aki játszon vele. Apa is itthon van. A tesók imádják, lesik minden szavát. Nyugodt, boldog. Az ő világa csak előnyére változott. Talán. Néha emlegeti a barátját:
- Dorka baba. Megyünk Dorkához!  - de hamar túllép rajta.
Szeretnék, óh, de szeretnék újra kisgyermek lenni. A világ felől nem aggódni. Csak a családommal együtt lenni. A sok aggódást elengedni.

A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.

Segítsünk egymásnak!

Szerző:  Pál Veronika
- Miskolcimami -

 

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
Ugrás az oldal tetejére