Jelenlegi hely

Jön a Libegők Éjszakája!

Romantikus, csillagos éjszakán négy magyarországi libegő is nyitva tart majd sötétedés után is július 12-én. A Mátra és a Bükk mellett a Zempléni-hegység és a Budai-hegység libegői is várják az érdeklődőket.

Utazz éjszaka a libegőn!

Az első Libegők Éjszakáját 2018-ban rendezték meg, amelynek az ötletét a nagy sikerű Sípályák Éjszakája adta. Idén négy helyszínen, a Mátrában, a Bükkben, a Budai-hegységben és a Zempléni-hegységben várják a látogatókat.

Sástó-Kőbányán az Oxygen Adrenalin Park a Libegők éjszakáján a szokásos nyitva tartás szerint, 9-19 óráig, a libegő pedig meghosszabbított nyitva tartással 9 és 24 óra között üzemel. A Lillafüredi Libegőpark a Libegők éjszakáján délelőtt 10 és este 22 óra között várja vendégeit. A tervezett programok között van arcfestés, természethang plusz kvíz és esti libegős fotófal is.

Sátoraljaújhelyen, a Zemplén Kalandparkban is lehet libegőzni 21h-ig.

A napnyugta július 12-én 20:40-kor várható.

Zugligeti Libegő

A BKV a Zugligeti Libegővel csatlakozik az országos rendezvényhez. Magyarország első személyszállító drótkötélpályája 1040 méter hosszú, a két állomása között pedig 262 méter a szintkülönbség. Hegymenetben a főváros legmagasabb pontjának közelébe, a János-hegyre lehet feljutni, völgymenetben pedig Budapestre kínál egyedi kilátást.

Július 12-én 19 órától éjjel 1 óráig lehet libegőzni a János hegyre. Az éjszakai utazás izgalma és a kivilágított főváros látványa nem mindennapi élményt ígér.

A rendezvény erre az alkalomra szóló 5000 forintos retúrjeggyel látogatható. A jegyek elővételben a Földalatti Vasúti Múzeumban, a Deák téren vásárolhatók meg, csak készpénzért. Gyermek-, és diákjegy a rendezvényre nem váltható, az utazás 3 éves kor alatt ingyenes. 

További információ

    Forrás: BKV

    - Budapestimami -

    Neked ajánljuk!

    Már látogatható a Vörsi Betlehem

    Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

    Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
    11 dolog, amire az utazás tanított

    12 dolog, amire az utazás tanított

    Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
    Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

    Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

    A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
    Készítsetek karácsonyi angyalokat!

    Készítsetek karácsonyi angyalokat!

    A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
    Ugrás az oldal tetejére