Jelenlegi hely

Ne rázd a gyermeked!

Egy frontális ütközéshez hasonló hatása van az egy éven aluli gyermekre, ha valaki megrázza. A kisbaba még nem tudja megtartani a fejét, az ide-oda billeg erős gyorsulásokkal, lassulásokkal, miközben az agy csúszkál a koponyán belül.

Néhány másodperc is elég ahhoz, hogy a kemény agyhártya alatt elszakadjanak az erek, vérömlenyek keletkezzenek és súlyosan károsodjon a baba agya.

Dr. Rudas Gábor, a Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont igazgatója évente mintegy öt hasonló esettel találkozik, de ez szerinte csak a jéghegy csúcsa.
„Ha valaki egyszer megrázta a gyermekét, általában megteszi többször is. A vérömleny nem feltétlenül okoz azonnali klinikai tüneteket, a felnőttek gyakran nem is sejtik, milyen súlyos sérülést okoztak a babának. Amikor végül mégis hozzánk kerül a baba, az MR vizsgálat során azt látjuk, hogy az agy mindkét oldalán különböző idejű vérzések vannak, meg tudjuk mondani, milyen rétegekben van a vérzés, és az mennyire friss, és azt is, hogy az agyállományban milyen károsodás lépett fel.”
 

A második leggyakoribb halálok a csecsemőknél

Az egy évesnél fiatalabb csecsemők között a bántalmazás a második leggyakoribb halálok, a baba rázása pedig a 0-3 éves korú gyermekeket érintő leggyakoribb bántalmazási forma. Általában a szülők – vagy a gondozók – idegességükben, tehetetlenségükben kontrollt vesztve rázzák meg a vigasztalhatatlanul síró kisbabát anélkül, hogy tisztában lennének a következményekkel, de előfordul olyan eset is, hogy durva játéktól, levegőbe dobálástól szenved agykárosodást a gyermek.

Egy kanadai felmérés szerint a babák ötöde belehalt a gyakran csak néhány másodperces rázásba, a túlélők több, mint fele idegrendszeri károsodást szenvedett, 65 százalékuk látássérülést. A "megrázott csecsemő szindróma" (SBS) a leggyakoribb halálok a traumás fejsérülések között, az USA-ban évente 1200-1400 gyerek sérüléséért illetve haláláért felelős a National Center on Shaken Baby Syndrome szervezet szerint.
 

A károsodás tünetei

Később már maga a szülő, gondozó is látja, hogy baj van a gyermekkel, bár a klinikai tünetek sokfélék lehetnek: hányhat, letargiás lehet a baba, nem mozog, vagy éppen túlságosan nyugtalan. A védőnő, vagy a gyermekorvos is sokszor csak annyit sejt, hogy valamilyen központi idegrendszeri problémája lehet a csecsemőnek. Mivel a Shaken Baby Szindróma, azaz megrázott gyermek szindróma általában semmiféle látható sérüléssel, töréssel nem jár, ezért ritkán gyanakszanak bántalmazásra. Az egyetlen külső jel a feszülő kutacs lehet, hiszen az agyban mindent kitölt a vér.

Dr. Rudas Gábor elmondta: az MR vizsgálat eredménye az agyhártya alatti kétoldali vérzéseket és az agyödémát állapítja meg, míg a szemfenékvizsgálat világosan mutatja, hogy a retina erei is bevéreztek. Ha ez a három tünet együtt van, akkor nem kérdés, mi történt, 100 százalékos biztonsággal meg lehet mondani, hogy ez shaken baby szindróma.
 

A rázás = bántalmazás

Amellett, hogy a szülőkkel, gondozókkal meg kell értetni, hogy a gyermek megrázása is bántalmazás, a külső jelek hiánya miatt gyakran a radiológus, a szemész, a gyerekgyógyász vagy az intenzív terápiás szakember sem gondol erre, így fontos a teljes társadalom figyelmét felhívni erre a szindrómára – emelte ki Dr. Rudas Gábor.

 

Semmelweis Egyetem
Forrás: bebikkicsikesnagyok.hu

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére