Jelenlegi hely

ORFK: nyáron fokozottabban kell figyelni a gyerekekre

A nyári vakáció ideje alatt a szülőknek fokozottabban kell figyelniük a gyerekekre - hangsúlyozta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője szerdán Budapesten, egy X. kerületi általános iskolában tartott sajtótájékoztatón.

Kiss Csaba elmondta: évente mintegy 1500 balesetben sérülnek meg gyerekek, ezek 30 százaléka nyáron következik be. Különösen veszélyeztetettek a gyerekek gépkocsiban utazva, a halálos esetek során 60 százalékuk autóban veszti életét, mert a szülők nem használnak gyerekülést vagy biztonsági övet.

Az ORFK osztályvezetője kiemelte, hogy az utóbbi években jelentősen csökkent a halálos balesetek száma a gyerekek körében. 1990-ben évente még száznál is több gyerek halt meg balesetben, ez a szám mára tíz alá csökkent, de a cél természetesen az, hogy egy gyermek se veszítse életét az utakon.

Kiss Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekeknek a szülők jelentik a példát a közlekedésben, ezért az ő felelősségük fokozottabb. Fel kell készíteni a gyerekeket mindenféle veszélyhelyzetre, amely a gyalogos és a kerékpáros közlekedés közben, illetve a tömegközlekedési eszközök használata során bekövetkezhet - hangsúlyozta.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője kiemelte, hogy a gyerekek otthon, a számítógép előtt ülve sincsenek teljesen biztonságban. Utalt az internetes - főként felnőtt férfiak által elkövetett - zaklatásra, molesztálásra, amely közösségi oldalakon, chatprogramokon és játékokon keresztül is elérheti a gyerekeket.

Beszélt a szórakozóhelyeken leselkedő veszélyekről is, az alkohol- és a kábítószer-fogyasztásról. Megemlítette a designerdrogokat, amelyek a közlése szerint azért különösen veszélyesek, mert sem a rövid, sem a hosszú távú hatásuk nem ismert. Kitért az úgynevezett "rohamivásra" is, amelynek lényege, hogy a fiatalok minél rövidebb idő alatt minél több, főleg tömény alkoholt fogyasztanak és lerészegednek.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére