Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok.
Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat.
Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Hozzászólások
Tessék csak elmondani a gyerekeknek: Apa szívesen ott lenne, csak mivel Anyu elvált tőle, ezért el kellett költöznie a közös lakásból. De ettől még gondoskodnia kell a gyerekeiről tartásdíj formájában, plusz a saját lakhatásának költségeit is elő kell teremtenie...miután a válásnál elvették a fele vagyonát. Azért ez is elég fárasztó lehet, nem? Persze, fárasztó dolog egyedül a gyereknevelés, de talán rosszabb annak, akitől a jogot is elvették, hogy egyáltalán együtt lehessen a gyerekeivel, viszont görcölnie kell a munkahelyén, hogy egyáltalán legyen hol laknia.
Ha olyan nehéz egyedül nevelni gyereket, talán nem érdemes elválni, csak mert elmúlt a szerelem, vagy kevesli a családfő fizetését. Lefogadnám, hogy jóval kevesebb olyan eset van, amikor "nem tehet róla" Anya, mert kiállhatatlan ember lett a férjéből, vagy bármilyen okból Apa adta be a válópert.
Amikor Apa hiányzik a gyerek életéből, felnövekedvén sokkal-sokkal nagyobb eséllyel lesz belőle rossz tanuló, öngyilkos, börtöntöltelék, kábítószert használó stb.
http://familyfoundationfund.wildapricot.org/Resources/Pictures/FactsAbou...