Jelenlegi hely

Heti rajzfilmajánló: Balerina - Az árvaházból a Párizsi Operába

A múlt héten Magyarországon is bemutatták a Balerinacímű kanadai-francia animációs filmet, amelyben egy árvaházból szökött kislány egészen a Párizsi Opera színpadáig jut. A filmben nem spóroltak a táncjelenetekkel, ráadásul a látványos animációk létrejöttében igazi balettsztárok is közreműködtek. 


A történet az 1880-as években játszódik, középpontjában a 11 éves Félicie-vel, aki egy brétagne-i árvaházban nevelkedik, és híres táncosnő szeretne lenni. Barátja, Victor segítségével Párizsba szökik, és csellel sikerül bejutnia az Opera balettiskolájába (az egyik legnagyobb presztízsű ilyen intézménybe), ahol képzetlenségével és szegénységével is kilóg a sorból, de mindent megtesz azért, hogy ledolgozza a hátrányát. Ráadásul van még egy dolog, ami mindenkitől megkülönbözteti: az élete a tánc. Ezek alapján a Balerina történetét sokszor az ikonikus táncosfilmhez, a Billy Elliothoz hasonlítják – írja az Origo.


A film különlegessége nem is a történetben, hanem az animált táncos részekben rejlik, amelyek tényleg jelentős szerepet kapnak a Baleriná-ban. Ezek megalkotásához a Párizsi Opera két csillagának, Aurélie Dupont-nak és Jérémie Bélingard-nak a mozgását használták fel. Dupont, aki táncosként tavaly vonult vissza a színpadtól, azóta pedig az intézmény balettigazgatója, a táncjelenetek koreográfusa is volt egyben.

A táncos részek így nemcsak a laikusok számára lehetnek tetszetősek, hanem a balettban járatosak is elégedettek lehetnek velük. Összességében hitelesnek tekinthető a táncosok mozgásának ábrázolása, ugyanakkor bármennyire elhivatott és tehetséges is a főszereplő kislány, a filmben ábrázoltnál összehasonlíthatatlanul több idő kell ahhoz, hogy valaki akár a töredékét elsajátítsa annak, amit ő a balettiskolába becsatlakozva megtanul. Ráadásul a Párizsi Operában való táncoláshoz még a tehetség, az elhivatottság és hosszú évek kitartó munkája sem feltétlenül elég. Félicie kalandos Párizsba szökése az árvaházból életszerűbb, mint az, hogy az Opera színpadán találja magát.

 


Forrás: Fórum Hungary – Nem könnyű balerinává válni 

Ezt az irrealitást viszont vállalták az alkotók: a film alapvető üzenete az, hogy merjünk nagyot álmodni, és tegyünk meg mindent azért, hogy ez teljesüljön, még ha ez szinte lehetetlennek tűnik is. A balettal kapcsolatban pedig többször is hangsúlyozzák az egyes szereplők, hogy a tökéletes technikánál fontosabb, hogy valaki szívből táncoljon. Félicie szerencséje is ez: hiába vannak nála felkészültebb jelöltek a vágyott szerepre, ő egész életében balerina akart lenni, és már akkor is táncolt, amikor még senki sem tanította rá. Ráadásul keményen megdolgozik a sikerért: ha kell, ötkor ébred, hogy még táncóra előtt gyakorolhasson, és addig ismétli a kegyetlennek tűnő gyakorlatokat, amíg szükséges.

A Balerina azt sem hallgatja el, hogy néha hiába minden erőfeszítés, nem teljesülnek az álmaink. Félicie segítője ugyanis a kezdetben kifejezetten mogorva Odette, akiről a film végén kiderül, hogy azért kénytelen cselédként szolgálni, mert egy baleset derékba törte táncosi karrierjét. (Ez persze a felnőtt nézők nagy részét nem fogja váratlanul érni, már csak a karakter neve miatt sem, amely a Hattyúk tava című balettből származik. Hasonló utalásokkal egyébként tele van a film.)

A filmnek a Párizsi Opera balett-társulata legalább annyira fontos szereplője, mint a főszereplő kislány: világ legrégebben működő együttese egyszerre jelenik meg kegyetlen és varázslatos helyként, ahol a legszigorúbb balettmesterről is kiderül, hogy valójában jó ember. A Balerina azonban nemcsak a táncról szól, így azoknak a gyerekeknek is szórakoztató lehet, akit különösebben nem nyűgöznek le a látványos balettos részek. A nem táncrajongó felnőttekre is gondoltak: ők 3D-ben gyönyörködhetnek a századfordulós Párizsban az épülő Eiffel-toronnyal – zárul az Origo ismertetője.

Forrás

Budapestimami

    Neked ajánljuk!

    10 tavaszindító családi bakancslista

    10 tavaszindító családi bakancslista

    Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
    Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

    Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

    Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
    Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

    Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

    A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
    Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

    Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

    A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
    Ugrás az oldal tetejére