Jelenlegi hely

A debreceni Virágkarnevál titkos műhelyében jártunk

Láttuk a Szinyei Lila ruhás nőjét amint épp hanyatt fekve sminkelik, Vukot aki a hátunk mögött szelfizgetett, fehérben a Trianon előtti nagy Magyarországot arkangyalostúl, a Szent Korona renoválását… és rengeteg virágot. Gyere nézz be velünk Te is!

A debreceni Virágkarneválról írtunk már egy jó kis retró pletykás cikket, de a téma megunhatatlan. Egyrész mert elkezdődött a visszaszámlálás, másrészt idén végre sikerült a műhelybe is bejutnunk és készülés közben meglesni a műveket.

Steril labor helyett közösségi alkotótér

A műhelyként szolgáló hangárba lépve megcsap minket a ragasztó és festékszag, csinos fiatal diákok és egyetemisták festegetnek, szórják, vágják a szárazvirágot, profi virágkötők ragasztópisztollyal rögzítik a virágfejeket a hungarocellel burkolt szobrokra. Itt-ott halk zene szól, zúg, szikrázik a hegesztőgép. Mindez hatalmasnak tűnő teherautóplatóra rögzített fapallók között zajlik, a falakra, szerelőasztalokra rögzítve a tervek, képek és modellek a megformálni választott eredeti művekről…

Gondolattól a vázig

A kocsikra formált alakok eszmeiségét, az alakokat, a megidézni kívánt szereplőket maguk a kocsikat állító cégek, szervezetek találják ki, de a megvalósítás a műhely dolgozóinak, a diákmunkásoknak és az önkéntes díszítőknek köszönhető.

A kompozíciók megtervezésénél a műhelyvezetők, statikusok és profi szakemberek véleménye számít. Az építményeknek stabilnak kell lennie, hagyományosan sok-sok kilométert tesznek meg a városban, majd útra kelnek és köztéri szobrokká lesznek egy rövid időre. Nagyváradon, Hajdúszoboszlón. Idén a járványhelyzet miatt a karnevál leglátványosabb része, a nagy Felvonulás elmarad, de

a kocsikat meg lehet csodálni majd egy kiállítás keretében a Kossuth téren majd a Nagyerdőn augusztus 20-23-a között.

Míg 2019-ben 18 kocsi készült, idén, a különleges helyzet miatt csak 10 kompozíció gurul majd ki a műhelyből augusztus 20-án reggel.

Száraztól az élőig

Ha eddig nem is tudta valaki elképzelni, hogy mennyi munka és türelem van egy-egy hatalmas virágkompozíció mögött, ide belépve rögtön megérti. És el is varázsolódik egy életre.

Májustól rajzolják, formálják a fém szerkezetre kerülő hungarocell tömböket, tűzik, vágják a szárazvirágot.
Vannak felületek, melyeket egész virágfejekkel fednek be, de sok helyen a beragasztózott alapra apróra morzsolt szárazvirág kerül. Csak kézzel lehet apróra dolgozni, különben túl sok lesz a száraz por. A felületeket előtte színükre le is festik, hogy sérülés, az élő virágokat érő nap, eső okozta károk esetén is a hatás tökéletes maradjon. – árul el a sok apró titok közül párat a műhely egyik vezetője, kivitelezésért felelős Gulyás Tamás.

Évente változó tematikája van a virágkarneváli kocsiknak, az idei évben a nagy magyar szellemek, uralkodók és a tudás és környezetünk van a központban. Így fogjuk majd látni Semmelweis Ignácot, Fekete István emlékév lévén Vukot, a kis rókát; a környezetvédelemre fókuszálva a Tűzkakast, koalákat;

Egyszer volt, hol nem volt az Élet francia rajzfilmsorozat alakjait; Szinyei Lila ruhás nőjét amint a festményből kilépve szoborként jelenik meg; Szent Lászlót, a lovagkirályt páncélban a lován; Bocskai fejedelmet különleges fejedelmi díszeivel vagy a Trianon előtti nagy Magyarországot.

 Az utolsó nap adrenalinbomba: időben megérkezik-e a több kamionnyi élővirág Hollandiából?

Hónapok munkája fordul meg az utolsó napon. A hűtőkamionok hozzák kora reggel a műhely udvarára a friss dáliafejeket Hollandiából és rengeteg önkéntes kitartó tűzőmunkájának eredménye látszik másnap a szobrokon. Általában két kamion érkezik, de idén egy is elég lesz. A virágfejeket erre a napra rengeteg önkéntes munkájával kiegészítve tűzködik fel, de ez sem mindegy, hogyan. Vigyázni kell, nem jó, ha túl sűrű vagy túl ritkás, van, hogy néha vissza is kell szedetni.

A környezetvédelem is szempont

Igen, egy ekkora rendezvény díszleteinél is lehet szempont a környezetvédelem és az újrafelhasználás.

  • Az élő virágokat a kidobástól mentik meg: szaporításhoz használt virágtövekről szedik le a holland kertészetben és kerülne rögtön a kukába. Így viszont sokakat megörvendeztetnek még. A karnevál után a leharcolt virágfejeket türelmes munkával leszedik a téli hónapokban a hungarocell alapokról, és komposztba kerülnek.
  • A hungarocell lapokat egy erre szakosodott cég elviszi és újrafeldolgozva épületek falára kerül.
  • A fémvázakat feldarabolják, és a következő évben újrahasználják.

Igaz, mindez idő és munkaigényes, de rengeteget lehet vele megtakarítani, megéri. - árulja el a folyamatról véleményét Gulyás Tamás.

Egy napos felvonulásból egy hetes rendezvénysorozat

A valaha egynapos rövid biciklis felvonulásból mára egy hetes rendezvénysorozattá nőtte ki magát a Debrecen Virágkarnevál. Egyediségét nem csak a nagy felvonulás hangulatában és látványosságában, de a világszinten egyedülállóan nagy virágkompozicióknak is köszönheti. Az egész várost megmozgató esemény hatalmas élmény résztvevőknek, látogatóknak egyaránt. A családbarát programok mellett a kifejezetten gyerekeknek szóló Galiba fesztivál egy hétig csak a kicsik kedvét keresi a Ludas Matyi hasonmás versenytől a rengeteg szabadtéri játékig, előadásig. Egyszer látni kell!

ADL - Debrecenimami

 

 

Lóportré
Lóportré - részlet
Részlet a Szent Koronából, mely a rendezvény nyitókocsija
Tűzkakas
Címer virágból

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére