Jelenlegi hely

Betiltott két mágneses játékot az NFH

A most betiltott, ártalmatlannak tűnő játékok akár életveszélyt is okozhatnak.

Mágneses játékokat vizsgáltak a szakemberek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Mechanikai és Villamos Laboratóriumában. Két termék forgalmazását kellett megtiltani, mert súlyos sérülést okozhatnak.

Azok a mágneses játékok, amelyek túlságosan erős mágneseket tartalmaznak, azért lehetnek veszélyesek, mert a játékokról leválasztható mágneseket a gyerekek könnyen lenyelhetik. Abban az esetben pedig, ha egy gyerek szervezetébe véletlenül egynél több mágnes kerül, akkor azok a bélfalon keresztül vonzhatják egymást, amelyek végül bélperforációt vagy bélelzáródást okozhatnak. Ezeknek a betegségeknek a felismerése nem mindig egyszerű, mert sok gyermek csak influenzaszerű tüneteket mutat. 

A nemzetközi adatok szerint a legtöbb ilyen baleset a 10 hónapos és a 8 éves kor közötti gyermekekkel történik. Az esetek több mint 80%-ban mágneses építőjáték-készletekben lévő erős mágnesek okoztak sérülést. Számos esetben sebészeti beavatkozással lehetett a mágneseket a bélrendszerből eltávolítani. A magyarországi gyermekkórházakban is találkoztak már hasonló esettel.

Nagyon fontos szabály ezeknél a termékeknél, hogy a mágnesek a játékra megfelelően legyenek rögzítve - azaz ne lehessen azokat könnyen leszedni.

Tekintse meg a laborvizsgálatról készült felvételeket!

A játékokra szerelt mágnesekre speciális szabály vonatkozik. Fontos követelmény, például hogy nem lehetnek az előírtnál erősebbek. (az ún. fluxusindex maximum 50 kG2mm2 lehet). A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a baleseteket olyan mágnesek okozták, amelyek az előírtnál erősebbek voltak.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mechanikai és műszaki laboratóriumában vizsgált 10 játékból 2 esetben állapították meg a szakemberek, hogy veszélyesek lehetnek.

Az egyik játék egy mágneses darts. A játék veszélye az, hogy a nyíl száráról könnyen letekerhető a mágneses alkatrész. Az úgynevezett mágnesesfluxus-indexe pedig 50 helyett 311 kG2mm2- azaz a megengedett több mint a hatszorosa.  A másik játék egy mágneses építő készlet volt, melynél már a készlet eleve tartalmazott könnyen lenyelhető mágneses alkatrészt. A mágnesesfluxus-indexe 119,78 kG2mm2, tehát itt is a megengedett érték többszöröse volt kimutatható.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság idén másodszor vizsgálta a mágneses játékokat. A tavalyi évhez képest pedig egyértelmű javulás tapasztalható. A 2014-es vizsgálatban ugyanis a játékok 43%-a tartalmazott a gyermekekre veszélyes mágnest.

A vizsgált termékek listája itt olvasható.

A vizsgálatról készült videó pedig itt található.

 

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 

 

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére