Jelenlegi hely

Mennyire tesszük tönkre a gyereket, ha a karácsonyt veszekedéssel töltjük?

A legszebb ünnep is könnyen elrontható, persze tudom, igyekszünk mindent tökéltesre csinálni, de a tökéletességhez sok ideg és veszekedés is társul. Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen sérülést okozunk a gyereknek egy veszekedéssel „megtöltött” karácsonyi készülődéssel? – Novák Ferenc írása.

A szürke hétköznapok után a karácsonyi készülődés felfokozott várakozást hozhat gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Végre együtt a család! Szerencsésebb munkakörök mellett a szülők úgy érezhetik: „Végre van pár napunk, amit csakis egymásnak szentelhetünk.” Az iskolásoknak ezt az időszakot körülöleli a téli szünet is, ami tovább növeli az örömüket.

Változás a napi tempóban

Lelassul az élet addigi gyors tempója, csökken a hétköznapok gyakori teendőit körülvevő esetleg stresszes koncentráció, és mindennek a helyét először kitölti egy kis nyugalom. Minden jól indul! Családi tervek a karácsonyfa vásárlásra, süteménykészítésre, ajándék készítésre vagy beszerzésre.

A lassulás azonban csak látszólagos. Az átlagos napok rutinját felváltja némi szertelenség, esetleg rendezetlenség, amiben már nem segít a megszokás. Mindenkinek több figyelmet kellene adnia és kapnia, mert teljesen új helyzetek adódhatnak, amikor hosszú nyomás után fellazul kicsit saját magunk és mások szerepének addig kicsit automatára állított kontrollja.

Egy kis lazulás után gyorsan közeleg a szenteste. Szülő és gyerek egyaránt feszültebbé válhat, mert bár elkezdtek átélni egy a szeretet megélésére alkalmasabb, lassabb ütemet, könnyen időzavarba kerülhetnek, amikor kiderül számukra, hogy mi minden nem áll még készen az ajándékozásig.

Szeretet

Karácsony táján gyakori beszédtéma a szeretet. A gyereket azonban teljesen összezavarja, ha ideges felnőttek a szeretetről beszélnek, vagy ha a felnőttek erőltetett mosollyal próbálnak ünnepelni, miközben szavaik elárulják, hogy szó sincs harmóniáról. Hogyan lenne boldogság szenteste, ha előtte napokon át ideges sorban állás előzi meg azt a boltokban, vagy ha Anya kiakad azon, hogy Apa milyen karácsonyfát hozott, vagy Apa minősíthetetlen szavakkal illeti Anyát, mert a süti túl édesre sikerült.

A szeretet könnyen kifejezhetjük négy dologgal:

- érzelmeinkkel (Például őszinte csodálattal nézünk a gyerekre.)

- tetteinkkel (Példa: úgy játszunk a gyerekkel, hogy minden figyelmünk az övé.)

- szavakkal (Példa: „Gyere csak ide szívem csücske!”)

- tárgyakkal (Például olyan ajándékkal, amire a gyerek vágyik.)

A gyereknek zűrzavart okoz, amikor körülötte az érzelmek, tettek és szavak nincsenek összhangban.

Miért? Mert akkor ott valami hazugság van, a gyerekeknek pedig igen jó az igazságérzetük, még akkor is, ha ők maguk is hibázhatnak vagy füllentenek néha. Bár a gyerekek könnyen megbocsátanak, senki ne gondolja, hogy nincs szükségük egy valamennyi nyugalomban töltött időre egy összezörrenés után. Ha például a szülő lehordja valamiért a gyereket, akkor nem várható el tőle, hogy közvetlenül ezután mosolyogva vegyen részt karácsonyi ajándékozásban.

Ennél is nagyobb sérüléseket okoz neki, ha a szülők adok-kapok jellegű veszekedésének tanúja. Elég rossz példa ez számára a házasságot illetően is és nem csak karácsonykor. Nagyon is számít majd az ő felnőttkori párkapcsolatában, hogy korábban milyen példát mutattak ebben a szülei.

Mit okoz a gyereknek, ha karácsonykor nő a feszültség?

- Kevésbé érzi majd biztonságos szigetnek az otthonát és családját.

- Mivel csökken az ő példaértékű szerepük, nem néz majd fel a szüleire.

- Úgy érezheti majd, hogy ő maga nem tud megfelelni a szüleinek.

- Csökkenhet saját maga jóságába vetett bizalma.

- Gyengének érezheti magát amiatt, hogy nem tud békét teremteni.

- Csökken számára az őszinteség értéke.

- Hosszú távon visszahúzódhat a kommunikációtól, hogy ezzel védje magát.

- Néhány gyerek a sok veszekedés miatt dühössé vagy agresszívvá válhat.

- Karácsony igazi üzenete jelentőségét veszíti számára.

Hogyan kerülhetjük el az összezörrenéseket karácsony idején?

- Ne reagálj sablonosan, tégy különbséget a helyzetek között!

- Légy hajlandó megérteni, mit szeretne a másik!

- Ha a gyereked vagy a párod lelassult, akkor „ne pörgesd a sebességet”!

- Még ha szeretnéd is, hogy minden tökéletes legyen, ne légy maximalista!

- Beszéljétek meg előre a közös programokat!

- Ne erőltess olyan programot, ami mások ellenére lenne!

- Akármilyen jót is sütöttél, ne erőltesd az evést a gyereknél!

- Ne próbáld bepótolni egy év elmulasztott közös játékait a gyerekkel!

- Ne csökkentsd a szeretetedet csak azért, mert másvalaki nem ért egyet veled!

A legfontosabb tanács pedig ez: ha egy kicsit is úgy érzed, hogy ez a három dolog: érzelmek, tettek és szavak, nincsenek összhangban, akkor legalább Te kezdj nagyon nyílt, türelmes és őszinte kommunikációba a gyerekkel vagy a pároddal.

Ha olyasmi választ kapsz tőlük, ami elsőre kellemetlen, például megtudod, hogy torkig vannak már azzal a süteménnyel, amiről azt hitted, hogy mindenki szereti, akkor csak nevess felszabadultan azon, hogy ez végre kiderült.

Ne akard legyőzni őket, mert akit szeretünk azzal együtt szeretnénk győzni, nem pedig őellene! Hagyd abba az igazad emlegetését, mert hiába van igazunk, ha nincs béke a családban. Ez nem jelenti azt, hogy akaratod ellenére hunyászkodj meg, de azt igen, hogy adj teret és időt annak, hogy a család más tagjai kifejezhessék magukat. Ezt elvárhatod a párodtól is, de ahhoz olvastasd el vele is ugyanezt.

 

Novák Ferenc
tanár
www.gyerekneveles.hu

- Kecskemétimami -

 

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére