Persze az idei szeptember számomra különösen jelentős, hiszen egy új életszakasz veszi kezdetét.
A kisebbik gyermekem is elballagott az általános iskolából, ezzel lezárva egy fejezetet nemcsak az ő, de az én életemben is.
Ismeritek azt az érzést, amikor egyszer csak rájöttök, hogy a gyereketek már nem a ti „kicsi kincsetek”? Hogy lassan kirepülnek a fészekből, és ti ott álltok egyedül, és egy láthatatlan szorongó üresség tölt el benneteket? Na, én most pontosan ezt érzem. Egyrészt roppant büszke vagyok rá, hogy ilyen csodás, fiatal nő lett belőle, másrészt borzasztóan hiányzik majd a reggeli kapkodás, a tízórai készítés és az iskolába indítás. (ok, a reggeli kapkodás és a hiszti tuti megmarad :D)
Már nem lesz szükség arra, hogy reggelente utána vigyem az itthon felejtett tornazsákot vagy a konyhaasztalon maradt tízórait. Aztán meg ott van az a fura érzés, hogy most már más lesz a szerepem az életében. Eddig én voltam a mindentudó, a megoldó, a biztonságos kikötő. Most viszont hagyni kell, hogy megtalálja a saját útját, a saját boldogságát. Egyre kevésbé igényli azt a fajta törődést és gondoskodást, amit eddig magától értetődően biztosítottam számára. Kezdetét veszi az elengedés időszaka, ami – valljuk be – a gyerekek számára mindig könnyebben megy, mint az anyáknak.
Egyszerre szeretném, hogy megtalálja a saját útját, hogy szabadon fedezze fel, mi az, ami igazán őt hívja ebben a világban.
Ugyanakkor ott van bennem a vágy, hogy két kézzel húzzam vissza: „Maradj még, anya kicsi kincse!” Ez az ellentmondás talán minden szülő számára ismerős. Az elengedés nemcsak a gyerekeknek jelent kihívást, hanem nekünk, szülőknek is, hiszen újra meg kell találnunk önmagunkat egy megváltozott szerepben, ahol az anyaság már nem az elsődleges feladataink között van, hanem átalakul egy újfajta kapcsolattá.
Szóval, most egy kicsit olyan érzésem van, mint egy üres könyvnek, aminek az első oldalát még csak most kezdem írni. Egy új fejezet kezdődik az életemben, és bár kicsit félek az ismeretlentől, mégis izgatott vagyok, hiszen engem is új kihívások elé állít.
Ahogy az évszakok változnak, úgy mi is újra és újra megújulunk. A szeptember most erre kínál lehetőséget – egy új kezdet, amelyben mindannyian megtalálhatjuk a saját utunkat, új céljainkat.
És ti, anyuka társaim, hogy élitek meg ezeket a változásokat? Hogyan birkóztatok, birkóztok meg az elengedéssel és az újrakezdéssel?
Kívánok mindenkinek egy sikeres és megújulással teli szeptembert, könnyed elengedést, legyen az egy bölcsőde, óvoda, iskola vagy egy költözés után!
Makai Marianna - Kecskemétimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
