Jelenlegi hely

487 középiskola írt elő központi írásbelit a diákoknak

Idén a középiskolák több mint fele nem tart felvételi vizsgát, és 487 középiskola írta elő a hozzájuk jelentkező tanulók számára a központi írásbeli vizsgákon való részvételt - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel. A hivatal honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeliket szervező intézmények listáját, jelentkezni december 9-ig lehet.

A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyekben meghatározták, milyen osztályokat indítanak majd a 2015/2016-os tanévben, és megjelölték azt is, hogy az adott jogszabályi keretek között milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat.

Az iskolák több mint fele nem tart majd felvételi vizsgát, hanem az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolja és veszi fel a tanulókat. 487 középiskola írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ezeknek az iskoláknak a listája felkerült az Oktatási Hivatal honlapjára (www.oktatas.hu) a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2014/2015. tanév) menüpontba. A honlapról letölthetők az írásbeli vizsgákra való jelentkezési lapok is.

Az írásbeli vizsgákra december 9-ig lehet jelentkezni. A kérelmet abba a – listán szereplő – középiskolába kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgát meg kívánja írni.

A 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumok, valamint a 9. évfolyamra történő beiskolázás írásbeli vizsgáit a magyar nyelvi és a matematikai kompetenciákat mérő, központilag kiadott, egységes követelményeket tartalmazó feladatlapok alapján, országosan egységes eljárásrend szerint kell megszervezni. A központi írásbeli vizsgához külön-külön feladatlapok készülnek azoknak, akik 8 évfolyamos gimnáziumba, 6 évfolyamos gimnáziumba, illetve valamely középiskola 9. évfolyamára jelentkeznek.

A feladatlapokat a vizsgált kompetenciák és az iskolai évfolyamok szerint külön-külön megszervezett bizottságok készítik el.

A gyakorló pedagógusokból álló bizottságok a Nemzeti alaptanterv alapján állítják össze a feladatsorokat. Munkájukban alapelv, hogy nem részesítik előnyben egyik jelenleg forgalomban lévő tankönyvcsalád anyagát sem. Azzal is számolnak, hogy az egyes iskolákban a tananyag feldolgozása nem egyforma ütemű, ezért a feladatlapok elsősorban az adott évfolyamot megelőző évfolyamok tematikus anyagára építenek - olvasható a közleményben.

Az írásbeli felvételi vizsga elsődleges célja az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt.

A feladatlapok összeállításának szempontjai, a feladattípusok belső arányai a korábbi évekhez képest alapvetően nem változnak, így az OH honlapján megtalálható korábbi feladatsorok továbbra is segítik a felkészülést.

A felvételi vizsgán részt vevő diákoknak mind a magyar nyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatból álló feladatsort kell megoldaniuk, ezzel tárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek.

A 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőknek 2015. január 17-én 10 órától, a pótló írásbeli vizsgát a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezőknek 2015. január 22-én 14 órától tartják.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Ugrás az oldal tetejére