Jelenlegi hely

Az első Lányok Napja Magyarországon

Magyarországon első alkalommal rendezi meg a lányok napját a Nők a Tudományban Egyesület április 26-án.

Az Európában több mint tízéves hagyományra visszatekintő esemény célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatal lányok érdeklődését jobban felkeltse a műszaki pályák iránt.

Vedd kezedbe a jövőd! szlogennel a lányok napján a Siemens Zrt. - több más ipari-technológiai vállalattal együtt - megnyitja kapuit a középiskolás lányok előtt.

A kutatás-fejlesztés és a műszaki-informatikai terület adja a jövő munkahelyeit, a műszaki képzésben azonban jelenleg a tíz százalékot sem éri el a nők aránya - fogalmaz a program kommunikációjával megbízott ügynökség közleménye.

A program szervezői a középiskolák 10-11. évfolyamára járó fiatal lányok érdeklődését akarják felkelteni a műszaki kutatások, a mérnöki karrier és az olyan, nem hagyományosan női szakmák iránt, amelyek felé a nők számos társadalmi vagy családi ok, megszokás vagy minta miatt sokszor nem mernek elindulni. Az akció célja, hogy megmutassa a fiataloknak, hogy a kutatás-fejlesztésben, a mérnöki pályán, az informatika területén nőként is lehet érvényesülni.

A lányok napján a látogatók betekintést nyerhetnek a Siemens Zrt. négy szektorának - energia, egészségügy, ipar, infrastruktúra és városok - világába, közelebbről megismerhetik a természettudományi, műszaki, kereskedelmi és kreatív munkaköröket, ami segítséget nyújthat későbbi pályaválasztásukhoz.

A Siemens AG 2001-től, az európai lányok napja kezdeményezés első évétől részt vesz az akcióban, és évente több mint kétezer látogatót fogad.

További információ: nokatud.hu

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére