Jelenlegi hely

Az új kormány célja az édesanyák kiemelt, a korábbiaknál is erősebb támogatása

Az új kormány kiemelt célja az édesanyák kiemelt, a korábbiaknál is erősebb támogatása – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Fővárosi Nagycirkusz előtt tartott május 6-i sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin hangsúlyozta: az újonnan megalakuló kormány célja, hogy még jobban támogassa a magyar édesanyákat. Kijelentette: támogatják a nőket abban, hogy édesanyává, vagy újabb gyermekeket vállalva többszörös édesanyává tudjanak válni, valamint abban is, hogy nagymamává válhassanak, és a nők 40 programnak köszönhetően élvezhessék a nagymamaságot.

Novák Katalin a főállású anyaság még erőteljesebb támogatása kapcsán arról is beszélt: szeretnék megteremteni a valódi lehetőségét annak, hogy valaki teljes egészében a gyermekeinek, a családja támogatásának élhessen.

A fiatalokat arra ösztönözzük, hogy ha elérkezettnek látják az időt, akkor vállaljanak családot, gyermekeket – mondta. Hozzátette: a kormány ehhez támogatást ad házassági adókedvezménnyel, családi adókedvezménnyel, így a fizetésüket az édesanyák nagyobb mértékben tudják majd gyermekeikre fordítani – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a diplomás gyednek köszönhetően a fiatalok már könnyebben tudnak családot alapítani és a gyed-extra azt is lehetővé teszi, hogy az édesanyáknak ne kelljen választani munka, karrier, illetve a család között. Novák Katalin azt mondta: “célunk, hogy ne hozzuk választási kényszerbe az édesanyákat, lehessenek egyúttal édesanyák és dolgozó, a hivatásukért élő nők is”.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítója közölte: országosan 71 helyszínen jöttek létre egy európai uniós pályázat támogatásával család- és karrierpontok, melyek a család és a munka összeegyeztetését, a nők munkaerőpiacra való visszatérését segítik. Ezek közül tizenegy helyszínen a Ficsak is jelen van konzorciumi partnerként – tette hozzá.

Pécsen május 7-én nyitotta meg kapuit a Pécsi Család és KarrierPONT a Vasutas Művelődési Házban.


Forrás: csaladhalo.hu

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére