Jelenlegi hely

Betlehemi láng - ragyogjon a Ti otthonaitokban is!

Megérkezett Magyarország több településére is a Betlehemi Születés-bazilika örökmécseséről származó láng, hogy a magyar családok otthonába is békét és összetartozást hozzon.

De mi is ez a hagyomány?

A Betlehemi láng története a 11. századig nyúlik vissza, II. Orbán pápa felhívására fiatal lovagok indultak Betlehembe, hogy a reményt jelképező lángot elhozzák városukba, Firenzébe. 3 év után, 1099-ben tértek vissza, amit a pápa már nem élt meg. A lángot a város katedrálisában helyezték el, hogy a város lakói elvihessék otthonaikba. Ez volt a középkor első és utolsó békelángja, amelyet egyenesen Krisztus szülőhelyéről hoztak.

A láng újkori története Linz város egyik televíziós műsorának alkotóihoz kötődik, akik 1986-ban ezzel próbálták a társadalom figyelmét felhívni egy sérült gyerekek megsegítésére szervezett redezvényre. Az 1986-os évet az ENSZ a béke évének nyilvánította, így a Betlehemből származó láng a béke jelképévé vált, mely karácsony estéjén betöltik az otthonokat.

A láng terjesztését idővel átvették az osztrák cserkészek, akik azóta is minden évben gondoskodnak róla. Évről évre Bécsből rendszerint egy-egy "különleges" (fogyatékkal élő) gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a betlehemi barlang helyén épült Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyen. A lángot lámpásba zárva hozzák repülővel Bécsbe, ahol egy nagyszabású ökumenikus ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei. Ezt követően a Betlehemi Láng szállítása speciális lámpákkal és örökmécsesekkel történik, a legváltozatosabb módon: autóval, autóbusszal, vonattal, kerékpárral vagy akár gyalog is szállítják, s adják kézről-kézre a cserkészek, hogy elvigyék otthonainkba, hogy ott karácsonyig folyamatosan égjen. Az otthonokban fénylő „betlehemi láng“ imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontjain élő keresztényekkel, és elmélyíti az adventi előkészület lelkületét.
A békelángot az előző években eljuttatták Ferenc, XVI. Benedek és II. János Pál pápáknak és sok állam- és kormányfőnek.

A korábban a világjárvány a Betlehemi láng útját is átírta, de a pandémia sem állhatta útját a láng Európában és a világban való elterjedésének. A közel-keleti helyzet miatt az idén biztonsági okokból nem lehetett közvetlebül Betlehemből hozni a lángot. Talán első alkalommal az idén, a 2023-ban meggyújtott lángot hordozzák szét a világban, amit az osztrák cserkész-lányok őriztek meg a steyri Christkindl zarándoktemplomban. Eredetileg 2023-ban tizenkét éves Pillar Jarayseh gyújtott meg Betlehemben, Jézus születése barlangjában, és repülővel hozták Bécsbe. Az idén, a Christkindl zarándoktemplomban, a Gmunden melletti Gschwandtból származó kilencéves Matthias vette át az idei békelángot és vitte Bécsbe, ahol a lángot ünnepélyesen ádadták a cserkészeknek, akik Európa minden szegletébe eljuttatják.

  

Matthias a lángot a Bécsi Fogadalmi Temploma vitte, ahol december 14-éln mintegy 1500, Európa különböző országaiból érkező cserkész jelenlétében indult újra útjára a láng.  A nemzetek gyertyájának meggyújtása alatt az adott ország cserkészei imádkoztak.  A magyar gyertya meggyújtása az 1óra 1 perctől látható. 

https://www.youtube.com/live/FjxffkHWpws?si=a-EKr424D52KLtRp


 

 A Magyar Cserkészszövetség december 15-én a Budakeszi Metodista templomban tartotta a láng központi átadó ünnepségét, ahonnét a szélrózsa minden irányába vitték tovább.  A láng utazása közben az egyes vasútállomásokon (is) a cserkészek lámpásaikkal már átvették a lángot és a láng megkezdte útját az országban.  A magyar cserkészek aztán szállították tovább a velünk szomszédos országok határátkelőihez, hogy a láng továbbterjedhessen. 

 

A lángot - szokásosan - elvitték a Parlamentbe és több minisztériumba is.

 

 

A Betlehemi Békeláng megérkezett Kárpátaljára és Erdélybe is. A beregsurányi határátkelőn adta át Tanczár Gergely vezetőtiszt (aki egyenesen Bécsből vitte) december 15-én Tominec Mihálynak, a beregszászi cserkészcsapat parancsnokának. Erdélybe, Kolozsvárra is elvitték a Háromszéki cserkészek, akik a  Kolozsvári Református Kollégium karácsonyi koncertjén fogják átadni a jelenlevőknek.

 

Éljünk a lehetőséggel, fogadjuk be a betlehemi láng fényét, melegét otthonunkba, hogy átjárja életünket.

Az elmúlt napokban sok-sok magyar város polgármestere, temploma fogadta a lángot, sok helyen erről gyújtották meg az adventi koszorú gyertyájit. A Szombathelyimami otthonába advent 4. vasárnapján érkezik majd meg a láng - melyet féltve fogunk óvni - biztos, ami biztos, 2 lámpásban is őrizzük minden évben, hogy karácsony este valóban a betlehemi barlang fénye ragyoghassa be otthonunkat.

 

Bíztatlak, keresd meg lakóhelyeden a cserkészeket, templomokat, hogy Te is hazavihesd a lángot!

Összeállította:
Vizaverné Horváth Zsófia
Szombathelyimami, egykori cserkész segédtiszt

Források és fényképek
Magyar Betlehemi Békeláng fb oldala
mti.hu

 

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére