Jelenlegi hely

Biztonságos tanévkezdés - jó tanácsok a Rendőrségtől

Tanítási napokon reggel és a délutáni órákban nagyobb a gyermekbalesetek kockázata. A veszélyhelyzetet tovább növeli, hogy a „szabadságolási időszak” után jelentősen megnő az autóforgalom az utakon.

Tekintettel a fentiekre fokozottabb figyelemmel, valamint iskoláskorú gyerekünk megfelelő felkészítésével csökkenthetjük a gyermekbalesetek bekövetkezését.

Néhány tanács a szülőknek a biztonságos és nyugodt tanévkezdéshez:

Szabályos közúti közlekedés

  • Mielőtt együtt útnak indulunk, beszéljük, illetve ismételjük át az alapvető közlekedési szabályokat!
  • Járjuk be közösen az iskolába vezető útvonalat, és menetközben hívjuk fel figyelmet a lehetséges veszélyforrásokra!
  • Autóvezetőként, oktatási intézmény közelében vezessünk még körültekintőbben, és számítsunk az úttesten figyelmetlenül áthaladó diákokra!

  • A tanévkezdés a közlekedőktől sokkal nagyobb türelmet kíván, mint eddig. A szabadságolások után és a tanév megkezdésével forgalomnövekedésre kell számítani az utakon. A járművezetőktől ez teljes figyelmet, koncentrációt, a gyalogosoktól szabálykövetést követel, mert egy pillanat alatt megtörténhet a baj. 
  • Érdemes az első időszakban korábban felkelni, végig gondolni a napi teendőket. Aki csúcsforgalomban közlekedik, inkább induljon el korábban, minthogy a sietséggel veszélybe sodorja magát vagy a többi közlekedőt.

  • A szülők mutassanak példát, csatolják be a biztonsági övet, ne hajtsanak át a tilos jelzésen és ott álljanak meg az iskola környékén, ahol ez megengedett és biztonságos. A gyermekek több esetben szállnak ki a személygépkocsi bal oldalán, ezzel is balesetveszélyes helyzetet teremtve.
  • Fordítsunk figyelmet a gyermekbiztonsági rendszerek ellenőrzésére, állítsuk azokat a megfelelő magassághoz, mivel legtöbbször a gyermekek a balesetek passzív résztvevői.
  • A gyalogosan közlekedőket kérjük, hogy az úttesten való áthaladáskor minden esetben vegyék igénybe a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket és csak zöld jelzésnél lépjenek az úttestre. Az egyedül közlekedő gyermekek legtöbbször azért sérülnek meg, mert szabálytalanul, valamilyen tárgy takarásából körültekintés nélkül lépnek az úttestre. Kérjük a szülőket, hogy beszélgessenek el gyermekükkel arról, hogy esetleges hibás döntésüknek tragédia is lehet a következménye, ezért nem ajánlatos a közlekedésben a kockázatos viselkedés.
  • Ismételten felhívjuk a kerékpárral közlekedők figyelmét, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen csak úgy haladhatnak át, ha leszállnak a kerékpárról és tolják, hiszen csak így tekinthetők közlekedési szempontból gyalogosnak, akiknek elsőbbségük van. Fontos, hogy a kerékpár fel legyen szerelve a kötelező tartozékokkal, tartsák be a lakott területen kívül való közlekedés során a láthatóságra vonatkozó szabályokat, hiszen egyre korábban fog sötétedni.

Értékek védelme

  • Ragaszkodjunk hozzá, hogy csak a tanításhoz nélkülözhetetlen eszközöket vigyék magukkal az iskolába!
  • Ne kérkedjenek az okostelefonnal, táblagéppel, és ne hagyják őrizetlenül értékes tárgyaikat!

Személyes biztonság

  • Hívjuk fel gyermekünk figyelmét, hogy útközben ne álljanak szóba idegenekkel, ne üljenek be ismeretlenek autójába, és ne fogadjanak el tőlük különböző tárgyakat!
  • Alakítsunk ki őszinte kapcsolatot, hogy baj esetén bizalommal fordulhasson hozzánk gyermekünk.

Amennyiben mégis bekövetkezik a nem várt esemény…

Jó, ha már egészen fiatal korban tisztában van vele a gyermek, hogy probléma esetén bátran fordulhat az egyenruhás rendőrhöz, valamint ismerje az ingyenes segélyhívó telefonszámokat – rendőrség 107; mentők 104; tűzoltóság 105; általános 112. A fenti tanácsok maradéktalan és következetes megtartása esetén minimálisra csökkenthető a gyermekekre leselkedő veszélyforrások száma.

Forrás: police.hu

- Budapestimami -

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére