Jelenlegi hely

Czunyiné: 2,5 milliárdos pályázati keret óvodai férőhelyek bővítésére

Az önkormányzatok összesen 2,5 milliárd forintra pályázhatnak óvodai férőhelyek bővítésére és csoportszobák létesítésére - jelentette be Czunyiné Bertalan Judit csütörtökön a fővárosban.

A köznevelési államtitkár a belvárosi Balaton óvodában tartott sajtótájékoztatón közölte: az NGM felhívására a kérelmeket március 23-ig lehet benyújtani, és már működő óvodaépület átalakítására, bővítésére vagy új óvoda létesítésére pályázhatnak a települési önkormányzatok. Elsősorban azok kérelmét várják, ahol legalább egy új óvodai csoportot tudnak majd indítani - jelezte.

Hozzátette: olyan pályázatokat tudnak befogadni, ahol legkésőbb december végéig érvényes építéshatósági engedélye van az építtetőnek. Ahol óvodafejlesztési elképzelés és engedély van, gyorsabban tudnak jelentkezni. Ugyanakkor a férőhelyek szükségessége a pályázatok bírálatakor fontos szempontként jelenik meg.

A kiírás kedvező helyzetbe hozza azokat az önkormányzatokat is, amelyeknek kevés anyagi lehetőségük van, hogy a fejlesztéseket önerőből megvalósítsák, náluk lehetőség van akár az ötszázalékos önerőre is - mondta Czunyiné Bertalan Judit.

Rámutatott: a támogatási önerő mértéke a helyi adóerő-képesség függvényében változhat. Kitért arra, hogy a legszegényebb települések esetében férőhelyenként akár 2,2 millió forint is lehet a támogatás, míg ahol jobb a költségvetési pozíció 1,2 milliós lehet a hozzájárulás. A pályázatokat a belügyi, a nemzetgazdasági tárca és az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakértőiből álló tárcaközi bizottság értékeli, végső döntést pedig a nemzetgazdasági miniszter hoz, május 8-ig.

Arról, hogy a 2,5 milliárdos keret mire lesz elég, azt mondta: akkor tudják megmondani, hány férőhely létesülhet, ha a pályázatokból látják, milyen önerő van, és mekkora támogatást kell nyújtaniuk. Eltérőek az adottságok és vannak olyan agglomerációs térségek, ahol új óvodára lehet szükség, és van ahol csoportszoba hozzáépítésére. A fejlesztéseket nemzeti forrásból, költségvetési pénzből valósítják meg - hangsúlyozta.

Az óvoda az iskola előszobája, és az a döntés, hogy szeptembertől minden hároméves gyermek számára az óvodai nevelést biztosítani kell, azzal is jár, hogy férőhelyek számát növelni kell - mondta Czunyiné Bertalan Judit, aki hangsúlyozta: folytatódik az óvodai férőhelyek bővítésére és az infrastruktúra fejlesztésére indított kormányzati program. Emlékeztetett: tavaly összesen egymilliárd forintra már lehetett pályázni. Jelenleg ezekből 18 településen van lekötött óvodafejlesztési projekt, így hazai forrásból közel ezer férőhely áll majd rendelkezésre. Uniós keretből további férőhelyek kialakítása is zajlik - tette hozzá.

Jeneiné Rubovszky Csilla, az V. kerület kormánypárti alpolgármestere elmondta: nagyon fontosnak tartják azt a kormányzati döntést, hogy szeptember 1-től hároméves kortól kötelező lesz az óvodába járás. Ez megkönnyíti a későbbiekben az iskoláztatást is, amit a belvárosi önkormányzat pénzbeli támogatással és szociális ösztöndíjjal egyaránt szeretne segíteni. Jelezte: szociális támogatási csomagot dolgoztak ki, játékos formában készítik fel a gyermekeket az iskolára.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére