Jelenlegi hely

Gyerekszáj 2013: Ti írtátok!

Érkeznek a vicces, kedves, elgondolkodtató mondatok gyereknapi gyerekszáj pályázatunkra!

Érkeznek a vicces, kedves, elgondolkodtató mondatok gyereknapi gyerekszáj pályázatunkra!

Küldd be te is a kedvenc gyerekszáj történetedet és nyerj!

 

Neved Gyerekszáj, amit megosztanál velünk
Busi Antonia Terhes vagyok, és kaptunk csörgöt egyik ismerösünktöl, és mondtam a fiaimnak (4 éves, és 2,5 éves), hogy ez a Marcikáé lesz. Erre a 4 éves fiam odajött és odahozta az egyik csörgöt: "Anya lenyeled, hogy a Marcika tudjon vele játszani?"
Kovácsné Kőnig Mónika Palacsinta készítés közben:
-Én is had keverjem!
-Majd keverheted, ha jó lágy lesz!
-Jó lány leszek!
(Kovács Lotti 3,5 éves)
Ádám Krisztina Későn értem az oviba, és aggódtam, hogy miként fog várni Vilmoskám. Így fogadott: "Anya, pont jókor jöttél, most hiányoztál a legjobban!"
Bogdán Andrea  Szülői értekezletről érkeztem haza Gréti ezalatt apával otthon. Belépek az ajtón , rohan hozzám és ezt mondja , "Végre itthon vagy kérek enni nagyon éhes vagyok! Apa is én  is értetlenül nézünk rá. Miért nem kértél Apától enni?-kérdezem. Mert ő nem olyan szimpatikus ! -hangzik Gréti válasza
Ujhelyi Gabriella Kisfiam 5 éves múlt, épp bent volt a fürdőszobában. Lányom, akkor tanult épp járni, elég bizonytalanul még. Patrik épp jött ki a fürdőből, amikor odakiáltottam neki, hogy "Vigyázz, óvatosan nyisd az ajtót, mert ott a Luca!" Erre Patrik visszakérdezett: "Miért anya, ha gyorsan nyitom, hosszabb az ajtó??" :DDD
Gulyás Szilvia Kislányom játszik a konyhában.
Apukája : - Úgy fáj a fogam egy jó kocsira!
Kislányom fel sem néz,majd közli: - Akkor mosd meg!
Kis-Csiszár Csilla Kislányom, Luca (3 éves) esete a kiszuperált fényképezőgéppel
-Nézd Anya, itt van Klikk, a fényképezőgép!
(Elkezdi nyomkodni, mutatja - kijelzőn semmi)
-Nézd Anya, ez itt én vagyok!
-Te? Magadat fényképezted le?
-Hááát...nem. Én csak fényképeztem, és pont arra mentem.
G.Judit Mirella hallotta séta közben hogy az egyik üzletben minden gyerek cukorkát kap az eladótól.Mikor oda értünk az üzlet elé beszaladt,meg is kapta a várva várt cukrot.Az eladó kedves volt,megkérdezte van-e testvére ha igen,vihet neki is.Mirella rövid gondolkodás után rávágta 15 testvére van...az eladó nagyot nézett és neki állt leszámolni a cukrokat a lányom tenyerébe.:)) ( 4 éves volt ekkor)
Homokiné Petrik Éva Lakásfelújításban voltunk, ezért pár hétre máshol kényszerültünk lakni, amit kislányom nem igazán szívlelt, és egyik nap így szólt: "Anya, én már nagyon szeretnék visszatérni az új kerékvágásba!"
Simonné Farkas Zsuzsanna Őszinte: Anya, az a közmunkás kukás néni mitől ilyen szép barna? Hogy barnult le ilyen jól? 
Simonné Farkas Zsuzsanna Trafik előtt ki van téve a bárszék. Kisfiam mondja: Anya Te nem ülsz ide? Mondom neki: Most nem. Mire Ő: Miért, mert leszakad alattad? 
Simonné Farkas Zsuzsanna Anyák Napra készülve: Anyika, én nem fogom elmondani a verset az ünnepségen, Mamának majd otthon elmondom, de Neked nem, mert Te már úgyis tudod! 
Széligné Zóka Krisztina Szálló szöszmöszökre mondta, amit a napfényen keresztül láthatunk a szobában röpködni a levegőben: - Anya, itt vannak a nap csiklandozói a tündérek! 
Takács-Triebl Tímea Gergő (3,5 éves) otthon homokozik a kertben, Apa a nyugágyból figyeli. Gergő egyszer csak megszólal: "Apa, ez most olyan mintha nyaralnánk!" :-)
Ujvári Cseh Dóra Én: "Sára, olyan dögös lennél, ha néha hagynád feltűzni a hajad."
Mire ő: "Tudod, mikor lennék én dögös? Ha pucéran mennék az oviba."
Leesett az állam. Szó szerint.
:D
Ujvári Cseh Dóra Simon reggel: "Anyu, annyira köszönöm, hogy ilyen szent nevet adtál nekem!..Majd szeretnék olyan frízbit is a fejem fölé!"
:D
Szerintem nagyon nagy!
Molnár Henriett Az utcán sétáltam a gyerekeimmel. Egyszer csak elment mellettünk egy néger lány.
Balázs megszólalt: Csúnya néni!
Mire én: Nem! Vannak olyan emberek, akiknek nem fehér a bőrük, hanem sárga, fekete...
Mire Balázs: Kicsit csúnya!
Simonné Farkas Zsuzsanna Gyurmázunk, én gyúrom. Milán: Esetleg és is segíthetnék végre? 
Simonné Farkas Zsuzsanna Mamáéknál vagyunk, Milán pakolja a párnákat. Egyszer csak megszólal: Elbizonytalanodottam.
Simonné Farkas Zsuzsanna Apa megy  a boltba, Milán hisztizik, hogy menni akar. Apa vegyen neki Mannyt. Apa mikor hazajön, hoz egy autót. Mián: Ilyenre nem volt szükségem, ilyenem már van. Apa nem hozott Mannyt!
Simonné Farkas Zsuzsanna Telefonszolgáltató reklám a  tévében. Miló: Vegyünk olyat! Anya: Minek az Neked? Miló: Meggyőztek! 
Vaskó Éva Ha mosolygunk rá, mindig visszavigyorog. (4 hónapos)
Gágóné Rónás Timea -Anya!Ha nagy leszek nekem is lesz lányom?
-Lehet.Találsz majd egy lányt,akit nagyon szeretsz,feleségül veszed és gyerekeitek születnek.
-Annyira szeretem majd,mint téged anya?
-Talán még jobban!
-Az nem fordulhat elő!Téged szeretlek a legjobban a vil
Hajduné Pap Diána A mi nap ebédeltünk az asztalnál ! A 4 éves kisfiam Levente odafordult az édesapjához , és megkérdezte tőle hogy "apa !! te voltál már megdögölve?? " apa meghökkenve , de válaszolt hogy nem . Erre Levente újabb kérdése !! " DE leszel !! Ugye ??"
Sallai Zoltánné Anya, hol van az, amivel meg szoktátok mérni, hogy hány emeletes vagyok?
Czifra Szilvia Kisfiam (kb. 2 éves volt),apukája többször ivott kólát,persze a Bálintom is kért belőle,de mindig mondtam neki,hogy nem lehet,mert apa kólája. 
Mikor én mertem inni belőle egy pohárral,a gyerek dühösen odaszaladt,és azt mondta:
-NEM ANYA TÓLA,APA TÓLA!!! :)
Viszti Kitti - Anya neked pont olyan a hasad mint a maminak!
- ???
- Olyan szép nagy!
Pólya-Varga Judit 3 éves lányom mondta, mikor a pocakomban volt a kistesója: "MOST MÁR KISZÜLETHETNE, ELÉG NAGY A POCAKOD!"

Esti imánál meghatározza, hogy hogy tartsák a kezeiket a lányok, és hogy a fiúk. Csak apa a fiú, de a kistesó fiúsan tartja a kezét. Erre a 3 éves Rita a 1,5 éves kishúgának: "OLYAN VAGY, MINT AZ APÁD!"

Eső közelgett, férjem felhúzta a külső hővédő rolókat, mondván, hogy a Jóisten majd lemossa az ablakokat kívülről. Azóta, ha ezt csinálja, 3 éves Ritánk megkérdezi: "MEGKÉRJÜK A JÓISTENT, HOGY MOSSA MEG AZ ABLAKOT?"
Salainé Dobos Andrea Anya!De rám esett a pocsolya!
Prohászka Bernadett Mama kérdése: Szeretsz? Válasz: Mama, most eszem a főzeléket, nem érek rá ilyesmire!:)
Tóthné Pásztor Mónika Kisfiam kb 6 hónaposan egyik hajnalban felült az ágyon, hajnali 5 órakor, és azt mondta: tyetyelisz :) Az évszázad rejtélye marad, hogy mit jelent :)
Kőnig Tímea Mielőtt "rosszalkodás" kezdődik, figyelmeztetést kapok: "Anya, a Míra rossz lesz" (2,5 éves)
Fenyő Edina Péter:
" Anya, idén is megyünk a Mecsekbe Mackófüvet szedni?
(= medvehagyma")
- "A műanyag műből van. Egészen."
- " A Mikulás pont olyan mint a bagoly.- Éjszaka vadászik, nappal alszik, ezért is nem látjuk. - És mire vadászik? - Rénszarvasra, hogy legyen szánhúzója"
Én: "-Ideje lenne kozmetikushoz mennem, nagyon régen voltam. Péter: Akkor, amikor a dínók éltek?"
" dart vader a csillagok háborújából: Bart Róbert (ennek legalább van értelme:) )
kovács hajnalka Anya ha majd mindent megeszek ,akkor nagyra növök?Te mindent megettél gyerekkorodban?Miért maradtál akkor kicsi?
˙(ezt a 6 éves lányom kérdezte )
Vajda Anita Vendég kisfiú (4) kérdezi a kisfiamat (6) :
- Hogy hívják az anyukádat?
- Anita. De én csak Anyának hívom. Ha akarod, te is hívhatod Anyának!
Bankné Pintér Beáta "Azért szeretem az Anyukámat, mert ad nekem enni és levisz a játszótérre!"- Bank Fanni Kamilla (4,5 évesen)
"Azért szeretem az Anyukámat, mert szeret engem!"- Bank Flóra Ágnes (6 évesen)
Tanczenberger Andrea Dóri szárította a haját és a hajszárító csatlakozója kicsúszott a konnektorból. Elkeseredetten hívott bennünket : "Anya, kifogyott a levegő a hajszárítóból !"
Várnai Márton Kis konferencián beszélgetünk kerekasztalnál(2012.09.15.). Az egyetemi előadó taglalja, a tankönyvek írásánál megjelenő polémiákat és kijelenti, hogy a gyermekek kicsi korban elsősként még nem tudják megfogalmazni mit jelent a HŐS, nincs azokról fogalmunk. A Kisfiam, aki még nem volt iskolás 7 éves velem volt. Megkérdeztem igazolásul a feltevésre a szó jelentését. Válasza: Apa HŐS! Mert mindent megcsinál otthon, mindig velem van! Megjegyzem: egyedül nevelem őt. 
Selyem-Tóth Judit 8 éves Eszter a tavalyi nyárra gondolva 2013. március végén:
Anya! Nyáron, ha majd nem esik a hó és több lesz, mint 20 fok, akkor elmehetünk újra az Adéllal a Liliékhez a medencéjükben úszkálni?
Varga Kinga  Anya, majd amikor kinő a kistesóm a pocakodból, szopizni fog?
Varga Kinga -A kistesódra majd nagyon kell vigyáznunk amikor megszületik, mert nagyon kicsi lesz és törékeny.
-Miért, üvegből van?
Gajdócsi Edit Párom első kapcsolatában született 4 éves kisfia nagy örömmel fogadta a hírt, hogy kistestvére születik. Én kicsit izgultam amiatt, hogy ha rákérdez a klasszikus, hogyan is lesz a kisbaba kérdésre vajon mit  és hogyan válaszoljunk. Azonban a helyzetet ő maga oldotta meg azzal, hogy az egyik kapcsolattartáson elénk állt és azt mondta:

"Én tudom ám, hogyan is lett a kistesó. Edit, a lábad között van egy babaluk. A kistesó, amikor még olyan pici volt mint egy hangya, ott bemászott, most nő növekszik a hasadba, aztán egy varázslattal a babaluk nagyra nyílik és majd kimászik rajta megnőve."

Arra a kérdésre, hogy minek is örülne inkább, ha öcsi vagy hugi születne, lelkesen azt válaszolta: "Hát először legyen fiú és ha eleget játszottunk már, akár lány is lehet belőle." 
Koncz Eliza Hanna a játszótéren egy ismeretlen Álmos nevű kisfiúval játszott. Este aztán megkérdezte: "Anya! ALVÁSNAK hívták a kisfiút??!"
Krix Helga Immáron 13 éves Marci fiunk pici korában mozgékony, rosszcsont gyerek volt. Mindenhová felmászott, mindent megfogdosott, kis barátjával még szökőkútba is estek, szóval mindent megtett annak érdekében, hogy az idegeinken táncoljon.

Egy igen strapás nap után, amikor is a Pécsett létező összes hivatalt végig kellett járnom, Marcit pedig magammal vonszolnom, nem bírtam tovább. Azt mondtam neki: "Ha ezt most azonnal nem fejezed be, esküszöm, megtanítalak kesztyűbe dudálni!"

Marci nagy szemeket meresztve elhallgatott, majd szótlanul jött mellettem hazáig.

Este látom, Marci sapkákkal, kesztyűkkel babrál a szekrénynél. Nem lepett meg, mindennapos téma volt a lakás ki- és visszafordítása részéről. Bemegy az apja, megkérdezi, mit csinál. Hallom, selypesen meséli a gyerek: "Képzeld Apuszi! Egyje pjóbálkozom, de nem szikejül. Fújom, fújom a kesztyűt, de szehogyan szem akaj megszólalni."

Értetlenül nézett az apja felválta rám és a gyerekre. Biztosan azt hitte, megőrültünk.

Mire Marci folytatta: "Képzeld! Ajuszi ma azt mondta, megtanít kesztyűbe dudálni. Gondoltam, úgysze ér rá, szok a dolga megtanulom magamtól...."

:-))
Koncz Eliza Anya: Hanna! Miért lökted el a kishúgodat?
Hanna: Hát az úgy volt Anya,hogy ...
Anya: Hanna, de én láttam, hogy szándékos volt.
Hanna: Nem szándékos, DIREKT!
Kósa Brigitta Kislányom, Abigél mondta az oviban.
-Óvónéni nekem van ám árnyékom....csak most nem hozom ki! :-) 
Koncz Eliza Hanna: Anya! Itt már nem esik az eső (Kertvárosban)?
Anya: Nem, csak a belvárosban esett.
Hanna: JÉÉ, pont úgy hívják, mint a hercegnőt, BELLE!!!
Pápist Nóra Másfél éves lányommal mentem le a szuterén lépcsőjén teregetni, nem sokszor vittem le így elcsodálkozott a lent uralkodó rendetlenségen és elképedve mondta : Tök jó!!  Erre én: Mi tök jó?  Kicsi kezével végig mutatott a pincén : Binden !!!!
Maurer Rita A fiammal nézegettük apukája gyerekkori képeit. A ballagási fényképén hosszú hajjal látható. Kisfiam gyanakodva megkérdezte: Apa itt még néni volt?
Csoszics Zsuzsanna 3 évesen mondta Misi fiam az apjának: - Elfáradtam apa.
- Mibe fáradtál el kisfiam?
Miközben hevesen mutat a magára - Ebbe a kabátban itt rajtam!
:D
Kicsit korábban:
- Apa! Megfulladok!
- Mi a baj kisfiam? (rémülten)
- Nagyon hideg van.... :D
Nagy Imréné A menyem epekő műtétre indult a klinikára, és amikor köszönt el az 5 éves Ádám unokám így óvta az Anyukáját:
"ANYA! MOST MÁR NE EGYÉL TÖBB KÖVET, MERT MEGINT MEHETSZ VISSZA!"
Ránkli Hajnalka Anya! Miből van a macska? És miért létezik???? :)
Bősz Nanetta Az oviban az egyik kisfiúnak szülinapja volt, ezért kérdezgettem Ábelt. Volt-e torta, igen, kívántatok-e boldog szülinapot, igen. Aztán hány éves lett a Gergő? "Három boldog éves!" - volt a válasz.

 Utazunk az autóban, egyszer csak megszólal: "Hát ez nagyon aranyos volt!" "Mi volt aranyos?" - kérdeztem, gondoltam látott egy madarat, virágot, kutyust stb. " Hát ez a markoló, ez nagyon aranyos volt!"

 Sétáltunk és egyszer csak feltámadt a szél. Ábel odaszalad hozzám elkapja a kardigánom alját, a lábam és szorítja: "Fogom anyát, nehogy elfújja a szél!" Tekintve a jelenlegi súlyomat, ez óriási bók!

 Ritka pillanat, hogy nyugtunk van, Ábel éppen egyedül játszik, Lili is csendben nézelődik, próbálunk néhány dolgot megbeszélni Szívemmel. Kis idő múlva megjelenik Ábel: "Jövök már, ne szomorkodjatok!" Hát igen, épp felvetett minket a nagy búbánat.
Kerekesné Váradi Mariann "Ügyesek vagyunk. Anya, testvérem és én lányok vagyunk. Apa a kakukktojás, mert ő fiú."
Vörös Ildikó Előzmény: két gyerkőc összeveszett a játék babakocsin (1 és 2,5 évesek). Mondtam a kicsinek ,hogy 'Gyere, okos enged szamár szenved!' Magamban gondoltam, hogy ezt a 2,5 éves gyermek biztos nem érti, sebaj. Este, mondja drága fiam: "Anya, te szamár vagy, vidd a kocsit!" Hát..... ÉRTETTE! :)
Kiss-Adorján Noémi -Anya, nézd, fogtam egy katicát.
-Látom. Szegény meghalt.
-Nem halt meg! Csak kijött a belseje.
Fóti Nóra "Anya, az előbb láttam egy hangot." (Dani, 3,5 éves)
Mónika Az én Kisfiam 20 hónapos, még nem sok mindent mond, de nagyon édesen, és viccesen becéz mosolyogva: "Nano, Anano" :)
Kunvári Andrásné Anya, emlékszel amikor bekentük karamellával a szememet? - Vikus
Kunvári András Apa, vigyázz a bőrödre! - Nomcsa
Iberpakerné Vigh Virág Hajmosás után oda bújtam a lányomhoz,ő megszagolta ahajam és azt mondat:
Anya olyan  jó illatos a hajad,olyan birka illata van
Kissné Keresztes Andrea Sziasztok:)
Egyik este fürdéshez készülődtünk amikor a kislányom Lili megszólalt:
Anya,fürödjünk együtt!Te ülsz a dugóra,fájni fog?????:)))))
Léderer Kinga Öt éves Bálint mutat a két hónapos kishúgára: "Apa, Julika térbeli..."
Nagy Gábor Feleségem második gyermekünkkel volt várandós, már kezdett növekedni a pocakja, de még az alapruhatárából öltözködött. Egy reggel gondterhelten állt a szekrénye előtt, egyik ruhával sem volt megelégedve. A másfél éves kisfiúnk átrohant a szobájába, kikapott a szekrényéből egy pólóját és átnyújtotta feleségemnek: "Hoztam..."
Mericsné Papp Tünde Gyermek: - Anya, légy szíves, vedd ki a levesből, amik benne úsznak! (Ez volt a tojás.)
(Anya engedelmesen leszűrte gyermekének a levest.)
Gyermek (miután visszakapta az ételt): - Érdekes, most milyen üres az a leves!
...
Abonyi-Szabó Emese Nemsokára Kistesó kibújik anya pocakjából. Már vettünk Neki pelenkát, így nagyon boldog lesz! 
Nagyné Pott Krisztina Dávid szeretni a hasát. A Mama ezért gyakran készít Neki gesztenyekrémes piskótatekercset. Egyik vasárnapi ebéd után ismét a sütire kerül a sor, Mama tálal, mi pedig a 2 éves fiatalúrtól kérdezzük:
- Na milyen sütit kapcs ma, kisfiam?
- Májkrémeset.
...
Péterné Hencz Éva Újév napján két esztendős kislányunkkal lencsét ebédeltünk, amikor megkérdeztem tőle:
-Újév napján mi szeretnél lenni, szép vagy gazdag?
Mire Hédi azt válaszolta: -Csúnya!
Hochrein Katinka Anya, még jó hogy nem lánynak születtem, mert a melltartót igen nehéz felvenni!
Kiss Valéria A minap, reggeli ébredésből az első mondata: "Anyán fehér bugyi van, Apán kék!" (még mindenki pizsamában) ... és rajtad Flóra? "Közepes" hangzott a válasz.
(Flóra 22 hónapos)
Csilla Egyik nap mellénk állt egy csuklós busz.
Barnus (5): Anya, utánfutós busz!!
Én: Ezt úgy hívják Barnus, hogy csuklós busz...
Barnus elgondolkodva: Akkor csuklik? :)
Kathreiner Tünde Egyik reggel - közvetlenül ébredés után - puszilkodás közben Dóri megszólalt: "Anya, olyan szagos a hangod!" 
Péterné Hencz Éva Kétéves kislányunk, Hédi imád rajzolni, főleg zsírkrétával és természetesen a falra. Amikor legutóbb rajtakaptam legújabb remekműve elkészítése után, megkérdeztem tőle:
-Hédi, mi az amit idefirkáltál a falra?
-Hát, művészet!
(persze néha fogalmunk sincs, honnan tud ilyen szavakat
Péterné Hencz Éva Uzsonnázunk, kétéves kislányunk, Hédi egyik kedvence a vajas-lekváros kenyér. Épp kentem neki a következő szelet kenyeret, amikor a következőt mondta: -Anya, nem kérek több lekvárt a kenyérre, mert fáj a derekam!
Kollárné Gerecs Nóra Lúciánk mondta,kb. 3-4 éves korában,családi fagyizás közben,miután látta,hogy Dédimamijának még alig fogyott az adagja:
-Dédi,most már cseréljünk,mert az enyém túl hideg!
Omódi-Kiss Borbála Férjem kisfiammal leugrott a közeli boltba prézliért. Hazatérve Janó fiam nagy örömmel kiáltotta: Anya, hoztunk neked elemorzsiát!
Másik: Vásároltunk pár élő baromfit és hazaszállítás közben Janó örvendezett: De jó, szedhetek nekik a kertben tyúkhurtot!
Farkas Éva Középső gyermekem mondta hogy az oviban május 1-ről beszélgettek,hogy mit ünneplünk ezen a napon.Mi itthon előtte nap említettük Nekik,hogy ezen a napon van apával az évfordulónk.Így Ő ezt emelte ki,hogy ezt ünnepeljük hogy anyáék 15 éve vannak együtt :
Kovács Csilla Anya! Én apát szeretem, de veled akarok aludni!
Lívi én sokas vagyok (sok éves=nagy)
Jakab Zsuzsa "Felkelt a nap, és a kukacom is."
Jakab Zsuzsa "Anya, bundás husit kérek". (azaz rántott husit :)
Jakab Zsuzsa "Anya, az hogy névnapon van, az azt jelenti, hogy van még egy születésnapom?"
Jakab Zsuzsa "Anya, vigyük haza a futrinkát!"
De kicsim, annak nincs mit enni a lakásban.
"Nem baj, majd mi etetjük."
JAVORA kATALIN Vendégségben, egy tavaszi napon, télen nem használt nyaralóban. Odajön 4 éves lányunk az asztalhoz, ahol ott ülnek vendégek a házigazdákkal együtt. Kezében 6 - 7 Katica-bogár. Kérdezzük, ezt hogyan sikerült összeszednie? Erre ő: "A szobában hevertek mind. Itt sose takarítanak!"  :)
Nagy Krisztina Eső után Bálint a kertben:
Anya hápci (virág) sír!!!!!
Tóthné László Andrea "Anya! Jobban szeretlek, mint a rohadt káposztát!" 
Csatlósné Pálmai Krisztina Egyik nap megölelgettem (akkor még) 6 éves kislányomat és mondtam Neki:
Nagyon szeretlek, Te vagy a legfontosabb Nekem.
Erre Ő: Te sokkal fontosabb vagy.
Hogyhogy? kérdem.
Ha Te nem születtél volna meg, akkor én nem lennék, úgyhogy Te vagy a fontosabb! ♥
Illés Tünde Remélem Mami beteg vagy, majd Én meggyógyítalak!
Ábrahám Krisztina Anya, eldöntöttem, hogy mostantól jó leszek és szót fogadok. És ha nem sikerül, majd újra próbálom. 
Szabó Ágnes Akkor láttam, amikor még nem aludott a szemem.
Siklósiné Csaba Éva Nem mai a történet...kisfiam beszélni tanult és gondok voltak az "l" betűvel. Mondd hogy viziló...vizijó, neeem viziló...vizijó, így nem jó...mire rávágta VIZIPACI :)
Pap Rita Kislányom 2,5 éves koráig szopizott! Egyik este a mese közben megkérdezte tőlem: - Anyuci! Elfogyott a tejcsi a cicidből? - Igen! - válaszoltam.
- Jaaaajjjj anyuci....ki szívta ki?
:)
Hegyi Dorottya Anyu, nézd, ott vannak a majomlett lányok! (Mivel a mazsorett-nek nincs semmi értelme...)
Nagyné Kütsön Kata "Ha nagy leszek,elmegyek Egyiptomba, és születik nekem kisJézuskám.Lesz egy Szent József, és épít nekem egy Betlehemet."Kata, 3 éves
Jeklné Andrics Tünde Bence fiam mondta:Anya hol van a fejünkben a keringő?? (a forgóra gondolt)
Jeklné Andrics Tünde - Apa, taníts meg engem is hegeszteni!
- Majd, ha nagyobb leszel.
- De apa most taníts meg, mert mire nagy leszek, elfelejtem.- 6 évesen. 
Jeklné Andrics Tünde 6 éves kisfiamnak mondom, hogy tanuljon sokat, hogy  a diploma után legyen doktorátusa. - Nem, boltulátusom lesz!- mondja ő.
Jeklné Andrics Tünde Bence 3 évesen az úthengerre azt mondta, hogy: HENGURU
Jeklné Andrics Tünde Anya, menjünk a távolsági busszal a távolba!- modta Bence 3évesen.
Jeklné Andrics Tünde Emese kislányom első szavai: szanszó- szandáll
                             titasz - tiszta
                             mécece - mégegyszer
                             teste  - kecske
                             kalacs - kalapács
                             pepi   - lepke
Jeklné Andrics Tünde 2 évesen Emese mondta: bakacsó - babakocsi
                       megboncsó - megbontani
                       sikekü - sikerült
                       töszö szépe - köszönöm szépen
                       valahoha -valahova
Jeklné Andrics Tünde 3 évesen megkérdeztem Emese kislányomat, szerinte milyen színe van az ablaknak? - Másfehér- válaszolta komolyan, az átlátszó helyett.
Csécs Ferencné A nagypapa segít a tavaszi kerti munkálatokban, és kérdezi a 3 éves kis unokáját. Ki dobálta bele a kavicsot a vashordóba? Mire , Csongi válaszol: TUDOD PAPA , NAGY SZÉL VOLT ÉS BELEFÚJTA AZT A SOK KAVICSOT. 
Somogyváriné Török Ildikó Dominik kisfiam mondta egyszer, amikor valamit nem kapott meg, mert nem volt elég pénzünk. Akkor 6 éves volt. Ma van a 8. születésnapja.
"Aki kevés pénzt akar keresni, annak a kórházba kell menni dolgozni."
Horváth Anita Két és fél éves kisfiam rám nyitott zuhanyzás közben. Megdöbbenve így szólt:
-Anyu,neked nincs fütyid!
- Nincsen kisfiam, a lányoknak nincsen.
Erre vigasztalóan megsimogatta a karomat:
- Ne szomorkodj, feneked azért van! 
Kurtán Mónika A lányom sokat emlegetett szava akkor keletkezett, amikor nagybátyjának segített a szerves kémia szigorlatra tanulni és a cikloaddíció szóból "DISZI-DOSZÓ"  lett.
Pálfalvi Ivett- Iván Zoltánné Julcsi lányom 3 éves. Most van abban a korszakban, hogy mindent magába szív, mint egy szivacs.Így történ ebben az esetben is.

Mivel vidéken élünk, nálunk nem csak a háziállatok látogatnak be az udvarba, hanem bizony néha rókát is látunk....És mikor a saját kukoricásunkból jött egy elő, bizony Julcsi is megijedt, a mamával együtt...azóta csak azt kell kérdezni tőle: Mit csinált a mama, mikor jött a róka?.. Julcsi boldogan felel..:  Visongott, és majd bepisilt....de rajtam volt pelus...
Bäckerné Tassy Ildikó Bäcker Blanka Lili (most 5,5 éves):
* 3 és fél éves korában mondta, amikor - azt gondolván, hogy már elaludt -, lekapcsoltam a szobájában a villanyt: "Anya, így nem látok aludni!"
* nemrég, tehát 5 és fél évesen mondta, miközben nézegettem az óvoda honlapját, aminek bonyolultabb címét sose mondtam neki: "Anya, ezt az óvoda.hu-n olvastad?"
* 4 éves korában a dadus néninek válaszolta arra a kérdésre, hogy van a nagymamája, aki éppen aznap utazott el a barátnőihez: "A mama barátnőzik, te ezt nem tudtad?"
Herczeg Alexandra " Anya téged szeretlek a legjobban,mert neked van a legtöbb hajad " :)
Koreny Róbertné - Apa! Hol van a mama?
- Elment a Margitszigetre jógázni.
- Neeeeeem! Nem ment el a Margit nénivel horgászni!!!!!!!!! :D
Szabó Viktorné Óvodából hazafele kérdezem kisfiamat, hogy telt a napja...beszélgetünk, mondja, hogy jól érezte magát, majd megjegyzi:
Anya, nekem jókedvű az életem!
Koreny Róbertné - Anya!
- Igen?
- Kérek szépen még MENŐkájast a kenyeremre! (kenőmájast akart mondani :D )
Kálovics-Kovács Tünde Anya, ha a doktor néni azt mondja, hogy egész héten nem mehetek oviba, akkor teljesítjük a kívánságát?
Nagy Otília Erik fiam mondta: "Anya, én sokkal jobban szeretlek téged, mint ahogy te szeretsz engem, mert én szoktam utánad sírni, te meg nem szoktál énutánam."
Huszné Sebők Orsolya Szavak megnevezése gyermeknyelven:(Husz Vendel László, 3 éves)
-gólyás leves=gulyás leves
-bibi folyadék=vér
-mag nélküli cseresznye=málna
-édes zacsi=lekváros táska
Huszné Sebők Orsolya Nagyszülők anyanyelvünk legszebb szavaira tanítgatták Vendelt: Édesapa, Édesanya.
Egyszer kérdezi tőlem: Mikor jön Édesnagyanyó?
Huszné Sebők Orsolya Esti pakolásnál az eltűnt csavarhúzó után kutatnak. Apa kérdi tőle:
-Hová tetted, emlékezz vissza egy kicsit!
Kis gondolkodás után jött  a válasz:
-A bő bugyogód fenekébe!
Takács Noémi Zsófi lányunk vidéki nagyszüleinél marad Peti fiúnk lágyéksérv műtétje miatt. Így búcsúzik: „Nekem HIÁNYZANI FOGTOK. Mind a 4-en. Apa, Te (vagyis én, Anya), Peti és a tejcsijeid.”
Hiába no, aki több mint 29 hónapig igény szerint szoptat, annak külön életet él a keble is :-)
Huszné Sebők Orsolya Apó a kamrából kitette a meglévő hókupac tetejére a megszáradt tököket, hogy elvigyük a komposztra. Mikor Vendel kiment az udvarra, boldogan szaladt vissza hozzám:
"Anya, most már tényleg nagyon közel van a tavasz, a hó alól kibújtak a tökök!"
Takács Noémi Tavaly nyáron történt: egyik reggel almát találtam a francia ágy melletti éjjeli szekrényen – érdeklődök, hogy került az oda? Zsófi válasza: „Azt Apának készítettem oda, hogy ha éhes, akkor álmában ehessen.” Megjegyzés: Apa éjjeli műszakból esett haza amikor végzett.
Takács Noémi 4,5 évesen közölte velem Zsófi: „Anya, mikor Te is öreg leszel, Te is Nagymama leszel! Most még Anyuka vagy!” Korrekt :-)
Takács Noémi Egy nyári reggel (2012-ben) Zsófi hercegnőnek öltözik be és míg a haját rendezem, így szól az öcsikéjéhez: „Peti, HA HERCEG SZERETNÉL LENNI, akkor SZÓLJÁL. Szép nadrág… „ sorolja édesen (azt hittem, hogy csiribí-csiribá következik).
Takács Noémi Új ovi lányunk életében: a nemek aránya az átlagoshoz viszonyítva fordított: több a fiú! 4,4 éves Zsófi hozzáfűzi: „Több közül tudok választani, hogy kit veszek el feleségül.” :-)
Takács Noémi Peti (8 hónaposan) el volt anyátlanodva, mivel én a fürdőszobában voltam. A konyhába vezetett első utam a szemeteshez, amit igen nehezményezett s azonnal heves sírásban tört ki. Apja tett valami megjegyzést, mire mondtam neki, hogy ez korjellegzetesség, nem ér kinevetni ezért szegényt. Elismerte.
Hozzátettem még, hogy „Anya csak egy van.”
A Kisvakondot néző Zsófi pedig így zárta a jelenetet, a világ legtermészetesebb módján: „ENGEMBŐL IS 1 VAN.”
Takács Noémi Apjához intézi (közel 4 évesen) Zsófi lányunk szavait: „Várjál, mondok valamit. Én is ugyanazt szeretném csinálni, mint a felnőttek. Én is állva szeretnék zuhanyozni.” (na jó, azt lehet)
Takács Noémi A fürdőben készülődök, Zsócinak mutatom a hajböndörítő gépet, tetszik neki, majd szalad a konyhába.
„Megyek, Apa, reggelit készíteni Veled, de előbb még egy kicsit Anyával foglalkoztam.”
Köszönöm! :-)))
Nagyné Szőnyi Tünde Az én kisfiam nem tudta kimondani a k betűt.A bátyja neve Ati azaz Attila,és azt kiabálja az Aki bújt aki nem helyett,hogy Ati bújt Ati nem megyek!Ez tök vicces és olyan aranyos a kis szájából!Nekünk ez a legviccesebb emlékünk Gergőkéről!
Szabó Regina Kisfiam nagy szeretettel nézegeti a barackfán a kis gyümölcskezdeményeket.
- Milyen aranyos! - kiált fel. - Olyan sima, olyan édi! Mindjárt sírok örömömben! ...
:) 
Füzesné Csike Noémi Egy kirándulás alkalmával történt a Tenkesen.Száguldó biciklisek haladtak el mellettünk.A férjem észrevett egy hőscincért a biciklisek útjában és félre akarta tenni nehogy eltapossák.Ekkor szólalt meg kislányunk,Délia:Hé, apa nehogy arrébb tedd,hiszen a hőscincér azért nem megy arrébb,mert ő egy igazi hős! 
Balatoni Anna Anya:"Borka siess már, olyan lassú vagy, mint egy csiga..."
erre a tesója Domos(5éves):" Nem anya, a Borka olyan lassú, mint a ... a kismutató!":)
Andi "Nekünk csak képmutatós cédénk van"(DVD)
Kiss Anikó Kisebbik kislányom 1,5 éves volt, amikor egy este lefekvéskor valamit szopogatott. Nem tudtam kikérni a szájából. Altatós cicizés előtt a következő párbeszéd hangzott el:
- Köpd ki, kérlek, ami a szádban van!
- Nem.
- Hogyan akarsz akkor így szopizni?
- Hát, a cicidből.
Kiss Anikó 23 hónapos volt a nagylányom, amikor mellém állt, megsimogatta a hajam, és azt mondta:
- Szép vagy, mami!
Majd a kezemet is megsimogatta és hozzátette:
- És a kezed is szép!
Nagy Kitti Marci fiam és apukája az Állattenyésztési Napokon megnézték az 530k kg-os óriás disznót. Mikor odaértek az ólhoz, a fiam megszólalt: "Apa, ez még nálad is nagyobb!"
Klics Zoltánné Hengl Anikó Petra kérdezi a levesre:-Heiß(forró) még?
Erik válaszol:-Én nem hányok.(mivel Ő még nem tudott németül,valószínűleg azt értette:hánysz még?:))
Nagyné Kovács Csilla Kerti partin műanyag pohárból ittunk és az én 6 éves nagyfiam azt mondta, hogy nem szeretek ilyen pohárból inni, mert nem kényelmes a számnak. :)
Nagy Évi Dóri eszi a túró Rudit és (gondolom az ismerős ízek miatt jutott eszébe) belekezd egy történetbe: Amikor a Balatonon a MEGSZÁLLÁSHELYEN voltunk...... :))
Jakab Zsuzsa Anya, szőrös husit kérek! (bundásat,  rántottat)
dr Vad Ibolya Szaffi lányom 3 évesen mondókázik: "ciróka-maróka, mit főztél? kását! hova tetted? a padkára... HELYETT: HOVA TETTED A PATKÁNYOMAT? (megette a kiscicája!) Ebből is látszik, milyen logikus lények is a gyerekek.  
dr vad ibolya Reggeli készülődés hiányos öltözetben (mondhatni egy szál fogsorban): Szaffi lányom 3 évesen anya testén szemlélődik, és kérdez:
-Ha nagy leszek, ugye nekem is ekkora cicim lesz?
-Hát persze, talán még nagyobb is!
-És ugye nekem is szőrös puncim lesz?
-Minden bizonnyal, kislányom!
Azután felcsillanó szemmel, lelkesen hozzáteszi, miután anya már teljesen ellágyult a gyermek csodálatától:
-És anya, én is ugyanilyen HATALMAS hasat szeretnék!
Fazekasné Lovász Anikó Orsi lányom olyan 2,5 éves volt mikor ez a kis szösszenet elhangzott:
Kinder Bueno csokit adtam neki és a csomagolásban lévő második szeletet feltettem a polcra, hogy később jó lesz. A gyerek megette az adagját aztán elkezdett a polcra mutogatni. Megkérdeztem, hogy mit szeretne. A válasz: Kell barátja után menni.
Miklós Katalin A történet még 2011 decemberében, Karácsony előtt nem sokkal történt.
Megkérdeztem Eszter lányomat (aki akkor 2 éves 8 hónapos volt), hogy milyen színbe öltöztessük abban az évben a karácsonyfánkat, előtte sárga-arany színben pompázott. Kis gondolkodás után, Eszter odajött és azt kérdezte: Anyuka, Jézuskának milyen színben lesz idén a karácsonyfája?
Hát ettől összeszorult a torkom....
A kép amit mellékelek akkor Karácsonykor készült.
Üdvözlettel:
Miklós Kata
Pintér Erika Két testvér beszélget:
Matyi kérdezi:Botika neked,hogy lehet barna a szemed?
Boti válaszol:Nem tudom Anyának zöld a szeme,Apának meg barna,nem tudom,hogy lehet ez???
Matyi:A pizzás fiúnak milyen a szeme?
Várkonyi Krisztina Túl az Óperencián, túl a tengeren úszik egy nagy sváb gobárd tiszta meztelen keze lába megfázott és megfulladt mert nem tudott úszni :-)
-És ki tanította ezt neked?
- Hát szerinted???
Hete Barbara Dávid: Képzeld anya, az egyik óvónénim annyira fiatal, hogy még fia sincsen.
(mondta ezt 3 fiam közül a középső :) )
Pónya Klára 6 éves Peti fiam egy barna galambot látott a szürkék között, majd felkiáltott: Nézd anya, limitált galamb!
Kovács B. Zita Emma 4 éves korában ezt a kérdést tette fel: "Anya, ha cukorbeteg leszek, ehetek diabéteszt?"
Kovács B. Zita 2 éves korában Bence, amikor lehorzsolta a térdét: "Teszel tapaszt a sebességemre?"
Simonné Kónya Judit Kisfiú felnéz a háztetőn lévő antennára, s azt mondja "Ana nézd égbe gereblye".
Barsyné Anikó Vakarózik a lábam 
Nyáriné Nagy Csilla Nagyon villámlott és a kisfiam azt mondta rá:

Anya, nézd villámzik!
Kurják Timea 10 éves Ági valami homályos fejtegetés után: Nagyon rosszul tudok magyarázni. Ez baj, mert később, ha majd meg akarnak büntetni valami miatt, nem fogom tudni kimagyarázni.
Benedekné Varga Krisztina Csongor fiam aranyköpései:
Hm.megeszlek!-Csongi mondja:Anya nem kell engem megenni,nem vagyok én vacsora!
Anya,ez a víz jég forró!
A pénzzel nem játszunk piszkos!-Akkor kiveszem a bankkártyádat!
Hiszti után: Anya ugye most már nyugodt vagy!
Tegnapelőtt Csongi szerint:múltkornak a 2 napján
Kurják Timea A 2 és fél éves Regő megkérdezte mi szól a rádióban. Mondtam: barokk zene.
Másnap főzzük a vacsorát, Regő a karomon, szól a Bartók Rádió ismét, Pavarotti énekel. Regő egyszer csak odamutat és mondja: Baromzene!
Kurják Timea A 16 éves Sári, akinek minden reáltárgy kínaiul van, felkészült a kémia témazáróra. Mindenféle definíciókat bevágott oldalakon keresztül, mint egy verset, majd amikor megkönnyebbülten hozta haza a kikapott dolgozatot, megjegyezte:
- Olyan volt, mintha egy idegen nép himnuszát kellett volna megtanulnom egy nap alatt!
Kurják Timea Megy a hírek a rádióban. A bemondó után próbálok mondani egy hosszú arab nevet, kissé parodizálva, kábé így:
-Ahmenid az Al ah Abdul al Hakid.
Regő (2 és fél éves): - Kakilnod kell?
schnell zsuzsanna ..." Na jó! Engem már semmivel nem lehet kihozni a sodromból!! .... De csak azért, mert nem tudom mit jelent, a "kihozni a sodromból"....
:)))
Csíki Hanna 6 éves
Béla Petra Lányom 2 évesen utazott először autóval keresztül a pécsi Alagúton. Amikor áthaladtunk felkiáltott: 'Elbújtunk!'
dudás kata Cserebogár- cseresznyebogár,szolárium-szalámium,mert a fehér csövek olyanok,mint a szalámi
Szabó Mónika Két gyermekünk van:Réka(2,5 éves),Máté(8 éves)Fasírtgolyókat sütöttünk egyik nap.
Réka kérdezi:"Mit eszik Máté?"(Máté még éppen nem evett semmit.)
Máté Rékának:"Csak ásítok!"
Réka erre:"Én is kérek ÁSÍTÓT!"(...majd jóízűen megette a fasírtot.)
Pavelka Szilvia Panna (4 éves): "Anya, ma tél van vagy kedd??"
Guba Kata Egyik este Dávidomra (33 hónapos) adom a pizsijét. Ásít egy hatalmasat és persze bekönnyezik tőle a szeme.
Azt mondja erre: "Anya! Bepárásodott a szemem!"
Imádom a beszélőkéjét! ♥
Kállai Mónika Nálunk Emma a hupikékből sziamiaut " gyeremiaunak" hívja, miért is?? Persze anya csak anyanyanyesz.

Bölcsibe a gondozok altatás alatt az öregekröl beszéltek, majd bementek a terembe és: Itt jön egy öregasszony..

Emma elég mozgékony így néha becézzük: sajtkukacnak...ezek után ő is becézi az öccsét: öcsisajtnak!

Sajna mindkét nagymamánál most haltak meg a kutyusok, szerinte a mennyországba vannak, de mami ne aggódj, majd hozunk neked másikat volt a válasz. Ja és szerinte az angyalok kékek és mindig eltűnnek.

Kehidai termál recepciónal..előzékenyen 3x is elmondták hol van az étterem, lift stb majd Emma közölte, de én fürödni jöttem!!!

Remélem nektek is egy kis mostolyt csalt az arcotokra, a többit fel sem sorolnám mert mi minden nap mosolygunk valami.
Erdős Péterné 2 és fél éves kislányom ül az asztalnál.Fogja a Micimackós tányéralátétet és hebegve ezt mondja:
"-Ehz,ehz,ehz...(gondolkodóba esik)
-Ehz,ehz(mérgesebben)
-Ehz,MI EZ????
-Hát a micimackós tányéralátéted.
-Ja igen,a macinickós alátét!
Komka Viktória Húsvétkor a kertben tojásvadászatot rendeztünk. Az akkor 2 és fél éves lányom szedi-szedi a tojásokat egyszercsak megáll, csípőre teszi a kezét és mérgelődő arckifejezéssel felénk fordul: " Az anyja köcsögit, annyi tojást hozott a nyuszi, hogy nem győzök hajolgatni érte. Ès különben sem fér több a vödrömbe. A többit összeszedhetitek." Ezzel sarkon fordult és közölte ő addig megnézi milyen ajándékot kapott a nyuszitól.:)
Polányi Judit 3 kisfiam van Domi 8 éves,Boti 4 éves ,és Bálintka 6hónapos.Sétálni mentünk,Bálintkát kenguruban vittem,mikor haza értünk,kértem Domit segítsen kivenni belőle!!!Én fogtam a picit,ő meg húzta le a kengurut. Egy idő után megszólalt Domi...Anya ez nem jön ki,beszorult ,olyan kövér!!!
Sárosi-Wölbling Szilvia MEGI: Anya ez milyen szalámi?
ANYA: Tavaszi szalámi kicsim!
MEGI: Nem emlékszem, hogy ettem én ilyet tavasszal!?
Pályi Gabi - Ki akasztotta fel Jézuskát a fogasra? (a keresztre gondolt 4 évesen)
Pályi Gabi - Anya, ha ezt megteszed nekem, én királlyá ütlek!
Pályi Gabi -Smst kaptam a fenekemtől, kaka írta, hogy durr. Mozognak a belecskéim. (4 éves)
Pályi Gabriella -Anya kiszorítod belőlem az élet vizét, ami bennem lötyög, hogy éljek. ( Botond 4 és fél évesen öleléskor)
Pályi Gabi Hajnyírás, hajmosás és körömnyírás után:
- Tiszta úriember leszek!
(5 éves Botond)
Pályi Gabi Botond 6 éves, apának epeköve volt.
Így mondta: apakő.
Aztán fájt a hasa.
- Lehet, hogy nekem is apakövem van.
Pályi Gabi Botond 5 éves korában beszélgettünk az iskoláról.
- Nekem majd nem kell piros pont, mert az lányos szín.
Pályi Gabi Botond 5 éves, evés után:
- Azért törölöm a számat a blúzom ujjába, hogy anya is tudja, hogy mi volt az ebéd aznap az oviban.
Pályi Gabi Botond 5 évesen télapóval "beszélget":
-Ha nem fér bele a csizmámba az ajándék, nyugodtan tedd csak mellé!
lt Szombat reggel megy a versengés a két nagyobb gyerek (Hanga és Sebő) között a kicsi kegyeiért.

A legkisebb, a négyéves Borka némi zavart válogatás után így szól a bátyjához: "Nem tudok játszani veled, mert a Hanga már elhasznált engem!"
Mihály Viktória Kislányom kezébe vette a varázspálcát. Rákészült a varázslásra, legyintett a pálcával, majd amikor semmi nem történt, rám nézett és csodálkozva kérdezte: „Anya ez nem működik???”
Szaffnauer Mónika 8 éves kislányommal beszélgettünk:
- Anya, tudod van az a sorozat amit régen néztél, az miről szól?
- Melyikre gondolsz?
- Tudod, az az "Újszülött Feleségek"! Nem értem a címét...
Vancsó Zsuzsanna Anya nekem arra van szükségem, hogy kakiljak a WC-be. (2,5 éves a fiam)
Németi Ildikó A kisfiam jele a bölcsiben a gomba volt. Egyszer reklám volt a tévében, éppen a körömgomba elleni gyógyszert reklámozták. Mire Gergő megszólal:
- Nézd anya, ez is gomba, mint az én jelem!
Galán Andrea Ármin kisfiamnak, mivel van egy nővére, sokszor ezt kellett hallania:
- Te még ehhez kicsi vagy!
Ráadásul, ha lányos dolgot szeretett volna, akkor még ezt is:
- Ez nem neked való!
Egyik este nővérkéje megkérdezte, hogy miért nem esünk le a bolygónkról.
Elkezdtem nekik magyarázni a gravitációt. Egyszer Ármin felül az ágyában, és azt kérdezi:
- Anya, a gravitáció az nekem való?
Hanek Ferencné Boglárka nevű nagylányom amikor kezdte észrevenni a különbségeket a fiúk és a lányok között akkor megkérdezte a nagyapját:
Te papa, te fiú vagy?
Igen.-válaszolta a papa
Akkor neked kukid van?
Igen.
Megnézhetem?
Lázár Beáta Tomikával sétálunk, meglátunk egy varjút. Nézegeti, mondja, anyu, ott egy holló. Mondom- kisfiam, az nem holló, hanem varjú.
- Ja, tényleg, a holló limitált kiadás.
Lázár Beáta Tomika 4 évesen próbálja begombolni a ruháján a gombot, de csak nem sikerül: Hát, nem vagyok egy nagy gombász...
Márkus Helyei Nóra Kisfiam a vacsoránál: "Mama, tudok egy országot, ami csúnya szóval kezdődik: Csehszlovákia."
Én (akinek nem esett le elsőre): "Igen? És az miért?"
Ő: "Hát, mert Csesz-lovákia..."
Bölcsné Horváth Erzsébet Ádám még ovis volt. Valamiért el kezdett hisztizni! Ki hoztam a tükröt a fürdőszobából és mondtam neki. Nézd így nézel ki mikor hisztizel!
Rá nézett a tükörre és közölte velem dühösen! Egyáltalán nem látványos!
Kovács B. Zita Kisfiam bölcsis ruháiba alkoholos filccel szoktam berajzolni a jelét. Ma reggel új cipőt vett fel, közben megkérdezte: "Anya, sörös tollal rajzoltad a csigabigát?"
Harmat Beáta Kisfiam 6-7 éves lehetett, amikor fürdés közben felfedezett egy anyajegyet a hasán.
- Mami, ez itt mi? - kérdezte
- Anyajegy kicsim. - válaszoltam.
Kikerekedett szemekkel kérdezte:
- Mami, akkor én most anya leszek???
Mercsek Tímea Néhány éve hazafelé sétáltunk. Felnéztem az égre, s megszólaltam:
- Ott a Göncölszekér.
Mire a kisfiam
- Hogy fújta fel oda apa göncét a szél?
Mercsek Tímea Kisfiam hazaért az óvodából. A következő kérdéssel lepett meg minket:
- Hogy smink? (Hogy s mint akart lenni)
Mercsek Tímea Kisfiam most 7 éves. Kedvenc filmje a Star Wars. Amikor először látta, el akarta mesélni, mi történt. Így kezdte:
- Ment a Luke és a barátja, hangszóró (Han Solo helyett). 
Androvicsné Fajnár Anikó Drága 4 éves gyermekemmel reggel a Sp... pénztárnál sorban állva:
-Anya,fizethetek én?
-Persze!.......(adom a bankkártyám)
-De anya!Ez nem pénz!Ez egy kártya!
-.....(kezdem magyarázni)......Tudom,de a pénztáros néni majd bedugja egy gépbe...(és mielőtt befejezhetném)
-Tudom,tudom,pénzzé varázsolja.
:D
Banó Anita "Máskor meg azért voltam álmos, mert nyitva hagytam a szememet."
Banó Anita "A sors kiszabadította." (póni lovat)
Banó Anita "Olyan lassú vagy, mint eredetiben."
Pintér Andrea Reggeli készülődés közben apa rászól Lilire, hogyan akarsz ebben a cipőben emberek közé menni? Erre a két éves Adrián megkérdezi: Én is mehetek emberek közé? Igen, mehetsz, de most indulunk a bölcsibe.

Én nem akarok bölcsibe menni, én emberek közé megyek!
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán két éves, gyurmázunk. Én gyúrom,mire Milán: Esetleg én is segíthetnék végre?  
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán két és fél éves. Mamáéknál pakolja a párnákat, egyszer csak megszólal: Elbizonytalanodottam! 
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán két és fél éves, Apa megy a boltba. Miló hisztizik, hogy vegyen neki Manny-t. Apa a boltból hoz egy autót. Miló: Ilyenre nem volt szükségem, ilyenem már van. Apa nem hozott Mannyt. 
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán két és fél éves. Upc reklám a tv-ben. Miló: Anya, vegyünk olyat! Miért kell az neked? Miló: Meggyőztek! 
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán majdnem három éves. Kint játszunk a hóban. Milán: Fújom a  habot! Mondom neki az nem hab, hanem hó. Mire ő: Összekeveredtem.
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán majdnem három éves. Leesett a  játékkuka teteje. Milán. Én nem tudtam visszatenni. Csak próbálkoztam , próbálkoztam, de semmi nem jutott eszembe. 
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán majdnem három éves. Dobál a plüssökkel. Eltalálja a fejem. Én: Na, lebombázod a fejem. Mire Ő: (legyintő kézmozdulattal) Á, nem kár érte! s
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán három és fél éves. Sétálunk a nyaralás után. Egyszer csak felkiált: Anya, nézd milyen szép barna az a közmunkás kukás néni! De hogy lett ilyen szép barna? 
Simonné Farkas Zsuzsanna Miló három és fél éves. A Fornettis előtt bárszék van. Anya, nem ülsz rá? én: Nem. Milán, Miért, leszakad alattad? 
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán négy éves. Anya én nem mondom el neked az ünnepségen(Anyák Napja) a verset. Mamának majd elmondom otthon, de neked nem, mert te úgyis tudod. 
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán két és fél éves. Hamis gulyást főztem, egyszer csak szalad a csecsemő öccséhez: Zalán, te is érzed ezt a bűzt? 
Soós Brigitta 2 hetes öcsi pelenkázása közben megszólal az érdeklődő nővérke:

"Anya, az öcsinek miért van ott egy kicsi ujjacskája?"
Pálmai Eszter Ilyenkor, tavasszal rengeteg suszterbogarat lehet látni, sok össze van "ragadva". 3 éves kisfiam, mikor meglátta ezeket az "összeragadt" bogarakat, felkiáltott: nézd anya, tandembogár!
Almási Edina Izabella, rám mutatva:

"Ana, mi ez?"

"Anyajegy."

Majd saját anyajegyére mutat és közli:

"Nekem (is van) Izabejja jegy!"

Azóta is így van ez: anyának anyajegye van, apának apajegye, Izabellának Izabella jegye :o)
Mihály Andrea Másfél éves kislányommal a nagyobbik fiamért igyekeztünk az oviba. Késésben voltunk, és nem akart öltözni, ezért kicsit erőteljesebben szóltam rá.  Ezt meg is bántam, és amikor már a cipőjét húzta, azt mondtam neki: "Nagyon szomorú vagyok, hogy veszekednem kellett veled." Erre ő: "Nem baj anya, majd visszaboldogítalak!"
Csontos Edit (strandon): De anya, nekem leér a lábam, csak nem látszik ki a fejem!
Csontos Edit Nézd, mekkora emberdugó! (=tömeg a villamosmegállóban)
Csontos Edit -Mit csinálsz, Anya, hogy ilyen nyers hús van idekészítve?

-Pörköltet galuskával.

-Miért, ez olyan hús, hogy galuskát lehet belőle csinálni?
Csontos Edit Mekkora siklóuborka! (=kígyóuborka)
Csontos Edit (ötödikes). Apa kikérdezi tőle a természetismeret leckét. "Mit érdemes tudni a kétéltűek bőréről?"

- Semmit nem érdemes tudni róla.
Csontos Edit (wellness szállodában): Menjünk a borfürdőbe! (=pezsgőfürdőbe. Csak arra emlékezett, hogy valamilyen felnőttes italhoz hasonlít a neve.)
Csontos Edit Összehajtottam az íráslabirintust. (=térképet)
Csontos Edit De Anya! Én nem Laci bácsi vagyok, hanem Laci néni!
Csontos Edit Képzeld, Apa! Láttunk az állatkertben barackos disznót (=varacskos disznót)!
Csontos Edit (Csilla nyitogatja-csukogatja a nehéz faláda tetejét, és Zsófi fél, hogy Csilla becsípi a kezét:) Jaj, Csilla, tedd beljebb a kezed, mert horrort kapok!
Csontos Edit Anya! Csilla mindig piszkál, hogy hagyjam már békén!
Csontos Edit Mehetek én is az esküvőre, Anya?

Mehetsz.

Aaaaaa, és miért nem mehetek???

(Annyira rákészült, hogy nemleges választ kap, hogy nem is figyelt oda, csak az előre elkészített tiltakozását hangoztatta)
Csontos Edit Miért ezt a cipőt vesszük?

Mert ez vízálló.

Miért, a másik vízmenő?
Csontos Edit Apa, kapcsold ki a jegesztőt, nagyon hangos! (jegesztő=az autó szélvédőjének a belső párátlanítója, amit télen a jég leolvasztásának segítésére használunk)
Hegedüs Ilona Lányom a kerti hintán ülve magyarázta, miután épp végeztem a kutyagumi szedéssel.

-Anya, ha nagylány leszek, én szedem a kutyakakit, te meg kicsi leszel és hintázol.
Hegedüs Ilona Lányom a kerti hintán ülve magyarázta, miután épp végeztem a kutyagumi szedéssel.

-Anya, ha nagylány leszek, én szedem a kutyakakit, te meg kicsi leszel és hintázol.
Kovács Enikő Oli a bölcsiből hazafelé:

- Anya, vigyázz, kutyasár! Bele ne lépj!

- Kutyasár? Az micsoda?

- Hát...a kutyák odakakilnak a fűbe, nekünk pedig sáros lesz a csizmánk! 
Török Tímea Kisebbik lányom odajön hozzám: "Anya, Apa azt mondta, ha elmondom Neked amit szeretnék, lehet, hogy elájul a szíved!!" Háttérből apja: "ELLÁGYUL Gabikám, ellágyul!!" :)
Csontos Edit 3,5 éves kisfiam óvodás lett, és ennek egyik első következménye volt, hogy elkezdett harapni. Egyik nap nagyon csúnyán megharapta a nővérét. Erre felküldtem a szobájába gondolkodni (nálunk az a szabály, hogy mindenki annyi percig gondolkodik, ahány éves, így őneki három és fél percet kellett a szobájában töltenie). Szóval így szóltam hozzá: "Na, akkor most szépen felmész a szobádba, és elgondolkodsz azon, hogy szabad-e ilyet csinálni. És vigyázz, mert amikor lejössz, meg fogom kérdezni, hogy min gondolkodtál!" Majd az idő leteltekor felkiáltottam neki, hogy lejöhet a nappaliba, és amikor lejött, megkérdeztem: "Na, min gondolkodtál?" Erre ő, pityeregve: "Hát a dínós könyvön."
Kis Orsolya Dénes 4 éves: A csukladástól a csontjaim rázzák a hasam. 
balog reregina -Anya ,SZERETLEK!

-én is Drágám!

Pár pillanat múlva:

-Anya!SZERETLEK!

-Tudom Kicsim,az előbb már mondtad!

-Igen!De egyre jobban! :)
balog regina Kérdezem:

-Hogy vagy ilyen szép?

-Miattad van,mert ilyen szépen nevelsz!
balog regina Új cipőt kapott.Meglátja,nagy boldogan mondja:

-Óóóó de szép logopédus cipő!(van aki logopédushoz,van aki balettra jár az oviban-picit összekavarodott)
balog regina A kutyának száraz tápot szórok,mire nagy lelkendezve megszólal:

-Mit eszik,mogyorót?
Kormosné Nagy Eszter 4 éves kislányom kérdése:

-Anya!hogy született az első ember?

(próbáltam elmagyarázni az evolúciós elméletet leegyszerűsítve...)

-Szóval amikor te megszülettél te is kismajom voltál?
balog regina Doktorosat játszunk,sztetoszkóp a kezében,komolyan rám néz:

-Jó akkor most vedd föl a hangod(sóhajts! )
Kormosné Nagy Eszter 4 éves lányom mesélt lelkesen:

-Képzeld anya,szerelmes vagyok a Csongorba!és már összeházasodtunk!Ide költözhet hozzánk? 
Fehér Panna "Majd ha limlomosok (milliomosok) leszünk, elmegyünk sokat szállodába lakni."
Magó Piroska Vasaltam mikor 2 éves Jázminom odajött hozzám:

-Anya kéjek hamikát!

-Mindjárt végzek és vacsizunk, addig rágcsálj a kekszből!-adtam oda neki a kekszes tálkát.

Eltűnt a keksz társaságában a gyerekszobában, majd pár perc múlva megjelent az ajtóban, fenyegetőn mutatóujját magasra tartva:

-Ide figyelj Magó Pijoska! Éhes vagyok!

Ehhez a hivatalos felszólításhoz nem mertem kifogást találni...nevetve indultunk a konyhába. :)
Veizer Anita Kislányom 13 hónapos, imád szopizni. A minap csak mutogatott a cicimre és hümmögött erősen. Mire én: "Mit szeretnél, cicit? Akkor mondjad!" Zsozs válasza: "Há titi!"



:) :)
balog regina Kimegyünk a strandra,nézelődik,kérdezi:

-Ott is van medence?

-Igen,de ott inkább idősek fürödnek,mert az termál víz!

-Akkor Te ott leszel?-kérdezi(28 éves voltam akkor)
balog regina Parfümöket szagolgatunk a drogériában,apának keresgélünk.Türelmesen szagolgat,majd a 10. után odaszól:

-Jó,most már anyaszagot kérek!
balog regina A csecsemő kistestvérét leteszem az ágyra,erre megszólal a 3éves nővére:

-Húzd le a redőnyt,mert belelóg a szemébe a nap!
Magó Piroska Dominik fiam 1,5 éves lehetett (ma már 10) mikor séta közben tanítgattuk neki:

-Nézd madár, mondd te is pi-pi

Egyik este Erdei Zsolt mérkőzése volt a tv-ben, mikor meghallotta, hogy ma este Madár ellenfele...

Odaszaladt a készülékhez:

-Anya nédd pipiiii
balog regina Idén először vesszük elő a napernyőt,apa az asztal közepébe állítja.

Mirabel meglátja és lelkesen kiabál nekem:

-Nézd anya itt az asztal kapucnija!
Pethő Andrea -Adél miért nem fürödtél még meg?

-Megfürödtem csak nem vizeztem be magam!!:-)
Pethő Andrea -Anya kérek még cukorkát!

-Sokat ettél már többet már nem kapsz!

-Anya én nagyon aranyos vagyok hogy megengedem hogy adjál még nekem cukorkát!:-)
Pethő Andrea -Majd ha akkora lesz a Vince mint én voltam,csak kisebb!
Pethő Andrea -Nem akárkitől kaptuk ezt! Hanem a gazdája idegen!
Pethő Andrea Gépi, vegyes fagyit ettünk közösen!

-Na anya! Nyald vissza a vaniliát!
kovácsné Németh Bbernadett Réka(majdnem 5): -Én énekes leszek, vagy anyuka...

Anya:-Az jó.

Réka:-De inkább énekes, mert akkor nem lesz kicsim.

Anya:-Pedig ha van kicsid, az nagy boldogság. Én is boldog vagyok, hogy vagytok nekem.

Réka:-Igen, de ha sír és éjszaka van?

Anya: -Hát akkor nem alszol..

Réka: -Értem. Énekes leszek.
Buzsáki Diana Anya boldog vagyok, mert itthon vagyok otthon!
Langó Éva A fiam mikor kissebb volt nézegette a karomon lévő anyajegyet, majd megkérdezte: Anya mi ez? Majd miután válaszoltam, hogy anyajegy, odament édesanyámhoz és mondta, hogy a mamának is van mamajegy.
Langó Éva Egy alkalommal mikor orvosnál voltunk és hazafelé tartottunk, kisfiam már nagyon unta az utat, és megkérdezte: "Anya biztos, hogy erre lakunk?" 
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán két éves, Anya veszi fel a melltartóját. Milán néz néz, megszólal: Felemeli! 
Simonné Farkas Zsuzsanna Milán négy éves. Este szaladgál, kérdem tőle: Nem  vagy még fáradt? Mire ő: Nem, tartós elem van bennem! 
Langó Éva Egy nagyon kínos betűcsere az óvodás fiamnál esett meg. Szóba kerültek a buszok, és a kisfiam megkérdezte, hogy milyen az a csuklós busz. Csak éppen az "u" betű helyett "i"-t használt. A mai napig nem tudom ezt hogy "okoskodta ki".
Pál Natália Nimród még nagyon pici volt, talán 1.5 éves, mikor a tv-s reklámok hatására, vásárlás közben rábökött egy doboz Tic-Tacra, és közölte: Bim-bam :) 
Vidáné Kassai Veronika Középső, eleven gyermekem 8 évesen:
- Anya! A hangya honnan veszi a szárnyát
- Úgy kel ki a tojásból. Vannak szárnyas és nem szárnyas hangyák - válaszoltam.
- És azt le tudja venni?
- Nem Az hozzá tartozik.
- Pedig én láttam, hogy vitte a hóna alatt!
Még 3 éves korában, amikor az apát látta zuhanyozni:
- Apa! Neked mi van a puncidon?
Nagy lányom 4 évesen:
- Anya! Mit nézel?
- Semmit!
- Akkor mit csinálsz a szemeddel?
Csak úgy, 3, 4 évesen:
- Jaj! Elesett a lábam!
- Jött a kutya és akkor én nagyot ráásítottam és elfutott!
- Apa!Te vagy a ló!
- Réka! Ne húzd a hajamat!
- Apa! A hajad a kantár! És ne beszélj, mert a lovak nem beszélnek!
- Játszódjunk úgy, hogy én leszek a fagyista!
- Meghalt. A gonosz boszi halította meg!

Végül:
- Tudjátok mit kértem amikor semmit nem kértem?
- Nem!
- Azt!
bálintné fülöp ágnes Anya:Jó lenne, ha sokat fújnád az orrod, mert én már nagyon szeretnék fagyizni!

Regina: Kifújtam az orrom, indulhatunk! Imádom a csavaros fagyit!
Magóné P. Csenge "Az én cicim kicsi a tiéd pedig izgalmas." Gordon fiam, 3 évesen
Miklós Henrietta Anya , te voltál már kómában?

(Talán 6 éves volt a fiam amikor megkérdezte tőlem.Egy dokumentum filmet nézett a tévében amiben a kómáról volt szó.) :)
Ildzsa Enikő Mama a 3 éves unokájának: -Szeretlek.

Unoka: -Észrevettem.



Ugyanez a párbeszéd, csak egy másik alkalommal.

Válasz rá: -Nem mondod?!
Berta Zsanett 3 éves kislányom új hobbija az autó márka. Jött velünk szemben egy fehér Citroen.

-Anya, ez milyen autó volt?

én: -Citroen.

kislányom: Citrom ez? Dehát nem is sárga...
Szendrey Orsolya Édesanyámmal beszélgettünk mikor azt találtam mondani,hogy:

Mostanság az ingatlanárak a béka feneke alatt vannak.

Mire 11 hónapos kisfiam is megjegyezte: Brek!
Vörös Krisztina A kislányomnak kiestett a foga és mentünk volna fotózásra, kérdeztem tőle mikor menjünk? Erre a válasz: Szerintem 2 hét múlva kinő a fogam, akkor mehetünk! :)
Zekéné Lendvai Réka Panna lányom nem volt 3 éves, amikor ez a párbeszéd elhangzott közöttünk.

Anya, azaz én: Panna, neked semmi türelmed nincs!

Panna: De van Anya, csak most nem használom.
Péterné Hencz Éva Két éves kislányunk, Hédi belepisilt a bilibe, majd a következő fontos információt osztotta meg velem:

- A pisi sárga, mert sok répát ettem és tudok fütyülni!
varga Esztella születésnapja
Varga Tímea Kedvenc mesém a "Tatonka meséi", és megkértem az akkor 7 éves Petit, szóljon, ha kezdődik a tévében, mert anya is meg szeretné nézni. Egy alkalommal apa átkapcsolta a mesecsatornára a tévét, és pont akkor volt a záró képsora a mesének. Peti tényként közölte teljesen komolyan: "Nagyon sajnálom, de lekésted!"

 

 

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére