Jelenlegi hely

Ismét díjazták a családbarát munkahelyeket

Családbarát munkahely díjakat adott át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken az Akadémián. Az idei kitüntetettek között van a Pest Megyei Kormányhivatal, a Telekom Nyrt., az Eszterházy Károly Főiskola, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, továbbá nagyvállalatok, közepes- és kisvállalkozások.

Soltész Miklós a díjátadó ünnepségen arról beszélt, a kormány a jövő évi költségvetésben a családi adókedvezmények kiterjesztésével, a gyed extra bevezetésével, a diákhitel-visszafizetési kedvezményekkel, a munkahelyvédelmi programmal, az ahhoz kapcsolódó adókedvezményekkel, a bölcsődei férőhelyek bővítésével mindent meg kíván tenni azért, hogy a tervezett gyerekek megszülessenek Magyarországon, és hogy a munka és a család összeegyeztethető legyen.

Utalt arra, hogy jövőre a családi adókedvezmények kiterjesztésével 260-270 ezer családnál marad több pénz, összességében 50-53 milliárd forint. Azt mondta, örül annak, hogy a nyilvánosságban, így a médiában, különböző műsorokban, a plakátokon vagy a reklámokban egyre több gyerek jelenik meg. Úgy látja, ez szemléletbeli változást jelez, és pozitív hatással lehet a gyerekvállalásra is.

Hozzátette: ezt a társadalmi szemléletváltást segíti a családbarát munkahely díjak évenkénti átadása is. Az államtitkár elismeréssel szólt - a díjkiosztóhoz kapcsolódó szakmai konferenciát szervező - Három Királyfi Három Királylány Mozgalom törekvéseiről. Utalt arra, hogy a Kopp Mária orvos, pszichológus által 2009-ben elindított mozgalom is azért tevékenykedik, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek, hiszen a kutatások szerint a magyar fiatalok jóval több gyereket szeretnének, mint ahányat később vállalni tudnak.

A családbarát munkahelyeket négy kategóriában díjazták, és összesen 28 plakettet adtak át a cégek, illetve a költségvetési szervezetek képviselőinek. Családbarát munkahely plakettet kapott mások mellett a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, a Zalaszentgróti Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ, a Goldmark Károly Művelődési Központ, a Gödöllői COOP Vagyonhasznosító és Kereskedelmi Zrt., valamint az Alba és a Vértes Volán közlekedési társaság.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet most először kapta meg a Családbarát díjat; Cséri Zoltán dandártábornok, az intézet parancsnoka az elismerés átvétele után az MTI-nek arról beszélt, az általa vezetett intézmény ugyanolyan munkahely, mint bármelyik másik. Több mint 800 dolgozójuk van, és szavai szerint nekik, vezetőknek nem mindegy, hogy azoknak a kollégáknak akik "eléggé stresszes" munkahelyen dolgoznak, milyen a családi hátterük, és hogy az őket érő feszültségeket hogyan tudják feloldani. Ezért - folytatta - számos programot szerveznek, ezek között egészségnapot, stresszoldásról szóló oktatást, család napot; utóbbin a gyerekek például megismerhetik, hogy az apjuk hol dolgozik, milyen körülmények között, és megismerhetik a kollégáit is. Ezeknek a közös programoknak köszönhetően jobb légkör alakul ki a kollégák között - mondta.

Jelezte, a díj mellé kapott táblát a Nagy Ignác utcai objektumukban fogják elhelyezni azért, hogy az ott dolgozókban is tudatosodjon a családbarát szemlélet.

Soltész Miklós a rendezvényen - utalva Heller Ágnesnek a svéd köztelevízióban a napokban elhangzott szavaira - azt mondta, az akadémia egyik tagja "olyat állított Magyarországról (...) ami egyszerűen hazugság, rágalom és elfogadhatatlan". Hozzátette: ezért csütörtökön visszautasította a svéd televízió felkérését, jelezve, addig nem nyilatkozik nekik, amíg bocsánatot nem kérnek Magyarországtól.

Közölte, megérti, és elfogadja a svédek törekvéseit és nézeteit, de mint mondta, ha valóban demokratikusak, és ha liberálisnak mondják magukat, akkor fogadják el hogy Közép-Kelet-Európában és a világban rengeteg olyan ország és kormány van, akik más nézetet fogadnak el, és az ott élő emberek többsége is más nézeteket támogat.

Október 23-án mutatott be a svéd közszolgálati televízió egy Magyarországról szóló filmet. A 28 perces összeállítás az interneten is megtalálható. Az M1 Híradó csütörtöki tudósítása szerint főként olyan felvételeket látni, amelyek radikális szervezetek és szélsőséges csoportok korábbi - több esetben évekkel ezelőtti - rendezvényén készültek.

A film elején a Fideszt jobboldali populista pártként mutatják be, s a kommentárban az hangzik el, hogy a párt által alakított többségi kormány a Jobbik „lelkes támogatását” élvezi. Az összeállításban megszólal az ellenzéki rendezvényeken műsorvezetőként feltűnő Dopeman, a Társaság a Szabadságjogokért egyik ügyvédje, egy jobbikosként bemutatott férfi, valamint Alföldi Róbert, Tarr Béla és Heller Ágnes mondja el a véleményét.

 

Forrás: MTI

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére