Jelenlegi hely

Jó tudni az óvodai beiratkozásról

Akiknek gyermeke 2017. augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét a legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni, de csak szeptember 1-től. Ha a kisgyermek 2014. augusztus 31. után született, akkor csak 2018. szeptember 1-jétől kell óvodába járnia.

A gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, s ebben az óvodák kiegészítő, esetenként hátránycsökkentő szerepet töltenek be. Ezért a jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az 5. életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól. Beiratkozáshoz vigyétek magatokkal a kérelmet.

Ha a gyermek 2017. szeptember 1. és 2018. február 28. között tölti be a harmadik életévét, felvehető óvodába. (Ha van elég férőhely.) Ha a gyermek 2018. március 1. és augusztus 31. között tölti be a harmadik életévét, csak 2018. szeptember 1-től járhat óvodába. (Addig nem kötelesek felvenni.) Ha a szülő úgy dönt, hogy csak napi 4 órában kívánja igénybe venni az óvodai ellátást, akkor írásbeli kérelem formájában kell bejelenteni a törvényben előírt időkedvezmény igénybevételét. Ha a kisgyermek nem éri el az óvodába járáshoz szükséges fejlettségi szintet (pl. nem szobatiszta), akkor 4 éves koráig a bölcsődében maradhat. Az óvodapedagógus és a dajka nem köteles tisztába tenni a gyereket. 

Az óvoda fenntartója köteles diétás étkeztetést biztosítani a rászoruló gyermekek számára, ha megfelelő szakorvosi igazolással rendelkeznek. Az állami és önkormányzati fenntartású óvodai ellátás óvoda ingyenes köznevelési közszolgáltatás, ne fizessetek érte!

Jelentkezés és felvétel

Az óvodai felvétel és átvétel jelentkezés alapján történik. Jogszabály értelmében a gyermek életkora miatt kötelező óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor. Az óvoda fenntartója az óvodai beiratkozás idejéről és rendjéről a beiratkozás első napját megelőzően legalább 30 nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, valamint az óvoda honlapján. Önkormányzati óvodák esetében a beíratkozással kapcsolatos tudnivalókat az Önkormányzat által közzétett "Hirdetmény az óvodai felvételekről" című dokumentum tartalmazza. 

Jelentkezni a megadott időpontban, "Jelentkezési lap" kitöltésével lehet. Szabad óvodaválasztás szerint a kijelölt körzeti óvoda (amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol a szülő dolgozik) köteles felvenni a kisgyermeket, de a szülő nem köteles oda beíratni. A lakóhely, tartózkodási hely alapján illetékes óvoda a jelentkezést csak helyhiány esetén utasíthatja el. Az a jelentkező, aki nem az óvoda felvételi körzetében lakik, csak a körzetes jelentkezők felvétele után fennmaradó helyre vehető fel. A felvételről az óvoda vezetője dönt.

A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát. [Nemzeti köznevelésről szóló CXC. törvény (Nkt.) 72. § (2)] Magán-, alapítványi-, és egyházi óvodák esetében - a férőhelyek függvényében - egész évben lehetőséget biztosítanak a jelentkezésre. Az egyházi, magán és alapítványi fenntartású óvodák a felvételt fizetési és más feltételekhez köthetik. [Nkt. 31. § (2)]

Az óvodai beíratáshoz szükséges okmányok:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata
  • a gyermek lakcímkártyája
  • a gyermek TAJ kártyáját
  • a gyermek oltási kiskönyve
  • a szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája
  • sajátos nevelési igényű gyermek esetében: szakértői vélemény
  • a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről készült határozat

Az óvodai beiratkozásról és az óvodai élet szabályairól itt találhattok részletesebb tájékoztatást.

Forrás: Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE)

- Budapestimami -

Hozzászólások

nem érhető el az oldal

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére