Jelenlegi hely

Kisvasút indul a Várparkban Dinnyésen

Tíz éves kisfiú – a Dinnyési Várpark és Skanzen tulajdonosának gyermeke – ötlete alapján indul el 2025. március 1.-től a több mint fél kilométeres pályán, menetrendszerűen, fél óránként közlekedő kisvonat.

Kisvonat indul a várparkban
Az ötszörösen is Guinness-rekorder dinnyési komplexum már eddig is számtalan érdekességgel várta a vendégeket.A 24 ezer négyzetméteren elterülő Dinnyési Várpark és Skanzen alkotója, tulajdonosa, Alekszi Zoltán fő célkitűzése, hogy megelevenítse és megmentse régi korok emlékeit. A Várparkban közel ötven, mára már csak romokban létező középkori magyar vár kicsinyített rekonstrukciós kísérlete látható. A Skanzen egy Árpád-kori települést mutat be, két, XI. századi fatemplommal, s megtekinthető itt a Kárpát-medencét felölelő fazekas kiállítás is. 614 szentnek állít emléket a Szentek Fala, itt halad el 540 méteres pályán a kisvonat.

A tulajdonos tíz éves fia álmodta meg a kisvasutat
"A kisvasút ötlete a tíz éves fiamtól származik, aki már egészen kis korától kezdve csodálja a vonatokat. Öt éve ült először kerti vasúton és annyira megtetszett neki, hogy kérte, hogy nekünk is legyen saját kisvasutunk. Nem terveztem, hogy ezt ilyen hamar megvalósítjuk, de annyi jó példa került a szemem elé, hogy elhatároztam, hogy meg kell építeni. Nem csak a kisfiam nagy örömére - aki a nyomvonal tervezéséhez is adott tanácsokat, sőt, a kivitelezésben is aktívan részt vett - hanem a vendégek kedvéért is" - árulta el Alekszi Zoltán, a dinnyési központ tulajdonosa.
Minden olyan, mint egy igazi vasúton: van vasútállomás pénztárral egy kis pavilonban, és menetrend is. Két vasúti átjáró is épült, nem csak a biztonságos közlekedés miatt, hanem a még hangulatosabb látvány teremtése érdekében.

Kos és Jerke húzza a vonatot, mely fél óránként indul útnak
"Svájcból érkeztek a sínek, melyeken 400 köbcentis benzines Honda motoros mozdony húz négy kocsit. 20-30 fő tud utazni a vonaton, attól függően, hogy hány felnőtt és hány gyermek ül rá. A szerelvények menetrend szerint, fél óránként közlekednek, kényelmes tempóban: a fél kilométeres szakaszon 8-10 perc a menetidő. A vonat teljesen körbejárja a két hektáros Skanzent " – mutatta be a majd várhatóan nagy népszerűségnek örvendő lehetőséget Alekszi Zoltán.
Egyelőre egy szerelvény közlekedik, de nyárra már lesz párja is. A mozdonyok nevet is kaptak: Kos és Jerke húzza az utasokra váró, fekete és narancssárga színben pompázó szerelvényt, elnevezésük utal arra, hogy rackajuhok is élnek a területen.

Történelmi kalandozás és családi kikapcsolódás
A dinnyési Várpark kiváló helyszínt nyújthat akár egész napos osztálykirándulásokhoz, vagy csoportos programokhoz. Ez a helyszín ideális arra, hogy felelevenítsük a magyar történelem fontos történéseit és korszakait. A várlátogatáson kívül meg lehet tekinteni a park területén belül található Skanzent, és különféle háztáji állatokat is, illetve a tavasztól nyitva tartó büfében étkezni is tudnak az odaérkezők. Hagyományosan kézműves foglalkozásokkal, jelmezes lovagi hétpróbával és történelmi foglalkozásokkal is várják az idelátogató gyerekeket, családokat.

Tavasztól őszig a Várpark gyerekzsivajtól hangos, jelenleg április közepéig szombaton és vasárnap, valamint munkaszüneti napokon tart nyitva, de előre egyeztetett időpontban, hétköznaponként is fogadnak minimum 20 fős csoportokat.

Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen
Kisvasút Dinnyésen

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
Ugrás az oldal tetejére