Jelenlegi hely

A magyarországi állatkertek nyitvatartása a száj- és körömfájás járvány alatt

A ragadós száj – és körömfájás járvány miatt több helyen a médiában hallani, hogy állatkertek, vadasparkok zárnak be. Utánanéztünk, mi a helyzet a magyarországi állatkertekkel, mit várhatunk a tavaszi hétvégékre.

Győr-Moson-Sopron Vármegyében ragadós száj – és körömfájás járvány van. A vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen. Jelenleg a többi vármegyében nincs járvány, nincsenek ezzel összefüggő megbetegedések.

Állatkertek

Pillanatnyilag a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségéhez tartozó 13 önkormányzati tulajdonban lévő állatkertből 12 nyitva van és várja a látogatókat. Az állategészségügyi hatóság határozata alapján, Győr-Moson-Sopron vármegyében minden, fogékony állatfajt tartó turisztikai hely (állatkert, vadaspark) további rendelkezésig nem látogatható, a zárlat hatósági feloldásáig zárva tart.

Egyedül a győri Xantus János Állatkert zárt be a protokoll szerint, mivel túl közel van a fertőzött területhez.

Nagyon szorítunk a Győr-Moson-Sopron megyei szakembereknek és főként a győri állatkertnek, hogy gyorsan megoldódjon ez a helyzet.

Elővigyázatosságból megelőző jelleggel az állatkertek állatállományuk védelme érdekében bevezethetnek néhány, a megelőzést segítő intézkedést. Pl. Veszprémben már csak így látogatható az állatkert.

  • kézfertőtlenítőt, valamint fertőtlenítő tálcát a látogatók lábbelijének fertőtlenítéséhez.
  • a párosujjú patás állatokkal való közvetlen érintkezés kerülése és az állatok etetésének tiltása
  • Az állatsimogató állatai a kifutójukon kívülről tekinthetők meg

Az állatkertekben rengeteg, a betegségre fogékony állatot tartanak. Közülük több faj, mint pl. a törpevíziló, vagy az alföldi anoa természetben kihalás szélén álló fajok, illetve európai tenyészprogram keretében vannak náluk, ilyen lehet pl. a zsiráf és az afrikai elefánt.

A ragadós száj- és körömfájás egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat (például: szarvasmarha, sertés, juh, kecske, bivaly, vadon élő kérődzők) érinti. A betegség fő tünetei közé tartozik a láz, az étvágytalanság, a nyálzás és a hólyagok megjelenése a szájban, illetve a lábvégeken. A ragadós száj- és körömfájás emberekre nagyon ritkán terjed át, az állatállományokban azonban rendkívül nagy ragályozó képessége és gyors terjedése miatt megjelenése súlyos gazdasági következményekkel jár. A fertőzött állatokat nem lehet kezelni, így, ha egy tartóhelyen akár csak egy állatnál is megerősítik a betegséget, az összes párosujjú patást fel kell számolni.

Vadasparkok

Jeleneg a Hortobágyi Vadaspark is zárva tart előre nem látható ideig. A Hortobágyi Nemzeti Park többi létesítménye zavartalanul látogatható.

Forrás: Győri Állatkert nyilatkozata (részlet); Veszprémi Állatkert Facebook oldala

ADL - Debrecenimami

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére