Jelenlegi hely

A magzatgyermek napja

2017. március 25. - a nap, melyen a világ a megfogant gyermekekért emeli fel a szavát!

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” (Magyarország Alaptörvényének II. cikke)

Március 25-én, a Magzatgyermek Világnapján a várandósságot, a kialakuló és formálódó családot, a növekvő életet ünnepeljük.
Ezen a napon a magzati jogok védelmezői egy fehér szalag kitűzésével hívják fel a figyelmet a megfogant élet tiszteletére és mindazokra, akik magzati korukban veszítették el az életüket. Az ember hajlamos az életet a születés pillanatától számítani. Az európai, sajnos egyelőre általános felfogás szerint a magzat még nem gyermek, pedig az anyaméhben az aprócska teremtésnek már végtagjai, nemi jellege és arcvonásai is vannak, azaz emberinek nevezett testi tulajdonságokkal bír. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik egy emberi élet, a világban nincs egységes válasz, azonban egyre több az olyan egyházi és civil szervezet, amely a magzat élethez való jogát védelmezi.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és tagszervezetei számára ez a jog szintén  alapérték. Ezért csatlakoztak a kezdeményezéshez a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Magyarországról olyan családokkal foglalkozó szervezetek, akik ilyen módon is szeretnének hatni a társadalomra, hogy mi élők még komolyabban vegyük az emberi életet, amely egyedi és megismételhetetlen. Az ügy rendkívül fontos, hiszen a magzatgyermekek megmentésével KözépEurópában évente közel 1 millió emberi életet lehetne megmenteni. Az életünket ajándékba kaptuk, melyet nem lehet megismételni, de kiteljesíteni, építeni, szépíteni, értékekre nevelni, szeretni kötelességünk. Örülni kell az életnek, még ha nehéz a kezdete, akkor is!

Ha a környezetedben bárkinek tanácsra van szüksége a témában az alábbi elérhetőségeken találhat segítséget:

  • Magyarország: Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ), Telefonszám: 116-123
  • Felvidék: Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat Éjjel-nappal, magyar nyelven fogadják hívását! Telefonszám: 0918 500 333 vagy  0904 500 338.
  • Kárpátalja: Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálat Figyeljünk a gyerekeinkre, vigyázzunk egymásra.  Telefonszám: 095 600 8005 vagy  097 600 8005.
  • Erdély: Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegélyszolgálat A következő telefonszámokon lehet hívni hétköznap 19-23 óra között:  0754 800 808 vagy 0723 800 808.
  • Vajdaság: SOS Női Központ minden nap 18-22 óra között: 021/422-740. Erdélyi Telefonos és Internetes Lelkisegélyszolgálat A következő telefonszámokon lehet hívni hétköznap 19-23 óra között:  0754 800 808 vagy 0723 800 808. 
Kérünk Benneteket, hogy március 25-én a fehér szalag viselésével Ti is emlékezzetek a megfogant, de meg nem született gyermekekre, és ha lehetőségetek van rá, hívjátok fel az élet védelmének fontosságára a környezetetekben élők figyelmét is!

Életvédő szervezetek elérhetőségei: 

www.vitahumana.org Tel: +421 948 192700 
www.abortusz.hu Tel: +36 30 203 4155 
www.rahelszoloskertje.hu  
Természetes családtervezés: 
www.billings.hu Tel:+36 30 422 9889

Forrás: mosolyvirag.hu

Fotó: pixabay.com

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére