Jelenlegi hely

Mami, az üzletasszony: így segíthetsz az Imaminak!

Ha szívesen látogatod, netán kedveled a lakhelyed szerinti Imami oldalt: kérlek MOST MUTASD MEG!

Indultunk a "Mami, az üzletasszony" című versenyen - ami vicces játéknak tűnhet, de mindjárt meglátod, hogy nem az:

  • November 8.-a óta zajlik a közönségszavazás, amihez mi 10 napos hátránnyal,  hétfőn csatlakoztunk. NEM AKARJUK MEGNYERNI A SZAVAZÁST (ez már nem is sikerülhet), DE NAGYON SZERETNÉNK AZ ELSŐ 6-BA JUTNI, mert: 
  • A szavazással döntőbe jutó 6 versenyző Mikulás napján egy 2 perces prezentációt tarthat a Budapesti Értéktőzsde pódiumán és a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt két projektet  3-3 millió forint befektetéssel (tehát nem költőpénzzel!) támogatja a szakmai zsűri!
El tudod képzelni, mennyi számodra is hasznos fejlesztést, újítást meg tudnánk ebből valósítani?

Ha szívesen hozzásegítenél bennünket a döntőbe jutáshoz (és velünk izgulnád végig a mindent eldöntő 2 percet), íme a szavazás lépései:
 
Tipp korán kelőknek/későn fekvőknek: az első 100 szavazatot minden nap  regisztráció nélkül is le lehet adni a pályázatunkra, tehát 0 órától az első 100 szavazat csak egyetlen kattintás ITT!

 
1.       lépés: gyors regisztráció, amihez KATTINTS IDE!
 
 




 
2.        lépés:  lépj be az email fiókodba, ahol találsz egy emailt „ Blind Investment regisztráció” címmel. (ha nincs meg: nézd meg a levélszemétben/SPAM-ben)


  
3.       lépés: jegyezd fel egy papírra (vagy másold ki) a betűkből és számokból álló jelszót. (másolás: kijelölöd a jelszót, majd egyszerre lenyomod a Ctrl és a C billentyűket)
 
4.       lépés: kattints az emailben arra, hogy: „Az aktiváláshoz ide kattints!”
 
Ekkor visszajutsz a verseny weboldalára:
 
 
 
5.       lépés: az E-mail cím mezőbe írd be azt az email címedet, amivel regisztráltál.
 
6.       lépés:  az előbb feljegyzett jelszót írd be a jelszó mezőbe, vagy ha másoltad: kattints a jelszó mezőbe és nyomd le egyszerre a Ctrl és a V billentyűket, ezzel be tudod illeszteni.
 
7.       lépés: az Email cím mező fölött kattints a Belépésre!
 
Huhh, most már nincs más hátra, mint megkeresni a projektünket , aminek a címe LocalNet (Imami®) és a szavazatszám mellett található Tetszik gombra kattintani.
 
 
 
 
Nagyon köszönjük, hogy ránk szántad ezt a pár percet és szavazatoddal támogattad az Imamit!
 
November 30-ig minden nap lehet ránk szavazni, ha szívesen megtennéd újra (nem kell még egyszer regisztrálni), akkor érdemes jelszót változtatnod kilépés után:
 
 

Még egyszer köszönjük, izguljatok velünk!!

Az Imami csapata

 

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére