Jelenlegi hely

Nyári diákmunka program 2023

Bértámogatással turizmus-vendéglátás, mezőgazdaság területén, valamint önkormányzati intézményeknél.


A fotó illusztráció (forrás: Freepik)

2023. június 15-től ismételten meghirdeti a kormány a ,,Nyári diákmunka 2023.” munkaerőpiaci programot, amelynek keretében bértámogatást nyújt a hirdetményben megjelölt feltételeknek megfelelő munkáltatók részére a 16-25 éves nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához.

A Kormány céljai között szereplő teljes foglalkoztatottság eléréséhez többek között szükséges a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem-szerzés elősegítése.

Az első alkalommal 10 éve, 2013-ban indított, és azóta minden évben nyár elején meghirdetett nyári diákmunka program támogatást nyújt a területi, települési önkormányzatoknak és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeiknek, továbbá egyházi jogi személyeknek, illetve a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozásoknak a július-augusztus hónapokban foglalkoztatott diákok bruttó béréhez, így ezek a szervezetek a nyári hónapokra megnövekedő munkaerő-igényük kielégítésére előnyben részesíthetik a diákokat, egyetemi hallgatókat (a továbbiakban: diákok).

A nyári diákmunka programba azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik:
–  16-25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok
–  szolgáltatást kérőként kérték nyilvántartásba vételüket és
–  foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek (Figyelem! Szakképzési munkaszerződéses tanulók nem vehetnek részt a programban!).

A diákok nettó munkabére a 25 év alatti munkavállalók szja-mentességét is figyelembe véve havonta akár 142 181 ezer forint is lehet.

A diákok 2023. június 15-től regisztrálhatják magukat a programra, és a munkáltatók támogatási kérelmeiket a 2023. július 1. – 2023. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozásában nyújthatják be a székhely, telephely, vagy a munkavégzés helye szerint területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz.

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére