Jelenlegi hely

Nyelvoktatási stratégia: a német lenne az első nyelv?

Az angol helyett a német lenne az első nyelv, a diákokat kétévente felmérőre köteleznék, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehet majd felvételizni - többi között ezt tartalmazza az Origo portál által hétfőn közzétett nyelvoktatási stratégia.

A koncepció szerint a nyelvoktatási stratégiában szerepel, hogy a tavasszal elfogadott Nemzeti alaptantervnek megfelelően negyediktől 2-5 órában, hetediktől pedig 3-5 órában kell tanítani az idegen nyelvet. A hírportál szerint a dokumentumban az olvasható, hogy negyedikben "csak az angol és a német között lehet választani."

Nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a tanuló a komplexebb nyelvtani struktúrájú német nyelvvel találkozzék először, ne az angollal - áll a stratégiában, amely szerint az angol után a második, komplexebb nyelvtani struktúrájú nyelv tanulása gyakran nehézséget okoz.

A második nyelvet hetedikben kell elkezdeni, és ez már lehet a német, illetve az angol mellett az orosz, valamilyen neolatin nyelv (francia, spanyol, olasz), de szóba jöhet a kínai, az arab és bármely "Kárpát-medencei nyelv" is.

Az oktatási államtitkárság azzal ösztönözné az iskolákat, hogy ne csak angolt és németet tanítsanak, hogy megalapítja a Nyelvi sokszínűségért díjat, ezt évente azok az intézmények kapják, amelyek ritkábban oktatott nyelveket kínálnak.

Az államtitkárság kötelező szintfelmérőket írna elő, amelyeket kétévente kellene elvégezni - hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamokon. Ezzel az államtitkárság felmérné "az iskolák nyelvoktatási hatékonyságát", ösztönözve a tanárokat "a tanterv következetes követésére", illetve a felmérés a diáknak és a szülőnek is visszajelzést adna, hol tart a gyerek - áll a portál által közzétett koncepcióban.

A 2013-2014-es tanévben megváltozik a nyelvi érettségi rendszere is - írták, hozzátéve: a mostani közép- és emelt szintű vizsgákat felváltja az általános és a speciális nyelvi érettségi. Az előbbit azok választhatják, akik nem akarnak tovább tanulni, míg az utóbbi a nyelvvizsgával egyenértékű papírt ad.

Egyelőre nincs napirenden az új nyelvoktatási stratégia, egy munkaanyag készült el - mondta Hoffmann Rózsa kedden újságíróknak. Az oktatási államtitkár tájékoztatása szerint azt tervezik, hogy az angol vagy a német lesz az első két kötelező idegen nyelv a középiskolákban. Az oktatási államtitkár kifejtette: a következő évekre, vagy akár évtizedekre vonatkozó iránymutatást szeretnének majd a kormány elé terjeszteni. Ennek lényege az lenne, hogyan lehet jelentős mértékben fejleszteni a fiatalok nyelvtudását. Ugyanakkor nem "kemény jogszabályokról" van szó, egyes elemek megjelennek a Nemzeti alaptantervben, illetve a kerettantervben - jelentette ki.

Elmondása szerint a sajtóhírekben "sok a valóságos elem és sok a téves interpretáció". Ezek között említette azt az értelmezést, amely szerint a némettel akarnák kezdeni a nyelvoktatást. Ez nem így szerepel a dokumentumban - szögezte le a kereszténydemokrata politikus.

Hoffmann Rózsa kiemelte: azt szeretnék biztosítani, hogy a középfokú oktatásban kötelező érvénnyel folytassák a gyerekek annak az idegen nyelvnek a tanulását, amelyet az általános iskolában elkezdtek. Ez garanciája lenne annak, hogy 9-10 év nyelvtanulás után valóban eljussanak a diákok egy jó nyelvtudási szintre.

A magyarországi középiskolák mindegyikében az angol és a német nyelv az, amit tanítanak, ezért javasolják azt, hogy ez legyen az első két kötelező idegen nyelv - fűzte hozzá. A kétévente tervezett szintfelmérés hírét megerősítve azt mondta: ez azért fontos, mert ehhez lehet igazítani az iskolai nyelvoktatást. A stratégia elemei között említette még a szünidőben tervezett intenzív nyelvtanfolyamokat, egyéni tehetséggondozást, idegen nyelvi táborok szervezését.

Azt szeretnék elérni, hogy 2017 után már ne mehessen olyan diák egyetemre, akinek nincs középfokú nyelvvizsgája. Jelenleg közel 30 ezer azoknak a száma, akik a nyelvvizsga hiányában nem kaphatják meg a diplomájukat - jegyezte meg Hoffmann Rózsa.
 

 

Forrás: MTI

Kép innen

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére