Jelenlegi hely

Országbérlet és vármegyebérlet: mikor éri meg rájuk átváltani

2023. május 1-jétől kétféle új bérletet vezettek be, a vármegyeit és az országbérletet. Sok még a félreértés, a kérdés, mikor éri meg egyáltalán? Egy biztos, több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között.

A napi ingázáshoz és a hétvégi kirándulásokhoz mostantól elegendő egyetlen közös (busz+vonat) bérletet váltani, mert az új vármegyebérlettel korlátlanul utazhatunk a vármegye határain belül, az országbérlettel pedig az egész országban minden helyközi buszon és nem feláras vonaton.

Mikor vegyünk országbérletet és mikor vármegyeit jegyvásárlás helyett?

Vármegyebérlet:

Először is az egy-egy vármegye területére érvényes teljesárú bérlet csupán 9450 forintba, a diák bérlet pedig mindössze 945 forintba kerül havonta.

Az adott vármegyén belül bárhová és bármennyiszer utazhatsz a települések között helyközi buszokon és vonatokon egyaránt.

Tehát annak éri meg ilyen bérlettel utazni, akinek a bérlettel vagy a jeggyel való havi utazása eddig többe került, mint 9450 Ft (a tanulók és fogyatékkal élők esetében 945 Ft) és a vármegye területén belüli utazásaihoz többnyire nem feláras vonatot vagy kocsit vesz igénybe. Ha kevesebbet költöttél eddig, akkor maradj a régi megoldásodnál.

Országbérlet:

Az országbérlet havi ára felnőtteknek 18 900 forint lett, a diák bérlet pedig mindössze 1890 forintba kerül havonta.

Egyetlen bérlettel korlátlanul utazhatsz az egész országban helyközi buszokon és vonatokon egyaránt.

Itt is akkor éri meg, ha ezeknél az összegeknél eddig többe került az utazásod. Ha több vármegyét is érint az utazásod, akkor országbérletet kell vásárolni, hiszen két vagy több érvényes vármegyebérlet együttesen sem használható országbérletként, és nem is éri meg.

Fontos:

  • A pénztárak mellett az új bérleteket a MÁV applikáción keresztül is meg lehet venni. A mobilkészülékeden mindig magadnál tarthatod, így bármikor utazhatsz a megfelelő vonattal, hévvel vagy helyközi autóbusszal.
  • Van olyan, aki csak pár kilóméterre utazik naponta, esetleg átlépi a megyehatárt, így neki nem érdemes venni két megyére bérletet, vagy országbérletet hiszen eddig olcsóbban utazott, az maradjon a régi rendszerénél, ugyanis a megszokott bérletfajták nem szűnnek meg, így mindenki a számára legkedvezőbb megoldást választhatja.
  • Ha vármegyebérleted van, de egyszeri alkalommal a megyén kívülre utaznál, akkor sincs gond: a vármegye határán túlra utazás esetén arra a szakaszra kell jegyet váltani, amelyre már nem érvényes a bérlet.
  • Az InterCity vonatokra nem érvényes a vármegye- és az országbérlet (egyelőre), de számos más balatoni vonaton ki lehet használni az új bérlet nyújtotta kedvezményeket.
  • A vármegye- és az országbérlet a feláras kocsikban, illetve vonatokon még a szükséges felár (pótjegy, helyjegy) megfizetésével sem használható utazásra.
  • Csak havi bérletet lehet venni, nincs fél havi lehetőség!
  • Nem elég csak felmutatni a vezetőnek a bérletet. Az autóbuszra való felszálláskor az autóbuszvezető közelében található készüléken be kell olvastatni a bérleten látható kódot, majd a bérletet és az azon szereplő igazolványt is meg kell mutatni az autóbuszvezetőnek.
  • Ellenőrzéskor a bérletet és az igazolványt úgyszintén meg kell majd mutatni az ellenőrnek.
  • A városon belüli helyi járatokra nem érvényes, de ezügyben vannak kivételek, érdemes a GYIKet elolvasni!

További pontos infóért látogassatok el az orszagberlet.hu oldalára.

Makai Marianna

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére