Jelenlegi hely

Rumini életre kelt - íme a nyertes pályaművek!

A gyermekek médiafogyasztási, olvasási szokásainak felmérése céljával indítottunk országos kutatást 2011 őszén, melyhez általános iskolai osztályoknak szóló, olvasást népszerűsítő pályázat kapcsolódott.

 

Az online felmérésben országosan több mint kétezer látogatónk vett részt. A szülők többsége úgy gondolja, hogy a "Keltsük életre a betűket! - Keltsük életre Ruminit!" pályázat - és a hozzá hasonló akciók - alkalmasak arra, hogy a gyermekeket motiválják az olvasásra.

Véleményeteket a pályázat igazolta: a Rumini című, 2007-ben "Az Év Gyermekkönyve" díjat nyert regény elolvasása alapján készült pályamunkák arról tanúskodnak, hogy a gyermekek megismerték a történetet és többen arról számoltak be, hogy a pályázatnak köszönhetően eddig nem szívesen olvasó gyermekek vették örömmel kezükbe a könyvet.

Ahogy az egyik résztvevő osztály pedagógusa elmondta: a közös alkotás öröme mellett a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy tanítványai közül sokan folytatták Rumini kalandos történetének olvasását a regénysorozat további köteteivel.

A megmérettetésre országosan 38 pályamű érkezett. A pályázók  szabad kezet kaptak a történet feldolgozásához: Ruminis induló, mesejáték, terepasztal, hajók, társasjátékok, 3 dimenziós könyv és még számos kreatív alkotás született, így igen nehéz dolga volt a zsűrinek: Berg Judit író, Kálmán Anna illusztrátor, Kovács Eszter, a Pagony Kiadó alapító-főszerkesztője, Gellén Nóra a szervező Imami oldalak  képviseletében, valamint dr. Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság alelnöke értékelték a munkákat.

Helyezéstől függetlenül minden résztvevő osztálynak gratulálunk és köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

A "Keltsük életre a betűket! - Keltsük életre Ruminit!" pályázat díjazottjai:

I. helyezett: 13. számú pályamű - a nyeremény színházlátogatás a Magyar Színház Rumini Ferrit - szigeten című előadására.

II. helyezett: 27. számú pályamű - a nyeremény az osztály minden tagjának egy általa választott könyv a Rumini sorozatból a Pagony Könyvkiadó jóvoltából.

III. helyezett: 7. számú pályamű - a nyeremény 3 db Rumini - A küldetés című társasjáték a Keller & Mayer felajánlásával.

Különdíj: 6. számú pályamű  - a  Pagony Könyvkiadó által felajánlott különdíj egy 10.000 forint  értékű könyvvásárlási utalvány.

A PÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT VALAMENNYI ALKOTÁS IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG

Ha nem vettél részt a pályázaton, akkor is érdemes kattintanod: hallgasd meg a Rumini kalandjairól született dalokat, nézd meg a vele kapcsolatos  mesejátékokat, készítsd el otthon  és játszd a társasjátékokat, vagy töltsd le és állítsd össze magadnak a  3 dimenziós mesekönyvet!

Sok szép olvasásélményt kívánunk mindenkinek!

Az Imami oldalak szerkesztői

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére