Jelenlegi hely

Terézanyu pályázat 2012: tabuk nélkül az anyaságról

Harmadik éve hirdeti meg a Richter Gedeon Nyrt. és a Terézanyu Klub a Terézanyu pályázatot: idén két kategóriában, a felnőttek mellett már kamaszok írásait is várják.

A legjobb pályázatokat ebben az évben is több százezer forint összértékű könyvutalvánnyal és további különdíjakkal jutalmazzák. A pályázat egyik témája a felnőtt nőket szólítja meg: miként változott meg életük az anyasággal? A tinédzserektől pedig arra várják a választ, hogy milyen ma kamasznak lenni.

Március 8-án hirdetik meg az immár három éves múltra visszatekintő Terézanyu pályázatot két – felnőtt és 13-18 év közöttiek - kategóriában. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is egy tabutéma kerül a felnőtt kategória középpontjába: vallomásokat várnak arról, hogyan változik meg egy nő élete a gyermekvállalással. A pályázók egy egyes szám első személyben írt, legfeljebb 5000 karakteres írással nevezhetnek.

Rácz Zsuzsa író, a pályázat elindítója szerint - aki éppen második gyermekét várja - ez különösen érzékeny téma társadalmunkban: „Ez egy olyan kérdés, amelyről egy nőnek általában idealizált módon illik beszélnie, és valóban: én is azt gondolom, hogy a gyerekvállalás a legnagyobb öröm és kiváltság az életben. Arról azonban ritkán beszélünk, hogy egyúttal ez a legnagyobb horderejű változás is egy nő életében, amely sok kétséggel és nehézséggel is jár, és életünk minden területére kihat. Ezekről nehéz beszélnünk, mert tartunk tőle, hogy saját lelkiismeret-furdalásunk mellett a környezetünk is elítél. Azért választottuk ezt a témát, mert szeretnénk nyíltan beszélni arról, hogy milyen változásokat hoz a gyermekvállalás az életünkbe, a párkapcsolatunkba, a baráti kapcsolatainkba, hogyan változik a munka világában a helyünk, hogyan tudjuk összeegyeztetni az otthoni és munkahelyi teendőket, hogyan változik önértékelésünk, nőiségünkhöz és saját testünkhöz való viszonyunk.”

Az idei Terézanyu pályázat a középiskolás korosztályt is megszólítja: milyen ma kamasznak lenni? A fiataloknak történetük leírása mellett egy mobiltelefonnal felvett videót is kell készíteniük, melyen egy jellemző pillanatot vagy szituációt örökítenek meg írásukhoz kapcsolódóan. A tinédzsereknek azt kell bemutatniuk, hogy hogyan élnek, milyen kamasznak lenni ma Magyarországon. A pályázat arra keresi a tinik válaszát, hogy mi a jó és mi a nehéz a kamaszkorban; milyen a felnőttekkel való viszonyuk; kik a barátaik, milyen az iskolai élet és miket csinálnak szabadidejükben; hogyan ismerkednek, randevúznak vagy, hogy milyenek manapság a fiúk és a lányok, könnyű-e boldogulni velük.

A 2012-es Terézanyu pályázat két kategóriája:
 

1. Felnőtt (18 év felettiek)
Téma: Hogyan változott meg az életem a gyermekvállalással?
Pályázati anyag: maximum 5000 karakteres írás
 

2. Tinédzser (13-18 év közöttiek)
Téma: Milyen ma kamasznak lenni?

Pályázati anyag: maximum 5000 karakteres írás és egy rövid, mobiltelefonnal felvett videó

A pályázatokat a klub@terezanyu.hu email címre 2012. április 15-ig lehet elküldeni. A zsűri által kiválasztott pályázatok alkotói között százezer forint összértékű könyvutalványt és értékes különdíjakat osztanak ki mindkét kategóriában. Eredményhirdetés a 2012. május 17-én megrendezett díjkiosztó eseményen. Részletek a www.terezanyu.hu honlapon.

 

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére