Idén nyáron is változatos helyszíneken – a Várkert Bazárban, egy szentendrei galériában és vidéki fesztiválokon – várják az érdeklődőket a Képmás-estek beszélgetésekkel, interaktív improvizációs előadásokkal, koncertekkel.
Strandolni jó, szép strandon még jobb! Negyvenhárom balatoni strand kapott Kék hullám zászló minősítést a Balatoni Szövetség strandminősítő ünnepségén. Vajon melyik a legjobb strand 2021-ben?
Újabb látványos fejlesztések készültek el Hévízen: átadták a Hévízi-tó Tavirózsa Tanösvényt, egy 15 méter magas lombkorona sétányt, illetve pallóösvényt kialakítottak.
Nagyon vártuk már az esőt, és kifejezetten jólesett, hogy kicsit felfrissülhettünk. De a mai nappal talán vége, és újra napsütésekben gazdag nyári napok várnak ránk, úgyhogy folytatódhat a kaland: fedezzük fel együtt a Dunántúl kincseit!
A Lóczy-barlang Látogatóközpontban 240 négyzetméteren interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit. Az épületben ajándékbolt és büfé várja a látogatókat, közelében geológiai tanösvényt is kialakítottak.
Biztos te is benne vagy kb. száz anyukás, ilyen-olyan facebook csoportban, tényleg rengeteg van belőle. Véletlenül találtam rá erre a szuper-hasznos, tényleg egymást segítő közösségre, mely a Ruhatesó névre hallgat. Miért olyan jó ez a csoport? Erről beszélgettem a Ruhatesó tulajdonosával, Nagy Diával.
A legtöbb vízbefúlásos baleset a nyári vakáció alatt történik a szabad vizeken és a strandokon. Jó ha tudjuk ezeket az óvintézkedéseket a vízi balesetek megelőzésére. A legfontosabb: a gyereket ne hagyjunk felügyelet nélkül a vízben vagy vízparton!
Tudtad, hogy minden motiváció mögött vágyak állnak? Miért tudunk bizonyos cselekvésekre hatalmas energiákat mozgósítani, míg másokra viszont nem. Vajon milyen belső erő, késztetés hatására lendülünk mozgásba?
Utazz, kirándulj és gyűjts élményeket ökotudatosan a Dunakanyarban! Egy új fenntarthatósági térkép és kalauz segítségével megtalálhatjátok a legjobb helyeket: látványosságokat, természeti kincseket, termelői piacokat, kempinget, közlekedési lehetőségek, éttermeket és kávézókat. Töltsd le itt!
Jól tudjuk, hogy szülőként nem kell minden bajtól megóvnunk a gyerekünket, inkább engedjük, hogy a maga kárán tanuljon. De mi van akkor, ha szemünk fénye gördeszkázni akar??
Javában tart a nyáriszünet, hétágra süt a nap, a gyerekek pedig kalandra és izgalomra éheznek. Mi pedig elhoztuk a legjobb dunántúli programötleteket kicsiknek és nagyoknak, művészeknek és kalandoroknak, hogy élményekkel teli legyen a nyár.
Az Év fagylaltja verseny azon kevés versenyek közé tartozik, mikor talán a közönség jobban jár, mint a nyertesek. Idén is izgalmas kreációk és kívánatos fagylaltok születtek. Lássuk, hova kell menni a nyertes fagyiért!
Átadták a megújult Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyet, új kiállítóteret, játszóteret, pihenőpadokat és tereplépcsőket alakítottak ki. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Káli-medencére és a Balatonra, maga a hegy is különleges jelenség.
Az "Év madara" programját 1979-ben indította el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azzal a céllal, hogy megismertesse azokat a madárfajokat, melyek védelmében a lakosság fontos szerepet kaphat. A 2022-es "Év madara" címért három gyönyörű madár versenyez: a Kékbegy, a Zöld küllő és a Vörös gém. Szerinted melyik legyen az Év madara? Ismerd meg őket!
Van egy ilyen mondás, „ha kirándulni mész hagyd otthon a mobilod!”, általában én is ezt szoktam mondani a családomnak, de most egy olyan alkalmazást hoztam nektek, ami miatt mégis csak kivételt kell tennem. Persze, hogy egy hasznosságot, ami, kiváló lehetőséget nyújt a térség turizmusának feltérképezésére, esetleg ha vendégeket várunk és őket szeretnénk "kirándultatni", de természetesen a térségben élők számára is remek ötletekkel szolgál a szabadidő hasznos eltöltésére.
Talán a kényelem, talán az időhiány tette velünk, de egyre több élelmiszert veszünk meg készen ahelyett, hogy magunk készítenénk el. Sokszor már el is felejtjük, hogy bizony mi magunk is kikeverhetjük a szendvicsbe valót, vagy a vasárnapi leves lelkét. Ezen a héten ezekből az elfeledett receptekből szemezgetünk.
2021. július 1-jétől lép életbe az egyszer használatos műanyagokat kivezető rendelet. Az alig egy hónapja hozott magyar jogszabály túlteljesíti az uniós előírásokat.
Csütörtöktől, július 1-től a bruttó fizetés száz százalékára emelkedik a csecsemőgondozási díj összege, amely után csak személyi jövedelemadót kell fizetni, járulékot nem.
Egy friss kormányrendelet értelmében július 1-je után is szerződhetnek szaldós elszámolásra azok a napelem-tulajdonosok, akik otthonfelújítási támogatást vesznek igénybe a rendszer kiépítéséhez. A döntés várhatóan újabb lökést az elmúlt években rekordokat döntögető napelemes piacnak.
Minden év július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében.
Lesz! Muszáj lennie! Ezt mondtuk tavaly is, de a vírus legyőzött bennünket. Ebben az évben azonban reális esély van arra, hogy valóban megrendezzük a 14. Ördögkatlant. Tizennegyedik, mert ősszel, amikor „Zöldül a Katlan” címmel fákat ültettünk a három településen, elköszöntünk a balszerencsét hozó számtól, jól elégettük azt.
Vagy egy kicsit többször is. Igen, sajnos ez az igazság. Ma olyan szemléletes példákkal készültem Nektek, amelyek egyértelműen mutatják, hogy jó tisztában lennünk a fogalmak pontos jelentésével, a flakonok tartalmával és az egymásra nagyon hasonlító, de teljesen mást jelentő hívószavak mögöttes tartalmaival. Mert nagyon nem mindegy, hogy mi kerül a levesbe: ételecet vagy ecetsav-esszencia!
Hibáinkra vagy az erősségekre érdemes koncentrálnunk a változás érdekében? A legtöbbször két végpont között ingázunk: nekem van igazam, a leglegleg-nek hiszem magam, vagy a hibáim tükrében ostorozom magam. A leggyakoribb, hogy hol itt-hol ott vagyok.
Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.