Tavaly év tavasza óta, amikor megjelent a digitális tanítás, felerősödtek azok az aggodalmak, hogy a gyerekek rengeteg időt töltenek az online térben, és nemcsak tanulásra használják a számítógépet. Örök dilemma, hogy károsak vagy nem károsak a videojátékok, így összegyűjtöttem néhány érvet mellette és ellene. Az alább felsoroltakat tudományos kutatások, kísérletek és szakemberek eredményei alapján is alátámasztom. - Dezsőfi Beatrix írása.
Miközben éttermek, hotelek, és más cégek csuktak be vagy nyitottak ki az elmúlt időkben, a gyermeklelkek végig „tárva-nyitva maradtak”, és így könnyebben sérültek. Óvodásoktól tinédzserekig mindenki érintett ebben. Sokan a tinédzserekre gondolnának utoljára, pedig nekik aztán igazán fel van adva a lecke, hogyan találjanak párt maguknak, amikor minden a kevesebb érintkezésről szól. - Érthető módon a szerelmes pároktól valószínűleg a kevesebb érintkezés áll a legtávolabb. - Novák Ferenc írása.
Nehéz eligazodni mostanában, hogy pontosan mi van nyitva és mely helyek nem nyithatnak ki, milyen egészségügyi szolgáltatások milyen gyorsan érhetők el, ha egyáltalán elérhetők. A szemproblémákkal küzdőknek azonban szerencséjük van, a Budai Szemészeti Központban továbbra is elérhető a szemészeti rendelés és halasztás nélkül zajlanak a látásjavító szemműtétek.
Akadálymentesítve online? Igen, gondoltak a siketekre és nagyothallókra, és természetesen a vakok és gyengénlátók is élvezni tudják majd a Vojtina Bábszínház tavaszváró matinésorozatát!
A gyerekeknek kezdődik a suli, és vele a rengeteg tennivaló. Ha nem olyan hosszú az április, de most legalább a jeggyel, bérlettel nem kell foglalkozni. Sőt, ha már megvetted, vissza is igényelheted az árát!
A jelenlegi állás szerint hétfőn kezdődik az óvoda és az iskola az alsósoknak. Sokan úgy gondolják, hogy még korai összeengedni a gyerekeket, nem érzik biztonságosnak a nyitást. Mit tehet ilyenkor a szülő, hisz az oktatás kötelező?
Április 19-én csak az óvodákban és az alsó tagozatokban kezdődik újra a jelenléti oktatás. A felső tagozatos tanulók a középiskolásokkal egyszerre, május 10-én térnek majd vissza az iskolába. Addig nekik marad az otthoni, digitális alapú oktatás.
Online rendezik meg idén a Lányok Napját: április 22-én motiváló előadásokkal és panelbeszélgetésekkel, valamint inspiráló előadókkal várják a középiskolásokat és egyetemistákat.
Nagy dilemma, hogy 19-től indul-e az iskola vagy sem. És már nem csak dilemmaként jelenik meg a közösségi platformokon, hanem egyenesen háborús övezetek is kialakultak egy-egy poszt alatt, pedig mindkét tábornak valós és érthető oka van a saját igazára.
Az ölelés megnyugtat, oldja a stresszt, lelki állóképességet ad és növeli az összetartozás érzését. Ez a rendkívüli történet is azt bizonyítja, hogy az ölelés gyógyító erőket tud mozgósítani, sőt életet is menthet.
Gazdijogsi néven indít komplex edukációs programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az állatvédelmi problémák megoldásához ugyanis a szemléletváltás és az oktatás is elengedhetetlen. Az ősszel induló gazdijogsi.hu online oktatási platform célja, hogy gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházza fel azokat az állattartókat, akik a jó gazda gondosságával szeretnének kutyáikról gondoskodni.
Nem féltem a koronavírustól, nem rettegtem a betegségtől, a szövődményeitől, valahogy úgy éreztem, hogy én azok közé fogok tartozni, akik át sem fognak esni rajta, hiszen nem törvényszerű, hogy minden ember elkapja.
Mit mondjunk a nagyinak, távollevő rokonoknak és munkatársaknak, ha digitális formába, pixelek és bájtok közé kell szorítanunk a húsvéti locsolkodást is?
Itt a jó idő, sokan indulunk útnak egy kellemes túrára. Jó hír, hogy az iskolai tavaszi szünet alatt több arborétum és 194 tanösvény várja a látogatókat.
Csütörtökön elindult az a honlap, amin mindenki ellenőrizheti, hogy sikeres volt-e az oltásra történt regisztrációja, azaz szerepel-e az oltásra várók listáján.
A járványügyi helyzet okozta nehézségek csökkentése érdekében, a gyermeket nevelő családok ezúttal is korábban, már a húsvéti ünnepek előtt megkapják a családtámogatásokat.
Tudtad, hogy a leggyakoribb gyermekbetegség a nátha? Megszenvedtétek a fogak kibújását? Álltál már aggódva, ropival a kezedben, amikor az oviban vagy az iskolában végigsöpört egy emésztőszervi vírus?
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.