A hónap első felében még teljes kilátástalanságban latolgattuk az esélyeket a nyárral kapcsolatban. Úgy tűnt nem csak a szervezőknek, hanem a szülőknek is komoly fejtörést okozott a táborok kérdése.
Idén is lesz fesztiválszezon, bár néhány esemény elmarad, a többit pedig későbbre, főleg augusztusra halasztották. Olyan rendezvényeket mutatunk, ahol a kicsik és nagyok is jól érzik magukat. Széles a paletta az összművészetitől a zenei-, történelmi-, mese-, és várfesztiválig. Fülektől Balatonszárszóig, Tatától Székesfehérvárig sok izgalmas program vár!
A hetedik osztályos tanulók kötelező, Hepatitis B vírus elleni vakcina tavaszi kampányoltása folytatódik május 25. és június 12. között. A második adagot márciusban csak 20 ezer diáknak tudták beadni a kialakult járványügyi helyzet miatt.
Te is szeretnéd biztonságban tudni a nagyobb gyerekeidet? Jó lenne, ha nyáron nem a kütyüket nyomkodnák egész nap? Találtam egy hasznos alkalmazást, amivel nyomon követheted, hogy mikor, merre jár, szabályozhatod a képernyőidőt és a tartalmakat is. Érdekel?
75 éves a világ legerősebb és legszabadabb kislánya, a svéd gyerekkönyvíró híres hőse, a vörös, copfos, szeplős, felemás zoknis, rettenthetetlen Harisnyás Pippi.
Szépen lassan visszaáll minden a régi kerékvágásba az iskolai oktatáson kívül, hiszen ahogy tegnap hírt adtunk róla az iskolákba nem tér vissza az oktatás, az marad digitális tanrendben, de az ovik, bölcsik kinyitnak május 25. után vidéken, és június 2. után Budapesten is.
Nagyon jó hírünk van, Dr. Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár ma bejelentette a Facebookon: újraindulnak az óvodák, bölcsődék, a digitális munkarend azonban marad. Íme a részletek!
A nagy sikerrel zajlott ÖkoKör és ÖkoKör Kamra folytatásaként a Tudatos Vásárlók Egyesülete elindította a Tiszta otthon ÖkoKör programot. A résztvevők kiscsoportos formában tanulják meg, hogyan lehet egészségesebben és környezetkímélőbben takarítani, tisztán tartani az otthonunkat, és elkerülni sok felesleges pénzkiadást és szemétkupacot.
Igaz, a puszta maga mindig is nyitva volt. De mi, Petőfi versein és a pusztai pásztor- és betyárromantika fogalmain túl vajon tudjuk, hogy mit jelent ma a Hortobágy? Tudunk válaszolni, ha egy tévén és laptopon felnővő gyerek megkérdezi, de mit lehet ott csinálni?
Hogyan él egy család a „világ végén”, a természet lágy ölén négy gyerekkel? Akik szeretnének egy napot eltölteni náluk, megnézni a jurtát, a kertet, az erdőt, szívesen beszélgetnének és játszanának, azokat várják a nyári nyílt napokra.
A kijárási korlátozás Pest megyére is vonatkozó megszűnését követően Ifj. Richter József cirkuszigazgató ötlete nyomán május 20-án, szerdán megnyit hazánk első és egyetlen autós szafari parkja Szadán. Biztonságos és egyedülálló szabadtéri szórakozási lehetőség!
Hatalmas siker egy civil kezdeményezésnek, amit az egyszer használatos nejlonzacskók terén ért el az elmúlt időszakban. 2021 január elejétől elfeledhetjük az örökké málós zacskókat, és jöhetnek a trendi vászondarabok!
Otthon is elvégezhető kihívások formájában, Diákolimpia GameTime néven indított játékos felhívása keretében kívánja a tanévben félbeszakadt versenysorozatát népszerűsíteni a szervező Magyar Diáksport Szövetség.
Túl sok információ nem került napvilágra a táborokkal kapcsolatban, de sok szülő és táboroztató kérdésére a válasz megjött, hogy nyáron tervezhetünk-e táborozást a gyermekeinknek.
Egy különleges kezdeményezésnek köszönhetően a felsős diákok május 18-án, hétfőn a DEMÓ keretein belül virtuális múzeumi programokon vehetnek részt az egész osztállyal. Programok, tippek, ki ne hagyjátok!
„De jó neked, te otthonról dolgozhatsz!” Akkor neked nem kell bejárni a munkahelyedre, azt csinálsz egész nap amit akarsz??? Ja, csak, hogy most a család többi tagja is épp azt csinálhat minden perceddel, amit éppen akar...
A tárgyaink tényleg örömet szereznek, vagy csak a lakásunkat töltjük meg velük? Mennyire határoznak meg minket a dolgaink? Csak eszközök vagy függünk is tőlük? A 100 dolog című vígjátékban ezeket a kérdéseket feszegetik.
Idén a virtuális térben rendezik meg május 26-án a Szülőnek lenni konferenciát, amelynek témája a családok és az iskola közötti együttműködés, a távoktatás, a generációk kapcsolata és az értékek átadása.
Online erdei iskola indult május 10-én, a Madarak és fák napján. A tanév végéig minden nap 10 órakor közzétesznek egy 15-20 perces videót, amelyben különböző témákat dolgoznak fel.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.