Amikor ajándékozásról van szó, az ember mindig vesz egy csomó dolgot a boltban, hasznosakat és a gyerekek vágyainak megfelelőt, de míg kicsik addig nincsenek kérések én pedig jól ki tudom használni, hogy valami nagyon személyeset, nagyon egyedit adjak neki. Nem tudom meddig lehet ezt csinálni, 8 évesen a táblagép helyett nem hiszem, hogy örülne egy papírkartonból kivágottnak, de egyenlőre még elvarázsolom a saját kreálmányaimmal :)
Végre kisüt a nap, miért is maradnánk a négy fal között? Nem is kell kétszer mondani a gyerekeknek IRÁNY A SZABAD, már öltöznek is, nem úgy, mint reggel az iskolába-óvodába készülődéskor.
Ha Ti is sok kreatívos eszközt: filctollat, ceruzát, zsírkrétát, stb. kaptatok karácsonyra és szeretnétek, hogy rendezett legyen a tárolásuk, készítsetek tároló dobozokat nekik.
Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.