A WHO 1996-ban gyakorlati kézikönyvet adott ki a normál lefolyású szülés ellátásáról. Megvizsgálta a leggyakrabban alkalmazott szülészeti beavatkozások mellett, illetve azok ellen felmerülő bizonyítékokat, és ajánlásokat fogalmazott meg alkalmazásukra nézve.
A gátmetszés a női testen végzett leggyakoribb, ugyanakkor leginkább vitatott szülés körüli sebészeti beavatkozás. Általában 2-6 cm hosszú, 1-2 cm mély bemetszés, melyet a szülés kitolási szakában ejtenek a nő gáttájékán (a hüvely, illetve a végbélnyílás közötti területen). Magyarországon a 2012-ben első gyermeküket világra hozó anyáknak 80%-án végezték el a beavatkozást, míg a WHO ajánlásai szerint 10% körüli érték lenne elfogadható.
Az orvosi indok nélkül, rutinszerűen alkalmazott gátmetszést a Világszervezet a bizonyítottan káros, megszüntetendő gyakorlatok közé sorolta, mivel a rutinszerűen alkalmazott gátmetszés nem védi sem az anyát, sem a magzatot a károsodástól, ellenben növeli a gátsérülés és más komplikációk fellépésének kockázatát, illetve azok súlyosságát.
A gátmetszés végzése kizárólag váratlanul fellépő komplikáció, orvosi vészhelyzet esetén indokolt, a szülő nő tájékoztatását követően, helyi érzéstelenítés mellett, megfelelő higiéniás feltételek megteremtésével. Gátmetszést csak megfelelően képzett szakszemélyzet végezhet.
2012-ben Magyarországon az 55 878 összes (kórházi) hüvelyi szülés során 34 621 esetben végeztek gátmetszést, ami 61,96% arányt jelent. Első szülés esetén a gátmetszés aránya 80% felett valószínűsíthető. A gátmetszés aránya az EU egyes tagállamaiban 2010-ben 4,9% és 75% között változik.
A gátmetszés aránya az EU egyes tagállamaiban az összes hüvelyi szülésre nézve 2010-ben az EU jelentése szerint (European Perinatal Health Report, Health and care of pregnant women and babies in Europe in 2010):
Szükségszerű-e?
A gátmetszés szükségességére vonatkozóan számos tudományos bizonyítékokkal nem alátámasztott érvet szokás idézni. Ezek közül a leggyakoribbak: a súlyos gátrepedés elkerülése, az anyai izomzat maradandó sérülésének megelőzése (későbbi vizeletvisszatartási problémák, méh-előesés megelőzése), illetve hogy a gátmetszés megvédi a magzatot az elhúzódó kitolási szak okozta sérülésekől. Az átfogó kutatások azonban azt találták, hogy éppen a gátmetszés növeli jelentős mértékben ezen komplikációk előfordulását és súlyosságát, és nem befolyásolja pozitívan a magzat állapotát.
Maga a gátmetszés is hordoz hátrányokat és kockázatokat: növeli a vérveszteséget, vérömlenyt okozhat, az esetek nagy többségében a természetes gátrepedésnél súlyosabb sérülést okoz (súlyos gátrepedések például szinte kizárólag gátmetszés továbbterjedése nyomán keletkeznek), gyakran követi elhúzódó sebgyógyulás, növeli a sebfertőződés és a szülés után fellépő szexuális problémák kockázatát. Ritka esetben súlyos, életveszélyes, szövetelhalással járó gyulladásos szövődmény is felléphet.
A gátmetszés emellett fájdalmas beavatkozás (a nők többsége a természetes gátsérüléshez képest mind a gátmetszést, mind annak gyógyulását fájdalmasabbnak ítéli), melyet az anya kudarcként, bántalmazásként, olykor nemi erőszakként élhet meg – különösen, ha a beavatkozást a nő tájékoztatása és beleegyezése nélkül, számára megalázó módon, kiszolgáltatott körülmények között, esetleg kifejezetten akarata ellenére hajtják végre. Ezekben az esetekben kiemelten fontos az anya pszichológiai segítése a szülést követően, hogy a történteket feldolgozhassa, és a traumatikus szülésélmény ne befolyásolja negatívan a gyermekéhez, nőiségéhez, szexualitáshoz fűződő viszonyát, akár a későbbi gyermekvállalási hajlandóságát.
Tekintettel arra, hogy a tudományos bizonyítékok ellenére is sok orvos és nő ragaszkodik a gátmetszés elvégzéséhez, számos antropológiai szemléletű tanulmány született arról, hogy a gátmetszés a gazdaságilag fejlett nyugati kultúrában milyen szerepet tölt be a szülésről és anyaságról kialakult szemlélet, és az azt közvetítő orvosi gyakorlat és társadalmi rítusok között. Az indokolatlanul, az anya akarata ellenére elvégzett gátmetszés beavatási rítus jellegét több tanulmány is kimutatta, számos tekintetben például a női nemi szerv rituális megcsonkításához hasonlítható.
Gátvédelem
A gát épsége leginkább a gátizomzat állapotától, és a szülésvezetés, szüléskísérés módjától függ. A gátizom állapotát a genetikai adottságok mellett a táplálkozás, és az izmok edzettségi foka befolyásolja. Ajánlott a fehérjében és vitaminokban gazdag, tápláló ételeket fogyasztása, a gátat tudatosan kímélő életmód, és az intimtorna gyakorlatainak elsajátítása. A várandósság alatti gátmasszázsnak nincs bizonyított előnye, alkalmazásában a szülő nő igénye a meghatározó.
Szüléskor a gát épsége védelmében a kulcsfontosságú tényező a gátmetszés elkerülése. Ennek érdekében bizonyos szülésvezetési gyakorlatokat kerülni, másokat szükség vagy igény szerint alkalmazni lehet.
A gátizom számára káros lehet (a gátsérülés okozta tünetekhez vezethet, illetve növeli a gátmetszés esélyét): ha a kitolási szakban erőltetett nyomatást alkalmaznak; ha az anya nem választhatja meg szabadon a szülési testhelyzetet (különösen ha fekvő helyzetbe kényszerítik); a hasra gyakorolt kézi nyomás; a korábbi gátmetszés rossz ellátása; epidurális érzéstelenítés alkalmazása vagy a gát helyi érzéstelenítése (az anya ekkor nem érzékeli és nem tudja kontrollálni megfelelően a testét), és a műszeres szülésbefejezés (vákuum vagy fogó alkalmazása esetén).
A bábák általános tapasztalata, hogy a gátvédelem természetes segítői a vízben szülés, és az anya ellazult állapota. A víznek a levegőnél nagyobb nyomása ellene tart a kifelé préselő erőknek, továbbá segíti az ellazulást, ezáltal természetes fájdalomcsillapítóként hat. Megfelelő körülmények esetén a tökéletes biztonság és intimitás érzésének biztosításával az anya számára olyan nyugodt, sokszor megváltozott tudatállapottal járó állapot érhető el, amely lehetővé teszi, hogy az anya ösztönösen megtalálja azt a testhelyzetet, amely számára a legkímélőbb, és közvetlenül hozzájárul a gát ellazulásához is. (A vízben szülés kifejezés itt nem a vízben történő vajúdást jelenti, hanem azt, hogy a baba ténylegesen a vízben jön világra.)
A szülésznő is segítheti a gátvédelmet úgy, hogy a kezével a gátat tartja, így csökkentve a gátat érő nyomást (ún. „hands-on” technika), de a kutatások nem bizonyították, hogy ezzel jobb eredményt ér el, mintha ellentartás nélkül, kezével csak a magzat fejének a megszületését követi („hands-off” technika). A két eljárás közti választás a szülésznő tapasztaltságától, és a szülő nő választásától függ. A gátvédelem lehetőségét és módját mindig érdemes a szülést kísérő bábával, illetve orvossal megbeszélni, és olyan forrásból tájékozódni, amely a nőközpontú szülészeti ellátást tekinti irányadónak.
Az egyes magyar kórházak gátmetszésre vonatkozó 2012-es statisztikáit ide kattintva töltheted le!
Forrás: Születésház Egyesület
