Jelenlegi hely

Döncögő család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Szeretem nézni, ahogy boldogan belefeledkeznek a játékba, ahogy sikeresen megoldanak valami feladatot és rém büszkék magukra és a világon a legjobb érzés, amikor átölelik a nyakam és odabújnak:)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Két gyermekem van: 4 és 1,5 évesek, bizony előfordul a féltékenység is. Ráadásul a nagy most kezdte az ovit, érzem, nehéz helyzet ez most neki, szeretnék még hatékonyabban segíteni, hogy könnyebben vegye ezt az akadályt is. A kicsi pedig lassan belép a dackorszakba

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Sokszor érzem magam tehetetlennek egy-egy nagy hiszti közepén, vagy épp, ha már kb. ezredjére kérek valamit és a fülük botját sem mozdítják. Egy idő után elfogy a türelmem és ezt nagyon sajnálom. Szeretném, ha kevesebb lenne a feszültség, ha vidámabbak, kiegyensúlyozottabbak lennénk mindannyian.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére