Jelenlegi hely

Gyeregombóc & Hambekaplak

Beküldő lakhelye: Somogy megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Minden szülő tudván tudja még gyermeke születése előtt, hogy hogyan szeretné nevelni majd gyermekét, vagy éppen hogyan nem. Aztán megszületik a baba és dugába dőlnek a tervek. Ez lehet traumatikus akár, de nagyon jó élmény is. Velem ez utóbbi esett meg rögtön az előbbi után: az intellektuális felkészülés és kudarca után jött a figyelem, szeretet és annak a kérdése, hogyan lehetséges pontosan az én két gyermekemre hangolódnom, pont nekem és hogyan hassak szelíden, szeretve, hogy kibontakozhassanak...ez a közös út tölt el a legnagyobb örömmel, még a nehézségeivel is.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Az, hogy mit hogyan beszélhetek meg velük: haláleset, erőszakos haláleset családban, válás, a saját idegességem és nehézségeim, felnőttek világa. Mi tartozik rájuk, mivel terhelem őket. Lányom 8 évesen nagyon érett, mindenbe beleérez, felnőttesen érvel (nem tőlem örökölte) és igazságérzete is fejlett, több nézőpontot vizsgál egyszerre, csak csodálni tudom. Néha mint nagylányhoz tudok hozzá viszonyulni, néha kicsinek látom- nem találom a megfelelő hozzáállást. A kisebb kitölt mint csuprot a tej, őt értem, az indulatait is- kedveznék neki ösztönösen mindenáron. Holott nem kéne. Tudom, hogy 2 különböző gyerekhez nem lehet egyformán viszonyulni- de nem találom a balanszom.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Tanítóként is érdekelt a kommunikáció zavara. Olvastam és alkalmazom részint (amire emlékszem) a T.E.T-et (Thomas Gordon), üdvös volt Várkonyi Zsuzsa Már százszor is elmondtam-ja, és most szeretném felfrissíteni mindezt, de nem szakmai szempontból, hanem mint gyakorló és gyakran gyarló szülő- aki kész változni. Egy kis áthatást szeretnék ettől a tréningtől.

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére