Jelenlegi hely

Halász család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni a befektetett energiát megtérülni.

Őszinték, számíthatunk egymásra, önállóak, kedvesek, szeretik az embereket, segítőkészek, empatikusak, vannak céljaik, belátják hibájukat.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

A fiammal kicsit nehezebb betartatni a szabályokat, pl a szennyestartóba tegye a dolgait.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Már évtizedekkel ezelőtt rájöttem, hogy minden mesterség végzéséhez szükséges iskolát végezni, de hogy szülő legyen valaki, ahhoz semmit.Óvodapedagógusként dolgozom és egyre problémásabbak a szülők iskolai végzettségtől függetlenül. Feladatomnak érzem, hogy minél boldogabb gyerekek kerüljenek ki a csoportomból, akik szeretetben nevelkednek legalább mellettem, ha otthon ez hiányzik. Lányaim 18,5 és 17 évesek, fiam 8 éves, sokat tanulok tőlük, ugyanúgy ahogy az oviban is minden kisgyerektől..
Szeretném még hatékonyabban végezni munkámat és szülőként is szeretnék továbbfejlődni.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

 

 

 
 
 

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére