Jelenlegi hely

Királylány család

Beküldő lakhelye: Baranya

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Számomra az a legnagyobb örömöm a gyermekemmel kapcsolatban, ha látom és tudom hogy boldog.
Idén a szülinapomra kért tőlem pénzt, hogy vehessen nekem valami ajándékot.( 6 éves lány) A közeli kisboltba mentünk mert ott eltájékozódik. Egy fülbevalót választott nekem ajándékul. Olyan büszke és boldog volt, hogy Ő egyedül intézhette az ajándékozást. Szerintem ez a nap volt a legszebb mindkettőnknek.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Nagyon makacs természete van a kislányomnak és minden nap meg kell küzdenünk. Egyedül nevelem, most első osztályos és este a sok móka helyett parancsnokot lát bennem. Estére eléggé fáradt és akkor még hisztisebb, de a szabályokat akkor is be kell tartatnom vele, ami elég fárasztó, minden este ugyanazt elmondani 20-szor és mindig játékosan rávezetni arra hogy pl. menjen fürdeni, fogmosás ilyenek.pedig szívesebben ölelgetném meg játszanék vele de akkor semmit nem fejeznénk be, és reggel időben kell ébredni.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Azért lenne jó részt venni a tréningen, hogy más esetleg új megoldási módszereket is tanulhatnék, mert eléggé kifogytam az ötletekből.
Megosztani más anyukákkal a tapasztalatainkat.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére